2020. máj 12.

"0" hét

írta: drAti78
"0" hét

Úgy vagyok a múlt héttel, mint a fesztiválok a nulladik nappal. Jó volt, jó volt, de alapozásnak megteszi, de az igazi buli csak most kezdődik.

A héten 4 edzésem volt.

Kedden 40perc spining volt az előírt penzum. 75 feletti pedálfordulatot kért a Csaba, amit simán hoztam. Igazából 85-90 környékén tekertem, igaz ellenállás nélkül. Kellemes elfáradás, de semmi különös. Egészen másnak reggelig, amikoris úgy éreztem, hogy szétszakad a fenekem. Olyan izomlázam volt, hogy öröm volt nézni.

Csütörtök elvileg súlyzós edzés, aztán 50 perc eliptikus tréner. Ebből a súlyzós rész meglett, de a kardióra nem volt időm. Viszont az vicces volt, hogy a haverjaim az edzés végén 20 kilós rúddal nyomtak fekve kifulladásig. Az egyik 30, a másik 32-szer tudta kinyomni a rudat. Én 75-ig jutottam... Igaz, hogy ilyen 80-90 kilós gyerekekről beszélünk, én meg ugye sokkal nagyobb vagyok, de akkor se gondoltam volna, hogy ennyivel erősebb. Sajnos a kardióra nem volt időm, és komolyan figyelnem kell arra, hogy ezek az edzések borzasztóan időigényesek. 40-50 perc súlyzózás, utána 60 perc kardió, bemelegítéssel, nyújtással öltözésekkel, zuhannyal stb-vel azért komoly logisztikai mutatvány. Szerencsére a konditerem itt van a munkahelyem aljában, és magam osztom be az időmet, de attól még ez nem lesz egyszerű.

Szombaton 60 perc kerékpár volt az előírt. Ezt gyönyörűen hoztam. Elfáradtam, de nem volt vészes. Az mondjuk vicces volt, hogy a Csaba kérésének megfelelően csak a pedálfordulatra figyeltem. A sebesség nem fontos, szólt az utasítás. Ok, hogy nem fontos, de azért 17 km-t megtenni egy óra alatt biciklivel az azért elég karcsúnak tűnik.... Basszus! A komoly futók gyorsabbak futva, mint én kerékpárral. Jó, hogy ha megtolom, akkor lehettem volna sokkal gyorsabb, na de akkor is.

Vasárnap 50 perc eliptikus tréner. Sima ügy volt. Kitaláltam, hogy a tabletet ráteszem a gépre és futóversenyeket nézek. Olyan mintha én is a tömegben futnék. A nézők szurkolnak, a hangulat parádés. Szóval ezt ezentúl rendszeresítjük.

Szerintem ez olyan, mintha köztük lennék :)

img_3497.PNG

 

 

Szólj hozzá