Január 20-án futottam az utolsó értékelhetőt, még Szombathelyen a tesómmal egy jóleső 22 kilométert, ami a lábamat nem viselte meg, utána azonban mégis leálltam a futással. Irány megint a fizikoterápia és mellette teljes pihenés amíg teljesen fájdalommentes nem leszek. Az egyedüli mozgás a heti három 1 órás biciklizés volt amíg megjártam a fizikoterápiát oda vissza. Szerencsére egész februárban rettenetesen rossz idő volt, így nem fájt annyira a szívem, hogy nem tudok futni. Jobb volt otthon a meleg lakásban. Helyette az irodában, mert otthon a fűtés csak este 6-tól működött, és nem volt kedvem a 15 fokos lakásban kuksolni. A cégben legalább azt hitték valami komoly projekten dolgozom, és még meg is dícsértek szinte. Röhögtem is magamban. 

A fizikoterápiás foglalkozások nagyon jól estek. Heti háromszor kb másfél óra hideggel és meleggel napról napra javuló eredménnyel. 3 hét után a fájdalom teljesen elmúlt, és a sarkamban lévő duzzanat is érezhetően visszahúzódott. Amilyen szerencsétlen vagyok azonban, sikerült itt is benyalnom egy extra sérülést. Az egyik csodás pénteken, túl sok áramot kaptam, és rendesen megégett a bőr a sarkamon. A hétvégén emiatt menni is alig tudtam és a következő héten a kezelésekből is picit vissza kellett venni. Kb 10 nap múlva a fájdalom elmúlt ugyan, de a bőr az lejött, így most olyan a sarkam, mintha  valami hülye cipő feltörte volna. Összességében 4 hét alatt 11 foglalkozást csináltam végig, mire végre teljesen fájdalommentes lettem. Egyedül a duzzanat nem múlt el teljesen, de ezt az orvos is mondta, hogy ha nem fáj akkor ettől még óvatosan futhatok.

A fizikoterápia azonban csak az egyik lépcső volt a gyógyulásban. Mellette minden nap legalább egyszer teljesen lenyújtottam mindkét lábamat, és bőszen hengereztem is. Már már olyan szinten lazák az izmaim, hogy lassan még a spárgát is megint meg tudom csinálni, mint gimis koromban. A masszás és a kislabda is rengeteget segített. Még a Decathlonban vettem egy kemény és egy puhább rücskös labdát. Ezekkel gyakorlatilag 3-4 óránként végigmasszíroztam a talpam. Az első alkalmakkor rettenetesen fájt, de napról napra ez is javult. Egyedül amikor bekaptam a sarokégetést akkor kellet a labdákat hanyagolnom, mert az már nagyon önkínzás volt. A labdák mellett napi háromszor egy fagyasztott vizespalackkal is masszíroztam a talpam, figyelve arra, hogy lehetőleg ne fagyásig csináljam és ne lila sarokkal fejezzem be. Hihetetlen, hogy ez is mennyire jól esett. Alváshoz beszereztem egy "csizmát" is. Ez elvileg nem engedi, hogy a vádlim behúzza a lábfejemet, helyette végig egyenesen tartja a bokámat. A reggeli fájdalom és húzódás is szinte azonnal eltűnt ezzel.

Február végén, amikor már egy hete teljesen fájdalommentes voltam eldöntöttem, hogy itt az ideje egy tesztfutáshoz. A duzzanat ugyan még megvolt a sarkamban, de azt a doki is mondta, hogy ha nem fáj akkor mindenképp kezdjek el futni, mert ha ésszel csinálom akkor segíti a gyógyulást. Február 26-án tehát elindultam a sokadik első rehabilitációs futásra a stadionba, szigorúan a fűre. Amilyen jól esett olyan rossz is volt. Végre fájdalom nélkül futottam, de a tempó az katasztófa volt. Az 5:15-ös tempó mellé 170-es pulzus dukált. Ezt nem akartam elhinni, ennyire nem jöhettem ki a formából. Az első 1 órás edzésemet tehát olyan izomlázzal fejeztem be, mint egy komoly verseny után. Szerencsére a talpam és a sarkam tökéletes volt, mint régen. Ez volt a legfontosabb! A következő edzéseket már szigorú pulzuskontrollal futottam, nem kilépve az alapozózónámból. Régen ilyenkor a tempóm 5 perc körüli volt, most viszont bőven 6 perc felett futottam. Ez nem túl jó hír, és sajnos a következő edzéseken sem javult. A problémára szerencsére hamar rájöttem.

Nem az állóképességem vesztettem el, hanem egyszerűen az utóbbi időben elég stresszes lett a melóm. Mi rosszabb ha az embernek van egy hülye főnöke? Ha mindkettő hülye... Sajnos én most belefutottam ebbe, ami meg is látszik az alappulzusomon. Simán 10-20-al többet ver alapban a szívem. Az ébredési pulzusom is sokkal magasabb a szokásosnál. A probléma tehát nem állóképesség. Ezt megerősítette az is, amikor egyszer egyedül köröztem komoly 6:15-ös tempóval és 149-es pulzussal, örlődve a napi baromságokon. Aztán csatlakozott hozzám egy kolléga akivel elkezdtem dumálni, amitől a pulzusom hirtelen lement 140 alá! Voala: az állóképességem az rendben van, de az idegeim túl vannak feszítve és nem tudok tiszta fejjel futni. Ennek kezelésére megint elkezdtem zenével futni. Az eredmény azonnal észrevehető volt. A tempó egyből visszaállt 5:30 körülire, ami reális egy 6 hetes kihagyás után. 

Márciustól tehát újra futok. Egyenlőre 1 óra laza körözés a füvön, aztán 10-15 perc 100 méteres tempózások a végére. Az edző és jómagam legnagyobb örömére. Két nap futok, aztán egy napot pihenek. A lábam napról napra javul. A duzzanat is szinte teljesen elment és már sem futás közben, sem utána, sem reggel nincs fájdalmam. Még nem akarom elkiabálni, de olyan mintha meggyógyultam volna. Ennek nagyon örülök, de egyenlőre óvatos vagyok. A jövő héten az edzéseken még nem változtatok, és minden jól megy akkor utána kezdem el növelni a tempós részeket. Meglátjuk! Az idő is hirtelen csodálatos lett, így minden okom megvan a bizakodásra! Sajnos azonban megint technikai szünetet kell tartanom. Meg kell várnom amíg visszanől a bőr a sarkamra, mert a fizikón megégetett résznél rendesen két ujjnyi helyen lejött a bőröm és a tegnapi futás bár jól esett, de utána megint visszajött egy enyhe fájdalom. Remélem csak a lefeslett bőr miatt. 

Jó futást mindenkinek!