Több mint 8 hónapja nem írtam semmit, így most itt az ideje, hogy a blogolást is újrakezdjem. Mert a futást szerencsére már szeptembertől elkezdtem, és eddig (lekopogom) minden rendben van, legalább is minden fájdalom nélkül tudok újra futni. Viszont írni nem mertem még. Babonából, mert visszaolvasva a bejegyzéseimet akármikor optimistán leírtam, hogy végre visszatérek, rövid idő múlva megint visszaestem. Remélem ez a sorozat fog itt és most megszakadni! Lássuk mi is történt az elmúlt hónapokban.

Egész nyáron bicikliztem. Hétköznapokon közvetlen meló után a legnagyobb melegben is simán tekertem 90-120 perceket, amiket nagyon élveztem, mert így az esték teljesen szabadok maradtak Agelikivel. Hétvégente Kalamatában is ha a távolabbi strandra mentünk én oda bicajjal mentem, ami egy jó kis 2x40 perces intervallum edzésnek felelt meg a sok domb miatt, ha meg csak a ház közelében maradtunk akkor a másik irányba elindulva végig sík terepen tudtam hosszabb tempóedzést csinálni. Néha meg csak egyszerűen elindultam és mentem amerre vitt az út kirándulómódban. Egész szép helyeket fedeztem fel a környéken és Athén tengerpartját is végigtekertem párszor. Nyárra azt kell mondanom sokkal kellemesebb biciklizni mint futni, már ha nem a piros lámpánál olvadok. Heti szinten 200 kilométereket tekertem, amiben voltak rendesen dombos edzések is, így a nyár végére rendesen visszacombosodtam, és az erőnlétem is teljesen rendben volt, így amikor agusztus végén visszamentem a dokihoz kontrollra nem éreztem, hogy a sport terén bármi kimaradt volna az életemből, sőt azokat a combizmokat Ageliki is észrevette és elismerően nyugtázta. A bicikli mellett természetesen minden nap nyújtottam és hengereztem, viszont a sarkamból a daganat és a fájdalom továbbre sem akart elmúlni, így a kontrollra agusuztus végén vegyes érzelmekkel mentem.

A doki szerencsére azt mondta, hogy aggodalomra semmi ok. Az ödéma eltűnt és a sarki duzzanat pedig nem vészes, és lehet, illetve úgy mondta, hogy el kell kezdenem a futást, de csak fokozatosan. Max  30 perc puha talajon és lassan. Aztán pihenjek egy hetet és újra. Aztán pihenjek 6 napot és újra. Aztán 5,4,3,2 nap pihenés a futások között. Ha ez megy akkor lehet emelni a fél órát hetenként a klasszikus 10-15%-al. Néha fog fájni, de csak akkor kell vele törődni, ha nem múlik el. Ha a fájdalom jön és megy az teljesen természetes. A nyújtás, hengerezés, jegelés és masszás továbbra is maradjanak a mindennap részei. Ezekkel a tanácsokkal látott el, én pedig viccesen a soha viszont nemlátással köszöntem el. 

Másnap este természetesen már mentem is futni. Úgy számoltam, hogy a biciklizést megtartom ameddig vissza nem térek a napi szintű futóedzésekhez, sőt még a futás előtt is bemelegítésnek tekerek egy 45-50 percet. Az első futóedzéseket szigorúan füvön csináltam. A szívem teljesen jól bírta természetesen, de a lábaim nagyon be voltak rozsdásodva. Az edzések végére és következő reggelre is szinte mindig maradt egy enyhe húzódás a sarkamban. A jó hír, hogy edzések közben soha nem éreztem fájdalmat. November elejére jutottam el arra szintre, hogy már heti ötször futottam kb 50-52 kilométert amikben már voltak füvön futott rövid tempók is. A biciklit le is tettem, mert már az időjárás sem volt túl kellemes és esténként a sötétben is rizikósabb tekerni. Hétről hétre jobban és erősebbnek éreztem magam, és a hónap végére megfutottam az első tempóedzést is. Minden várakozásomat felülmúlt. 40 percet futottam 159-es átlagpulzussal és egészen hihetetlen 4:22-es tempóval. Ennyi kihagyás után ennek rettenetesen örültem. Sajnos a következő héten aztán jött a feketeleves. Megint elkezdett húzódni a sarkamm így a következő hetet lazábbra vettem, ami sajnos nem segített. A december egyértelmű mélyponttal indult. Egy hétfői edzés után gyakorlatilag ugyan úgy fájt a lábam mint a pihenés előtt és már úgy voltam vele, hogy ennyi volt, teljesen abbahagyom a futást. Annyira mérges lettem, hogy fogtam az összes Adidas cipőmet és a még  viszonylag új Zoom Fly-t is, és kiraktam őket a ruhagyűjtő kosárba, vigye akinek kell. Nekem csak szenvedést hoztak. A fekete mágia csodák csodájára működött. Magam sem akartam elhinni, de másnapra minden fájdalmam eltűnt. Folytatam a hetet és csak pislogtam, hogy tényleg az ég világon semmim nem fájt. Nosza kísértsük a sorsot egy hétzáró tempóval. 50 perc 162-es pulzuson 4:20-as tempóval. Fájdalom? Megnit semmi, sőt a sarkamban lévő duzzanat is eltűnt, és a sarokcsont enyhe fájdalma is megszűnt. Ennél szebb karácsonyi ajándékot nem is kívánhattam volna, innentől kezdtem elhinni, hogy meggyógyultam és elkezdhetem a tervszerű felkészülést valamire. A csodát viszont továbbra sem értettem, de örültem neki. 

Vajon mitől múlt el a fájdalom és ment le a daganat? A történethez hozzátartozik, hogy még októberben szereztem egy biliárdgolyó méretű és keménységű golyót is, amivel sokkal komolyabban tudtam a sarkamat és a talpamat masszírozni. Amikor kidobtam a cipőket akkor beszereztem még a két utolsó pár Lunarglide-ot is, és gyakorlatilag visszatértem a gyökerekhez a cipő terén. Valószínű a régi cipő, az ésszel futás és a keménygolyós masszás volt a kulcs a gyógyuláshoz. Tehát bárki aki hasonló problémával küzd, nálam működött.

Elérve az év végét el kellett gondolkoznam, mik legyenek a céljaim, és a felkészülési stratégia 2020-ra. A másfél év szenvedés komoly nyomot hagyott bennem és nem csak a teljesítményben, hanem a versenyszellemben is. Most valahogy úgy vagyok, mint amikor elkezdtem a futást. Azért csinálom, hogy egészséges és erős maradjak, nem a versenyekért. Ez persze szorosan összefügg a jelenlegi teljesítményemmel, mert őszintén szólva nem okozna örömet úgy versenyeznem, hogy sokkal gyengébb vagyok annál, mint ami voltam. Ezt aki már állt dobogón futóversenyek végén azt hiszem átérzi. Idénre tehát a legfontosabb cél a formavisszanyerés 1 darab versennyel a végén. Nem nehéz kitalálni, ez a novemberi Athén maraton lesz. A célom jobbat menni, mint 2017-ben, ami ugye akkor 3:13-volt. Szerencsére addig még rengeteg időm van, és először a futóéletem során az őszi felkészülést most 100 százalékben ennek a versenynek tudom majd szentelni. Mivel öregszem is és nem akarok megint lesérülni a mennyiségi edzéseket is egyre jobban minőségi edzésekre kell cserélnem, nem csak ész nélkül futni. Az évet egyenlőre 3 részre bontottam: tavasz, nyár és őszi felkészülés. Tavasszal csak a visszatérésre koncentrálok, egyenlőre hosszú alapozófutások nélkül. Azt majd az őszi felkészüléskor, most nem akarom még a lábamat túl nagy stressznek kitenni, így 90 percben határoztam meg a maximális lassú alapozást. Heti ötször tervezek futni, amiben lesz egy fartlek és egy tempó is. A két céges edzésen amit az edző mond, de lehetőleg kerülni a túl gyorsan futott rövid távokat. Ezzel hozom stabilan a heti 65-70 kilométereket, ami alapozásnak bőven jó. Ha bejön a jobb idő, akkor 1 edzést biztosan lecserélek biciklis dombedzésre, ami a combizmaimnak biztosan jót fog tenni. Nyáron júlisban és agusztusban megint inkább biciklizni fogok, megtartva heti 3 edzést. Egy lazábbat, a fartleket és a tempót. Ezzel ortopédiailag picit pihennek a lábaim, hogy kész legyenek az őszi maratonfelkészülésre, ahol megint majd visszatérek a heti 5-6 edzésre, és a fokozatosan emelt hosszú futásokra. De ez még a jövő zenéje, remélem nem fog semmi közbe szólni.

Jó újra futni és jó újra írni is róla. Ezentúl gyakrabban jelentkezem majd!