Nem tudom milyen hosszú lesz a rehabilitációm, de úgy gondoltam leírom hol tartok most. Remélhetőleg maga a sorozat nem fog sok epizódot megérni.... 

Utállok orvoshoz járni. Nem vagyok hipohonder és nem félek tőlük, de maga a tudat hogy orvosra van szükségem egyfajta kiszolgáltatottság, amit nem szeretek. Mivel azonban a lábam egy hónap után sem javult, kénytelen voltam szakemberhez fordulni. Az első gondom az volt, hogy egyáltalán kihez menjek, hol találok jó ortopédust. Apósom jóbarátja jó választás lett volna, de nem volt Athénban, tovább halogatni meg nem akartam. A megoldás egy nem várt helyről jött. Ageliki szerdánként teniszezik, és elmesélte az edzőjének, hogy milyen bajom van, és kiderült, hogy ahol vannak az edzései ott pont van egy rehabilitációs központ orvossal és gyógytornával. Ennyi eszem mondjuk nekem is lehetett volna, hogy az olimpiai atlétikai központ környékén, ahol egyébként minden nap futottam, biztosan van ilyen intézmény. Gyorsan be is jelentkeztem egy kivizsgálásra, de csak hétfőre volt időpont amihez még 4 napot kellett várnom.

A központ:

Eljött a várva várt hétfő, meló után egyből tekertem is a rendelőbe. Gyors adminisztráció után kerültem a vizsgálóba, ahol a doki kikérdezett mi a probléma, hogy történt, és mennyi ideje futok. Aztán jött a vizsgálat ami annyiból állt, hogy először leellenőrizte az izmokat, aztán megnézte, hogy funkconálisan működik-e a lábam fájdalom nélkül, aztán a végén jött az inak és az idegek vizsgálata. Elkezde nyomkodni a sérült lábat, majd a jót, hogy hasonlítsam össze az érzést. Az eleje jól indult, de amikor az achilleas alá benyúlt majd lefordultam az ágyról úgy benyilalt. Én majd belehaltam, ő meg mosolyogva mondja, hogy akkor meg is van a probléma. Achilleus gyulladás. Mondtam a cipőcserét és egyből mondta is, hogy az a baj okozója. És nem az Ultraboost, hanem az Adios, mert azok a cipők amikben eddig futottam, azoknak a lejtése ugyan az mint az UltraBoosté, viszont az Adios meg szinte egyenes talpú és ez durrantotta be a lábamat. Azt mondta, hogy a lábam egyszerűen így tanult meg futni és kisebb lejtésű cipővel meg jobban összesúrlódtak az ínak. Ezek szerint én is abba futottam bele, amit már egy másik futótárstól is hallottam az Adiossal kapcsolatban. Neki egy 30 kilométeres verseny közben durrant be tőle az achilleusza, és vissza is vitte a cipőt. A boltban mondták neki, hogy ez egy nagyon jó cipő, de inkább azoknak akik 60 kiló környékén vannak.

A vizsgálat eredménye gyulladáscsillapító, egy talpbetét, egy további röntgen, valamint a futás és még a hosszú állás, vagy gyaloglás teljes tiltása volt. Ezt egy hétig, aztán majd a röntgenkép és a gyulladáscsillapító hatása után meglátjuk hogyan tovább. A röntgen szerencsére simán ment. Telefonos bejelentkezés este és másnap reggel 2 perc adminisztrációt követően már bent is feküdtem a röntgengép alatt, estére meg a kész felvétel is megvolt. Kemény 1 eurót fizettem a műveletért, a többi ment a TB számlára. Ez volt az első pozitív élményem a görög egészségügyben. A röntgenképet megkapva kielemeztem, hogy a lábam nem csak kívül, de belül is szép. Egész mutatós csonvázat lehetne belőlem csinálni. A gyulladáscsillapító gyógyszert rögtön sikerült beszereznem a gyógyszertárból, de talpbetétjük nem volt, ahhoz kersenem kellett egy ortopédiai boltot. Fasza. Hol a rákban találok én olyant? És csodák csodája, ahogy biciklizek haza az egyik kirakatból egy próbabábu vigyorog rám akinek a térde, a bokája, a dereka és a kezei is ilyen merevítőkkel van bebugyolálva. Ezek szerint ez pont egy ortopédiai bolt, ahol 14 euróért egy csodás kék talpbetétet kaptam. Hurrá! Teljes a felszerelés a gyógyuláshoz.

Hazaérve szépen kitisztítottam a Zoom Fly-t, és beletettem a betéteket. Azért ezt a cipőt választottam, mert hihetetlen kényelmes és jó a lejtése is. A betéttel elég érdekes viselni, picit olyan mintha magassarkúban lennék. Most magamban mondjuk azon gondolkozom, hogy vajon milyen lehet magassarkút viselni, mert még életemben nem volt rajtam ilyen cipő. Maradjunk annyiban, hogy a talbetét akkor olyan, mintha folyamatosan lábujjhegyen járnék. A doki azt mondta, hogy nekem ez jó lesz. Én picit úgy érzem, hogy most úgy sétálok, mint aki alatt imbolyog a talaj.  A héten lábkímélő módban voltam, gyakorlatilag szinte semmit nem mozogtam amihez a lábamat is igénybe kellene vennem. Futás helyett maradt az erősítés. Minden nap csinálok has- és hátgyakorlatokat, valamint kétnaponta fekvőtámaszokat és húzózkodásokat. Elmondhatatlanul unom. Ezekből az edzésekből hiányzik az a pörgés feeling amit a futás ad. Milyenek tehát a napok úgy hogy nem mozoghatok? 

Természetesen van élet futás nélkül is, és azt kell hogy mondjam, hogy jobban bírom mint gondoltam,  pedig az időjárás sem segít. Folyamatosan jó idő van, és egész télen talán 4 olyan nap volt eddig, amikor amúgy sem tudtam volna futni. Hiányozni hiányzik a futás, de valahol a maratoni felkészüléssel járó stressz az nem. Ez a kényszerpihenő egyben jó alkalom arra is, hogy átgondoljam az okokat, és azt hiszem picit túltoltam a szekeret az év végére. Nagyon elkapott a versenyszellem és az ezzel járó jó helyezések és túl sokat koncentráltam a tempóm további fejlesztésére, aminek ez lett az eredménye sajnos. Lassan járj, tovább élsz, lassabban fuss nem sérülsz. Most ezt a bölcseletet találtam ki.

Egy hét pihenés és gyógyszerezés után mentem újra orvoshoz. Sokat javultam, de még messze vagyok a teljes fájdalommentességtől. A doki a röntgenképet átnézve közölte a jó hírt, hogy a csontoknak semmi baja, tehát szerencsre nincs komolyabb elváltozás. További pihentetéssel és fizikoterápiával folytatjuk a rehabilitációt, amit rögtön el is kezdtünk.

Fizikoterápia - Első foglalkozás:

Egy gyors bemutatkozás után Giorgos kikérdezett, mi fáj, hol fáj, hogy történt a szerencsétlenség, illetve mit sportolok és milyen munkt végzek. Aztán kezdődhetett a fizikoterápia. Először összehasonlította a két lábamat de látható különbséget ő sem talált. Aztán elkezdte a terepfelmérést. Óvatosan mozgatta, csavargatta és nyomkodta a lábam, hogy felmérje hol mennyire fáj. Szerencsére ezek a mozgások fájdalommentesek voltak. Utána a lábfejemre rákötött valami gépet ami szabályos időközönként elektromos impulzusokat küldött. Érdekes bizsergő érzés volt, de nem fájt ez sem. Ez ismétlődött a lábszáramon is, de itt kaptam egy elég erős löketet is, mert bizony feljajdultam. A poén itt még az volt, hogy a lábfejem minden löketre teljesen magától mozgott. Miután végigment ez a program is, jöhetett egy kis gumiszalagos torna. Nyomnom kellett elször kifelé, majd befelé, és a legvégén mint a gázpedált. Ezek is simán fájdalom nélkül mentek. Jöhetett a balance board. Ez egy ilyen Szaturnusz szerű izé, amit én itt láttam először és valahogy így néz ki:

Erre kellett mezítláb ráállnom és megmaradnom. Először bal lábbal, majd a jobbal. Mivel edzésen is elég sok egylábas gyakorlatot szoktunk csináltuni, így ez a része nagyon könnyen ment. Jó érzés volt, ahogy egyensúlyozás közben a bokám apró korrigáló mozgásokat végzett, teljesen ellazította az inakat. Jöhettek e kétlábas gyakorlatok. Ez már nehezebben ment, de itt is viszonlyag rövid idő alatt megtaláltam az egyensúlyomat. Párszor azért kapaszkodnom kellett a falba. Miután már simán meg tudtam maradni 30 másodpercet, jöhetett nehezítésnek, hogy nézegessek jobbra-balra és fel-le. Fene gondolta volna, hogy egy kis fejbiccentés ennyire kihoz az egyensúlyomból. A bokámnak és lábfejemnek ezek a gyakorlatok is jól estek. Miután erre is ráéreztem, jöhetett egy kis mozgás. Simán két lábon kellett megtalálnom az egyensúlyomat, majd futómozgást imitálnom.  Ez olyan könnyen ment, hogy szinte egyből váltottunk is az egyik legnehezebb gyakorlatra. Megint két lábon kellett egyensúlyt találnom, de most csukott szemmel. Én komolyan nem gondoltam, hogy ez ennyire nehéz. Amint becsuktam a szemem, mintha valaki kihúzta volna alólam a talajt. Dőltem jobbra, balra, előre és hátra. A fal komoly segítség volt. A végére azért sikerült itt is egyensúlyt találnom, és a srác mondta, hogy én vagyok az első páciense, aki első alkalommal ezt összehozta. Jól esett, és remélem nem ma kezdte a szakmát. Ezzel el is búcsúztunk a balance boardtól és jöhetett levezetésnek egy kis trambulin.

Itt csak ugrálnom és helyben futnom kellett, és minden teljesen jól és fájdalommentesen ment. Nem gondoltam volna, hogy a gyógytornán el fogok fáradni, de ebben be kell valljam picit megizzadtam. Aznapra elég is volt, a következő találkozót be is lőttük jövő szerdára. Ez a balance board annyira tetszett, hogy rákérdeztem, hogy érdemes-e ilyent otthonra beszerezni. Azt mondta, hogy nagyon hasznos, mert segíti a jó mozgást, meg erősítit a szalagokat. Természetesen még hazafelé betértem az Intersportba és vettem is egyet otthoni használatra.

Mi van velem azóta? Pihenek és szorgalmasan csinálom azokat a gyakorlatokat amiket a fizikoterápián is csináltunk. Mondanám, hogy napról napra jobban vagyok, de sajnos ez nem igaz. Annyit már sikerült elérnem, hogy teljesen ki tudom tekerni a lábamat fájdalom nélkül. Viszont ha megnyomom az achilleus környéki ín alatti részt az még mindig fájdalmas. Ugyanez van a talp belső részénél is. A gyulladás tehát még nem múlt el és amíg bármi fájdalmat érzek biztosan nem fogok futni. Néha, főleg a cégben van hogy csak úgy elkezd fájni, amin egy kis masszás segít, illetve este jegelés. Nem tudom, de egyre jobban azt érzem, hogy még a március is rá fog menni. Ki tudja, talán léteznek csodák. Én próbálok hinni és reménykedni. Talán hamarosan újra futhatok!