Valamikor 8 hete futottam utoljára, és most valahol félúton vagyok az orvos által előírt pihenéssel. Elvileg most egy letargikus és sírós posztnak kellene jönni, hogy milyen rossz futás nélkül és hogy milyen sok van még hátra a következő vizsgálatig, ami ráadásul egyáltalán nem biztos, hogy pozitív lesz. Én azonban alapjában véve egy pozitív gondolkodású ember vagyok, és próbálok még a rosszban is jót keresni. Nincs ez másképp most sem. A szünet mindenképp kellett, illetve kell még. A lábamon érzem, hogy javul, de még messze nem tökéletes. A sarkamból a duzzanat teljesen elmúlt, nincs reggeli fájdalom és bizsergés sem. Ez jó hír! Azonban egy-egy hosszabb gyaloglás vagy állás után még mindig visszajön a bokám belső felénél a fájdalom, ami kisugárzik a talpamba és a sarkamba is. Pont ahogy a doki is mondta. Szerencsére ezt a fájdalmat egy rövid labdás masszás és jegelés szinte azonnal el is múlassza és már nincs meg a másnapi bizsergő érzés sem. Ez is csak azt erősíti, hogy jó úton haladok, de még mesze nem vagyok tökéletes, és őszintén megmondom, hogy nem nagyon akarok elkezdeni futni, amíg ez a fájdalom a leghalványabban is bennem van. A doki bár 3 hónapot mondott a következő vizsgálatra, ami július közepe lenne, én azt hiszem kihúzom agusztus közepéig, hogy lehetőleg jobb híreket kapjak a vizsgálaton. Az a 2-3 hét plusz nem fog ártani már a teljesítményemnek, ami valószínűleg amúgy is már a béka segge alatt van a csúcsformámhoz képest. Ezen sajnálkozhatnék, de szerencsére sikerült egy kiegészítő hobbit találnom, amit napról napra egyre jobban megkedveltem, és rengeteget segít a futásmentes hónapok átvészelésében.
Nem nehéz kitalálni, a biciklizésről van szó. A legutóbbi bejegyzésemben azt írtam, hogy Athénban nem szeretek tekerni, de szerencsére ez rövid idő alatt 180 fokos fordulatot vett. Elkezdtem a szobabiciklizést ugyan, de rettenetesen untam magam. Egyszerűen kínszenvedés volt összehozni egy sima 60 perces edzést is, így már rögtön az elején beláttam, hogy ez nem lesz járható út. Másnap aztán elmentem a tavaly már bejáratott körömre, de a forgalom miatt ezt sem nagyon élveztem. Szerencse azonban volt annyi eszem, hogy elkezdjem a Google térképet is nézegetni és megjött a magától értetődő megoldás: párhuzamos utcák! Hogy ez nem jutott előbb eszembe! Eddig mindig olyan körön mentem, ahol nagy volt a forgalom és vagy a bedugult autókat kerülgettem felfelé, vagy lefelé száguldottam az ugyancsak száguldó autók mellett. Valljuk be egyik sem túl egészséges és biztonságos. A főutakkal párhuzamosan viszont nagyon kellemes mellék- és bicikliutak vannak, szinte 0 forgalommal! Pont ami nekem kell! Pár edzés után sikerült is találnom egy nagyon jó kb 12 kilométeres kört, amiben csak kb 1-1,5 kilométer az olyan út amin van valamennyi forgalom. A többi vagy bicikliút, vagy kihalt mellékút, ráadásul eléggé zöld övezetben! A szintkülönbség kb 130-140 méter, de szerencsére a lefelé rész az pont kihalt utakon megy, ahol nem nagyon tudok begyorsulni. Van még bent egy csodás 4 kilométeres egyenletes és jól tekerhető emelkedő, és 3 meredekebb ami rendesen dolgozza a combizmokat. Mivel városról beszélünk vannak lámpák és kereszteződések is. Na ebből a körből szoktam mostanában hétköznaponként kettőt letekerni, ami összesen az oda-visszaúttal együtt egy nagyon kellemes 100 perces edzést tesz ki, csodásan a futós alapozópulzusos átlaggal. A pulzusgörbét elnézve azonban maga az edzés olyan, mintha fartlekeznék, ami egy elég hatékony edzésmódszer. Kalamatában továbbra is szoktam hosszabbat egyenletesen tekerni, ami meg a laza hosszabb futásnak felel meg. Ezt most már több mint másfél hónapja csinálom, és nagyon jól esik. Bár futással még nem támaasztottam alá, de úgy érzem, hogy a teljesítményemet teljes mértékben sikerül megőriznem, sőt még talán a lábaim is erősődni fognak. Ami még jobb a bicajozásban, hogy ezt simán tudom a legnagyobb hőségben is csinálni, mert a menetszél eléggé hűt. Ebben az a jó, hogy közvetlen meló után letudom az edzést és az egész estét édes kis feleségemmel tudom tölteni, ráadásul az edzés utáni flow érzés is megvan. Ezt nevezik win-win helyzetnek! Erősnek és rettenetesen fittnek érzem magam!
Az új köröm:
Pedig a helyzet volt nagyon kétségbeejtő is. Még április végén és május elején 12 napot voltam Szombathelyen. A 0 mozgás és az otthoni kaja meg is hozta az eredményét. Anya kimosta az egyik pólóm ami utána rettenet feszült rajtam. Mérges voltam, hogy biztosan úgy mosta, hogy összement, de rá kellett döbbennem, hogy bizony én híztam meg. Rendesen kis pocakom és úszógumim nőtt! Hazaérve az első mérlegelés olyan eredményt hozott, amit kb 5 éve láttam utoljára. 77 kiló! Atyaég sikerült alig 2 hét alatt 4 kilót híznom, ami ráadásul tömény zsír volt, mert a testzsírom is rendesen az eget verdeste. Na ezt sikerült a sok biciklizéssel alig 4 hét alatt teljesen ledolgoznom. Mire júniusban megint Szombathelyre jöttem, a pocaknak nyoma sem volt. Ezúttal csak egy hetet voltam, és majd minden nap tekertem is, így a mostani vizitet megúsztam hízás nélkül.
Azt mondják a biciklizés drága sport. Én eredetileg 0 befektetéssel kezdtem el, mert van biciklim és az én futáskiegészítésemhez tökéletesen megfelel. Mára azonban már 500 eurónál tartok. Az alig 6 hónapos biciklimet ellopták. A lopásbiztos záramat vasárnap fényes nappal kb 5 perc alatt trancsírozták szét. Valami profi banda működik a környéken sajnos, mert 6 hónap alatt 5 biciklit loptak el a tárolónkból, amiből 3 a miénk volt. Most szerencsére Ageliki bicajára már nem maradt idejük én meg saját magamon megtapasztaltam, hogy lopásbiztos zár nincs. Azóta a bicajok az erkélyen vannak, talán a harmadikra már nem fognak felmászni értük, bár már bármit el tudok képzelni. Vennem kellett tehát új biciklit, ami 370 euró volt. Az volt a lényeg, hogy minél könnyebb legyen, mert olyan pici a lift a házban, hogy nem fér be és cipelnem kell. 130 további euró elment pedálra és cipőre. Ezzel tesóm fertőzött meg. Múlt héten Szombathelyen majd minden nap tekertem, és tesómnak van rendes versenybringája is, azt is kipróbáltam. A csatos cipőtől féltem, de szerencsére hamar megszoktam, és (eddig) még balesetem sem volt vele. Az érzés viszont ég és föld a sima taposópedálhoz képest, így hazaérve az első utam a bicikliboltba vezetett olyan pedálért, aminek egyik fele csatolható, a másik fele meg sima, így tudom edzésre és sima munkábajárásra is használni a bicajomat. Tegnap volt az első próbautam, de sajnos nem voltam túl szerencsés. Kidurrant az első gumim. Ráadásul elég messze mindentől, így fél órát toltam mire elértem a szervízbe. Áldottam a srácot a boltban, aki a sima versenycipő helyett rábeszélt olyanra, amiben menni is lehet. Ő mondjuk azzal érvelt, hogy városban tekerek és gyakrabban meg kell majd állnom és a versenycipő az veszélyes mert csúszik. Mennyire igaza lett!
Jelenleg tehát itt tartok. Megkedveltem a biciklizést, de mint versenysport nem vonz. Arra ott a futás, amit remélhetőleg szeptemberben lassan újra elkezdhetek. Addig is jó nyaralást mindenkinek!
