Hivatalos rehabilitáció - 1. rész
Utállok orvoshoz járni. Nem vagyok hipohonder és nem félek tőlük, de maga a tudat hogy orvosra van szükségem egyfajta kiszolgáltatottság, amit nem szeretek. Mivel azonban a lábam egy hónap után sem javult, kénytelen voltam szakemberhez fordulni. Az első gondom az volt, hogy egyáltalán kihez menjek, hol találok jó ortopédust. Apósom jóbarátja jó választás lett volna, de nem volt Athénban, tovább halogatni meg nem akartam. A megoldás egy nem várt helyről jött. Ageliki szerdánként teniszezik, és elmesélte az edzőjének, hogy milyen bajom van, és kiderült, hogy ahol vannak az edzései ott pont van egy rehabilitációs központ orvossal és gyógytornával. Ennyi eszem mondjuk nekem is lehetett volna, hogy az olimpiai atlétikai központ környékén, ahol egyébként minden nap futottam, biztosan van ilyen intézmény. Gyorsan be is jelentkeztem egy kivizsgálásra, de csak hétfőre volt időpont amihez még 4 napot kellett várnom.
A központ:
Eljött a várva várt hétfő, meló után egyből tekertem is a rendelőbe. Gyors adminisztráció után kerültem a vizsgálóba, ahol a doki kikérdezett mi a probléma, hogy történt, és mennyi ideje futok. Aztán jött a vizsgálat ami annyiból állt, hogy először leellenőrizte az izmokat, aztán megnézte, hogy funkconálisan működik-e a lábam fájdalom nélkül, aztán a végén jött az inak és az idegek vizsgálata. Elkezde nyomkodni a sérült lábat, majd a jót, hogy hasonlítsam össze az érzést. Az eleje jól indult, de amikor az achilleas alá benyúlt majd lefordultam az ágyról úgy benyilalt. Én majd belehaltam, ő meg mosolyogva mondja, hogy akkor meg is van a probléma. Achilleus gyulladás. Mondtam a cipőcserét és egyből mondta is, hogy az a baj okozója. És nem az Ultraboost, hanem az Adios, mert azok a cipők amikben eddig futottam, azoknak a lejtése ugyan az mint az UltraBoosté, viszont az Adios meg szinte egyenes talpú és ez durrantotta be a lábamat. Azt mondta, hogy a lábam egyszerűen így tanult meg futni és kisebb lejtésű cipővel meg jobban összesúrlódtak az ínak. Ezek szerint én is abba futottam bele, amit már egy másik futótárstól is hallottam az Adiossal kapcsolatban. Neki egy 30 kilométeres verseny közben durrant be tőle az achilleusza, és vissza is vitte a cipőt. A boltban mondták neki, hogy ez egy nagyon jó cipő, de inkább azoknak akik 60 kiló környékén vannak.
A vizsgálat eredménye gyulladáscsillapító, egy talpbetét, egy további röntgen, valamint a futás és még a hosszú állás, vagy gyaloglás teljes tiltása volt. Ezt egy hétig, aztán majd a röntgenkép és a gyulladáscsillapító hatása után meglátjuk hogyan tovább. A röntgen szerencsére simán ment. Telefonos bejelentkezés este és másnap reggel 2 perc adminisztrációt követően már bent is feküdtem a röntgengép alatt, estére meg a kész felvétel is megvolt. Kemény 1 eurót fizettem a műveletért, a többi ment a TB számlára. Ez volt az első pozitív élményem a görög egészségügyben. A röntgenképet megkapva kielemeztem, hogy a lábam nem csak kívül, de belül is szép. Egész mutatós csonvázat lehetne belőlem csinálni. A gyulladáscsillapító gyógyszert rögtön sikerült beszereznem a gyógyszertárból, de talpbetétjük nem volt, ahhoz kersenem kellett egy ortopédiai boltot. Fasza. Hol a rákban találok én olyant? És csodák csodája, ahogy biciklizek haza az egyik kirakatból egy próbabábu vigyorog rám akinek a térde, a bokája, a dereka és a kezei is ilyen merevítőkkel van bebugyolálva. Ezek szerint ez pont egy ortopédiai bolt, ahol 14 euróért egy csodás kék talpbetétet kaptam. Hurrá! Teljes a felszerelés a gyógyuláshoz.
Hazaérve szépen kitisztítottam a Zoom Fly-t, és beletettem a betéteket. Azért ezt a cipőt választottam, mert hihetetlen kényelmes és jó a lejtése is. A betéttel elég érdekes viselni, picit olyan mintha magassarkúban lennék. Most magamban mondjuk azon gondolkozom, hogy vajon milyen lehet magassarkút viselni, mert még életemben nem volt rajtam ilyen cipő. Maradjunk annyiban, hogy a talbetét akkor olyan, mintha folyamatosan lábujjhegyen járnék. A doki azt mondta, hogy nekem ez jó lesz. Én picit úgy érzem, hogy most úgy sétálok, mint aki alatt imbolyog a talaj. A héten lábkímélő módban voltam, gyakorlatilag szinte semmit nem mozogtam amihez a lábamat is igénybe kellene vennem. Futás helyett maradt az erősítés. Minden nap csinálok has- és hátgyakorlatokat, valamint kétnaponta fekvőtámaszokat és húzózkodásokat. Elmondhatatlanul unom. Ezekből az edzésekből hiányzik az a pörgés feeling amit a futás ad. Milyenek tehát a napok úgy hogy nem mozoghatok?
Természetesen van élet futás nélkül is, és azt kell hogy mondjam, hogy jobban bírom mint gondoltam, pedig az időjárás sem segít. Folyamatosan jó idő van, és egész télen talán 4 olyan nap volt eddig, amikor amúgy sem tudtam volna futni. Hiányozni hiányzik a futás, de valahol a maratoni felkészüléssel járó stressz az nem. Ez a kényszerpihenő egyben jó alkalom arra is, hogy átgondoljam az okokat, és azt hiszem picit túltoltam a szekeret az év végére. Nagyon elkapott a versenyszellem és az ezzel járó jó helyezések és túl sokat koncentráltam a tempóm további fejlesztésére, aminek ez lett az eredménye sajnos. Lassan járj, tovább élsz, lassabban fuss nem sérülsz. Most ezt a bölcseletet találtam ki.
Egy hét pihenés és gyógyszerezés után mentem újra orvoshoz. Sokat javultam, de még messze vagyok a teljes fájdalommentességtől. A doki a röntgenképet átnézve közölte a jó hírt, hogy a csontoknak semmi baja, tehát szerencsre nincs komolyabb elváltozás. További pihentetéssel és fizikoterápiával folytatjuk a rehabilitációt, amit rögtön el is kezdtünk.
Fizikoterápia - Első foglalkozás: