2016. dec 19.

Edzésnapló 2016-50. hét - Jó kezdés után lufi!

írta: Rehlaci
Edzésnapló 2016-50. hét - Jó kezdés után lufi!

Átnéztem a tavalyi edzésnaplóimat a Messini maraton elõtti 3 hónapban, de nem lettem sokkal okosabb tõle. Pesten és Athénban rendesen éreztem, hogy a tempóval nem volt baj, de 2 óra után teljesen elfogytam, de nem a tempó miatt. Egyszerûen mert nem futottam hosszúakat, hanem  majd minden nap csak rövidebbeket edzettem. Visszanézve azonban a tavaly év elejét, meg kellett állapítanon, hogy akkor sem futottam túl sok hosszút. Átlagban heti 4-5-ször futottam és mindössze öt 2 órásat hoztam össze. Akkor miért éreztem annyira könnyednek Messinit és miért haltam be Budapesten és Athénban? Nem értem. Komolyan. Most azt találtam ki, hogy a hosszúakat szigorúan betartom, minden héten kell a 2 óra feletti alapozó. Ártani biztosan nem fog. A szombati tempók is kötelezõek, 75 perc körüli idõtartammal. A céges edzésekre mindig fogok menni, viszont pénteken vagy szerdán nem fogok mindig futni, csak ha kilométer, vagy tempóhiányom van. Vasárnap szigorú pihenés, esetleg Agelikivel kocogás ha akar. Nagy vonalakban ennyi a következõ 3 hónap. A tempó része már megvan a 3 órás maratonnak, most még a kitartás részén kell dolgoznom. A héten elvileg el is kezdtem.

Hétfő: Hosszú volt a terv, összesen 2 óra 15 perc, amit ha törik ha szakad meg akartam futni. Most eszembe jut, hányszor jöttem már haza ilyen törik-szakadós edzésről a felénél... Ma nem akartam. És végre nem is kellett ezen agyalnom. Rég volt már, hogy egy hosszút ennyire élvezzek, és megint csak azt kell mondjam, hogy agyban dől el. Már az indulásnál. Ma például hatalmas kedvvel indultam el, hogy 7 kört futok. Emiatt komolyan mondom az első 4 kör az úgy telt el, hogy észre sem vettem. Pedig ez már magában 15 kilométer. Még cseppenteni is majdnem elfelejtettem. A pulzus végig egyenletesen olyan 147 körül és a tempó is a 3. kör után beállt 4:55 környékére. Tökéletes! Ettem közben 2 fügét is, ami még jobban fokozta a kedvemet. A fáradság csak az utolsó körben kezdett bekopogtatni. Igen, az agy szokásos mindjárt vége mechanizmusa. A 2 óra 15 percet elérve leállítottam az órát és elégedetten elkönyveltem a 27 kilométert. Lenyújtottam és elégedetten hazasétáltam. Azt nem mondom, hogy nem fáradtam el, de végre nagyon jól esett. Ezek a jóleső hosszúak hiányoztak a Spar és az Athén maratonok előtt. Remélem Messiniig még sok hasonlót fogok összehozni.

Kedd: Szerencsére nem éreztem magam fáradtnak a hétfői hosszú után, és izomlázam sem volt. Azonban mára csak 6 nyögvenyelős kilométer jutott. Kemény 7 fok volt lent a stadionban mire leértem a véges edzésre. Ez önmagában nem gond, de jött hozzá a kedvencem: viharos szél! A bemelegítés tehát 100 méter szembeszélből, 100 méter repülésből és 100 méter oldalszélből állt. Imádtam! Kb 15 perc után ehhez még hozzájött a szemerkélő eső is, emiatt fél óra után lefújtuk az edzést. Semmi kedvem nem volt agyonfagyni. Nem akarom betegen utána az ágyat nyomni.

Csütörtök: szerdán szemésznél voltam, és este a nagy hidegben már nem volt kedvem futni, így a csütörtöki céges edzésen picit többet akartam maradni. Az idõ jó volt, 7 fok, de szél nélkül. A bemelegítés picit több mint 3 kilométer lett, aztán futóiskola meg légzõgyakorlatok. A pluszedzés mára 4x300 méter tempó volt, közte 300 méter kocogással. Nagyon jó formában voltam, mert sorra 55-53 másodperces háromszázakat futottam, ami picit több mint 3 perces tempónak felel meg. Tökéletes. Miután befejeztem az edzést még maradtam egy kis levezetésre, így mára 11 kilométer jutott.

Pénteken és szombaton nem futotam. Pénteken a céges karácsonyi parti miatt. Egyszerűen túl korán kezdődött és előtte nem nagyon volt időm lemenni futni. Nem is baj a buli úgyis felért egy edzéssel, 5 órán keresztül egy percre sem ültem le. Azonban a  szombati tempó is sajnos elmaradt. Két dolgot megígértem: szélben és másnaposan nem futok. Nos szombaton nem a szél miatt maradt ki az edzés. Olyan másnapos és fáradt voltam, hogy mozogni alig bírtam egész nap, de nem baj a buli jó volt, Agelikivel az utolsók között távoztunk. Megérte még ha a futás rovására is ment. Néha ez is kell, csak a fejem ne fájna. 

Vasárnap: elvileg ez a pihenőnapom, de nem akartam a hetet 3 futással és mindössze 44 kilométerrel abbahagyni, így délután nagy nehezen összeszedtem magam és lementem futni. Nehezen ment, mert valamitől annyira befáradtam ebéd után, hogy rendesen bealudtam vagy 2 órára és ez rányomta a futásra is a bélyegét. Hullának éreztem magam, pedig 5 percen belüli tempót futottam 145-ös pulzussal.  1 óra azonban bőven elég volt mára.

Amilyen jól indult a hét, annyira gyengén zártam. Sajnos az időjárás, a szemész és a céges buli rendesen bezavartak, de szerencse még csak az alapozás elején vagyok, úgyhogy ez simán belefér. Majdnem 60 kilométer így is összejött, ami annyira azért nem rossz.

Egy jó hír is a végére, volt valami cikk az edzőről meg az egészséges életről és a sportolás elkezdéséről több újságban is, így megint bekerült a képen pár magazinba. Ez már a második 15 perc hírnév mióta futok.

assets_large_t_252361_55065680_type13145.jpg

Szólj hozzá

Görögország Athén Futás Futóedzés Rehlaci Edzésnapló