Jelentem visszatértem!

Múlt péntekre végre visszanőt teljesen a szaruhártya a szememre és kivette a doki a védölencséket is. Egycsapásra megszűnt a fényérzékenység és az idegentest érzés ami néha néha még megkönnyeztetett rendesen. Közelre még mindig homályosan látok, de már legalább nem zavar a monitor. Távolra viszont már most remekül látok és ez az idő múlásával még javulni is fog. Érdekes, hogy szinte óráról órára változik mikor mit látok élesen, de egyenlőre az esti látásom az nagyon stabil. Vége a hunyorgásnak, mindent tisztán és élesen látok. Hurrá! Jaj de jó érzés! Egyenlőre az egyetlen kellemetlenség a szemcseppezés. 10 napig fél óránként cseppentenem kell. Szerencse csak nappal, úgyhogy legalább aludni nyugodtan tudok, bár már komolyan szerintem álmomban a csukott szemembe is simán tudnék cseppenteni.

A másik jó hír, hogy most már hivatalosan is futhatok. Amint kivette a lencsét az orvos az első kérdésem volt, hogy ugye most már futhatok? Szerencsére megkaptam a zöld jelzést, azzal a kitétellel, hogy a fél óránkénti cseppentést be kell tartani. Pénteken tehát az orvostól gyorsan hazamentem, átöltöztem futócuccba, cseppentettem és elindultam 16 nap kihagyás utáni első bemelegítő futásomra. Vittem magammal a szemcseppemet is, meg természetesen napszemüveget, mert bár hideg volt, de a nap néha néha kikukucskált a felhők közül. Úgy voltam vele, hogy futok amennyi jólesik. Sajnos csak fél óra lett belőle, mert amint leértem a stadionba a nap teljesen kisütött és baromi meleg lett. Rendesen izzadtam és még féltettem a szemem nehogy telemenjen a jó kis sós izzaddtsággal. Aztán meg cseppenteni sem volt könnyű, mert a szél miatt eléggé félrementek a cseppek. Összességében örültem hogy végre mozogtam, de fél óra után inkább hazamentem. Egyszerűen még féltettem a szemem.

Estére aztán mire lement a nap megint lementem, kíváncsi voltam hogy látok a sötétben. Megint szemcseppekkel és védőszemüveggel felszerelkezve indultam el. Na meleg az nem volt szerencsére, pont jól öltöztem be, mert se nem fáztam se melegem nem volt. És a szemem! Végre a sötétben is teljesen élesen láttam mindent. Nem volt hunyorgás! Messziről láttam az embereket, Az arcukat is. Örültem mint majom a farkának! Annyit nézegettem, meg teszteltem a látásom, hogy észre sem vettem milyen hamar eltelt az egy óra. A cseppentést azért nem felejtettem el és szélcsendben meg nem szétizzadt fejjel már ez is sokkal könnyebben ment.

Szóval végre visszatértem és péntek óta minden nap futottam. Tele vagyok energiával, úgy látszik a maraton utáni pihenés, bár hosszú volt, de jót tett. A héten még futogatom ami jól esik, aztán jövő héttől indul is a felkészülés a márciusi Messini maratonra, ahol magasra téve a lécet szeretnék három órán belül beérni. Addig még vár rám 3 hónap és rengeteg kilométer.