Megint lerobbantam...A legutóbbi bejegyzés után szerencsére másnap már sikerült időpontot is kapnom egy ortopédushoz, akit a neten találtam a közelünkben. A kiindulópont a kollagénkúra volt, amit anno Szombathelyen is kaptam még áprilisban. Akkor Szilágyi doktor a javasolt terápia felét tudta csak megcsinálni, mert vissza kellett jönnöm, de az a két szuri is rengeteget javított az akkori helyzetemen. Úgy voltam vele, hogy a tünetek nagyon hasonlóak, tehát egy teljes terápia valószínűleg két hét alatt helyrerak, ezért akartam olyan orvost, akinél elérhető ez a kezelés. Sajnos az internet most hazudott. A doki szimpatikus volt, de nem igazán a sportsérülések a szakterülete, és ezt éreztem a kérdésein, meg a vizsgálaton is. Messze nem volt annyira alapos, és azt állapította meg, hogy túlterheléses gyulladásom van. Egyenlőre 1 hónap pihenés, jegelés és gyulladáscsillapító tapasz volt a javaslata. Ha nem múlik el, akkor lökéshullám terápiával megyünk majd tovább, de ezt majd egy szeptember eleji kontroll után fogjuk meglátni. Kollagénkúrát ő nem csinál és sajnos a sérülés miértjén sem tudott érdemben segíteni. Ha őszinte akarok lenni, akkor ez egy kidobott 50 euró volt, aminek csak annyi haszna volt, hogy beláttam, hogy azonnal abba kell hagynom a futást amíg teljesen el nem múlik a fájdalom, és utána lehet szépen fokozatosan újrakezdeni. Szerencsére biciklizni biciklizhetek, így legalább alapszinten tudom magam tartani. Kontrollra hozzá biztosan nem fogok visszamenni. A cégben egyik futótárs ajánlott egy másik helyet, ahol őt PRP kezeléssel rakták rendbe és az egész költséget fedezte a céges biztosítónk. Na ez már jobban hangzik! Ide viszont csak agusztus utolsó hetére lesz valószínű időpontom, mert egyenlőre zárva vannak. 

Agusztus tehát futás nélkül fog telni és így ezzel a lendülettel vissza is léptem a Spar maratonról. Edzeni már nem tudok rá rendesen, annak meg nincs értelme, hogy felkészületlenül részt vegyek. A BSI előtt le a kalappal! Pénzt ugyan nem adnak vissza, de a nevezési díjat 500 forint kezelési költség kivételével jóváírták a számlámra, így a 2019-es nevezésem legalább olcsó lesz. Az Athén maratont egyenlőre még nem mondom vissza, itt a határidő agusztus 31, amit bízva a csodában még kivárok. Más versenyre szerencsére nem volt nevezésem. A SPAR helyett inkább el fogok menni egy futásmozgás elemzésre. Valamit nem stimmelhet a technikámmal az utóbbi időben és szerintem ezért sérülök le idén már másodszor. Legalább is nem hinném, hogy túlterhelés, mert semmivel nem futok többet, mint tavaly, bár a tempó az tényleg picit emelkedett, de az edzéseim 85%-át továbbra is lassabb alopozótempón futom. Tényleg a végére kell járnom, és remélem egy ilyen elemzésen sokminden kiderül amit az orvos nem láthat.

Az első futásmentes hét eltelt. Kiváltottam a Dicloplast nevű tapaszt és 12 óránként cseréltem, amíg az összes el nem fogyott. Különösebb hatását nem éreztem ennek a remek 10 eurós gyógyszernek. A jegelés annál jobban segített. Napi 4-5-ször egy-egy negyed órára jégbe csavartam a lábam. Utána természetesen semmi fájdalomérzet nem maradt. Vettem folyékony kollagént is. Elvileg gyulladáscsökkentő, és segít a regenerációban is, valamint rugalmasabb marad tőle az ember. Elvileg, mert sajnos tudom, hogy mivel gyomron keresztül szívódik fel, a sarkamhoz csak egy nagyon kis része jut el. Bajom viszont nem lesz tőle és had higgyem el, hogy segít. Bújtam a netet is mindenféle házi praktikák után kutatva és sikerült is egy nagyon egyszerű, de annál hatákonyabb módszert találnom: labdamasszás. Egy baseballlabdát lerakok a földre és a talpamat egészen a sarkam hátoldaláig ezzel masszírozom. Oda- vissza, jobbra-balra, elérve a sarokcsontom belső és külső részét is. Az első nap után rendesen fájt tőle a talpam, de aztán egyre jobban kezdett ellazulni, és ezzel együtt a fájdalom is enyhülni. Ma már ott tartok, hogy csak reggel és este van enyhe fájdalom a sarkamban. Az achilleszt is hiába nyomogatom, már nem találok rajt fájdalmas pontot, tehát elindult a javulás, ami legalább végre valami kis fényt hozott az alagút közepén. Addig azonban természetesen nem futok, amíg teljesen fájdalommentes leszek. 

Mozgáshiányom az van. És az időjárás is mintha direkt rajtam szórakozna. Továbbra is nagyon kellemes, estére kimondottan jóleső futóidő van. Ahhoz képest tavaly mennyit izzadtam az esti hőségekben, most simán 5 fokkal hűvösebb van. Ez az én szerencsém. Futás helyett most biciklizem. Próbálok minden nap tekerni 1 órát, lehetőleg közvetlen meló után még napsütésben, legalább annyi plusz haszna legyen már, hogy szokom a tűző napot. Sajnos messze nincs annyi örömöm benne, mint a futásban. Nekem valahogy ez nem sport, hanem egy gyors és ingyenes helyváltoztatási eszköz. A pulzusomat is alig bírom 140 fölé tornászni, mert a lábamat azért nem akarom túlerőltetni. Kalamatában szombaton és vasárnap úsztam is, bár ez inkább izomépítés mint kardióedzés. Én egy szárazföldi patkány vagyok, és csak mellben tudok úszni, azt is lassan, ezért a pulzusom még a 110-et is alig érte el. Öröm volt nézni két triatlonos edzését, akik kb 5 perc alatt értek el addig, amíg én vagy 20 percet kaptattam. Ezt tehát nem fogom a továbbiakban erőltetni. Marad a bicikli, a semminél az is jobb, remélem most megúszom majd baleset nélkül és szeptembertől szépen óvatosan visszaállhatok a futásra.