2016. jan 21.

116,1 (-0,4 kg) volt már jobb is

írta: drAti78
116,1 (-0,4 kg) volt már jobb is

Az előző hét tömény sportolása után (3 futás, két úszás, fallabda) rendesen visszavettem a héten. Kedden Pesten voltam, szerdán késő estig dolgoztam, ma meg egyszerűen nem volt semmihez sem kedvem. Inkább bementem dolgozni úszás helyett. Ez van.

Mutatott a mérleg 115 alatti eredményt is, de a hétvégén megint nem figyeltem oda, úgyhogy megint visszament 116 fölé. Kicsit bánkódom miatta, de igazából ami zavar, hogy még mindig nem álltam át verseny üzemmódba. A Vivicittáig még 87 nap van hátra. Az kicsit több, mint 12 hét. Az mondjuk sok mindenre elég még mindig, de szép lassan az utolsó utáni pillanat is eljön.

Szóval neki kell állni nincs mese. Nem fogom - ki tudja hányadszor - leírni, hogy mit kéne tenni, mert úgyis tudom, és attól nem fogom betartani, hogy sokadszorra is ideírom. Kifogásnak nincs helye. Megjavult a lábam is, teljesen egészséges vagyok, külön edző foglalkozik velem, és a család is teljes mértékben mellettem áll. Munkám sok van ugyan, de nem annyi hogy ne tudjam megoldani.

Majd elfelejtettem!

A lábam úgy néz ki tökéletesen helyre jött. Ebben sokat segített, hogy elmentem hidegszaunába. Mínusz 140 fok 3 percig!!! Hát mit mondjak?! HIDEG!!! De nagyon! :)

Viszont eddig két alkalommal voltam, és azóta semmi baja a bokámnak. Igaz csináltam a vádli erősítést, és a smr hengert is használtam. Egyszóval minden adott a jó szerepléshez. Már csak át kéne lendülnöm végre a holtponton, és nekiállni teljes erőből a felkészülésnek.

És a legfontosabbat a végére!

Ismét futottam Lacival! Marha jó volt. Életemben először futottam úgy 45 percet, hogy tulajdonképpen végigpofáztuk az egészet. Nem ez volt a leghatékonyabb edzésem, de nagyon büszke volta magamra. Azért egy évvel ezelőtt valaki azt mondja nekem, hogy csak úgy 45 percig futok és közben jókat nevetve sztorizgatunk, hát azt azért nem hittem volna.

Szólj hozzá