Maga a verseny két 5 kilométeres kör, aminek az első fele emelkedik, a forduló után pedig végig lejt, majd a célegyenes megint egy emelkedő. Szinte végig sétálóutcákon futunk parkosított környezetben a helyi patak mellett, így szerencsére a vasárnap reggeli forgalmat sem zavarjuk túlzottan. Kellemes útvonal, bár nélhol elég szűk a járda és vannak gödrök is rendesen.

A héten csütörtökön futottam utoljára, úgyhogy a lábaim teljesen kipihentek voltak. Nem úgy a fejem. Előző nap benyalhattam valamit, mert délutánra eléggé megfájdult és rendesen betegnek éreztem magam. Nem segített az sem, hogy estére átmentünk Ageliki tesójáékhoz, mert a kislányának szülinapja volt. A zaj fogalma aznap teljesen átértékelődött számomra. Azt hittem egy repülőtér zajos helynek számít, de valójában csendes szoba ehhez partyhoz képest, ahol 30 görög kisgyerek tombolt. Akkor halkultak csak el valamennyire, amikor ettek, de sajnos hamar kivégezték az összes kaját és kezdődhetett megint a zenebona a szomszédok legnagyobb örömére. Becsületemre legyen mondva, majd két órát hősiesen kiálltam, mire hazajöttünk. 

Reggel úgy ébredtem, mint akit egész éjjel kergettek. Alig bírtam kikászálódni az ágyból, szinte Agelikinek kellett kirángatnia. Gondolom a gyerekekkel álmodhattam azért voltam ilyen ramatyul. Egy gyors fekete tea aztán valamennyire helyrerakott. Gyors időjárásellenőrzés: 14 fok és felhő nélküli napsütés. Tökéletes, akkor rövidgatya és ujjatlan, illetve egy hosszúujjú az útra meg majd a verseny utánra. Ageliki is végre megfogadta a tanácsomat és nem öltözött túl. Sőt ahogy bebicikliztünk a starthoz az árnyékos helyeken majdnem megfagytunk, de a futáshoz ez a tökéletes idő. 

A rajtnál már javában melegített a tömeg, mi szerencsére hamar megtaláltuk a céges csajokat és az edzőt is. Megkaptam az első fejmosást, hogy miért rövidgatyában biciklizek, attól elfagynak az izmaim a versenyre. El is küldött minket melegíteni. Futottunk vagy 10 percet, mire visszértünk. Jöhetett a második fejmosásom: 10 perc nem elég azonnal menjek még futni és repülőzni. Elmentem és bár jól esett, de kezdtem picit kiszáradni, és a rajtug is már csak 5 perc volt. Szerencse szereztem vizet, amiből tudtam kortyolgatni egészen a harmadik fejmosásig: minek iszol most, majd aztán lötyögni fog a gyomrod! - jött az utolsó edzői instrukció. Imádom az öreget, hogy profiknak néz minket. Megindultam a start felé, hogy lehetőleg előről tudjak indulni. Bár ez elvileg egy maratoni tempófutás kellett volna hogy legyen, a versenyszellem legyőzte a józan észt. Nem akartam nagyon pulzuskontrollozni - főleg, hogy a pálya végig vagy emelkedik, vagy lejt - egyszerűen csak futni akartam ahogy jól esik, de azért ésszel. 

Ha le lehet maradni a rajtról, akkor én ma sikeresen lemaradtam. A startnál már olyan tumultus volt, hogy én már csak a tömeg közepére fértem be. Előttem megint csupa profi. De jó! Ez legalább egy perc időveszteség, de így jár az aki a végén érkezik. Utána meg toporoghattam a tömegben még majd 10 percet, mert valami technikai probléma miatt nem tudtunk pontban 9-kor elrajtolni.

9 óra 8 perckor dörrent végül a startpisztoly és megindult a tömeg. A rajt nagyon szűk, így itt az első 50 méteren csak kocogni tudtam, aztán ahogy rákanyarodtunk a szélesebb útra végre tudtam gyorsítani. Kiugrottam oldalt a járdára és próbáltam minél előbb magam mögött hagyni a tömeget. Nem értem mi a ráknak állnak olyanok az elejére akik tényleg sétálnak. A járdás előzésnek az a hátránya, hogy sokan élnek vele és elém is jópáran ugrottak ki, én meg cikcakkozhattam. Úgy éreztem magam, mint egy flippergolyó. Az első 400 méter tehát sprinteléssel telt, de legalább előre kerültem és innentől már tengernyi hely volt előzgetni. A pulzusom már 170 felett volt picivel és majd kiköptem a tüdőmet a sprinttől mire elkezdhettem a saját tempóm futását. Pihenni azonban nem volt idő, mert innen végig emelkedtünk, így a szívem inkább 175 környékén kalapált. Nem érdekelt, mert tudtam, hogy a forduló után meg a lejtőn úgyis majd "pihenhetek".

Az első kilométer 4:08 lett, ami a sétálással együtt is nagyon csak jónak mondható. A második 4:07, ami meg azért jó, mert végig emelkedő volt. Szépen lassan elkezdtem előzgetni az előttem lévőket, de a forditóig fogalmam sem volt körülbelül hol állhatok a mezőnyben. Végre szembejött az élmezőny, én meg elkezdtem számolni. Kb. 15-en voltak előttem, de a mezőny eleje nagyon elhúzott. Nem baj, szépen megyek a magam tempóján akit tudok megelőzök. A fordítónál egy korty víz és jöhetett a 2 kilométernyi lejtő ahol még nem akartam teljesen kiengedni a lovakat, így mindkét kilométerem pont 4:00 lett és meg is előztem 3 futót.

A célegyenesben nagy taps és bíztatás fogadott, az edző is mondta, hogy nyomjam tovább. Innen még 2 kemény kilométer és jöhet a végső lejtő, ami már szinte a verseny vége. Az emelkedőt 4:08-al és 4:03-al vettem, igaz 175-ös pulzussal megint, de legalább megelőztem további 3 futót akiken érződött, hogy nagyon elfogytak, nekem viszont innentől jött meg igazán a kedvem. A fordítónál már könnyen meg tudtam számolni, hogy a 10. vagyok, de a kilencedik is vagy fél perccel előttem volt, amit ezen a távon már lehetetlen behozni. Mögöttem még elég közel voltak az üldözőim, de mivel egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak, így a 10. helyet zsebre is tettem. Tudtam, hogy a mögöttem jövők nem tudják tartani az iramom, amin picit magam is meglepődtem. Az utolsó 3 kilométerem 3:57, 3:52 és 3:45 lett. A célba teljesen magányosan értem be, megtapsoltak, bemondták a nevemet, tisztára mint egy profi versenyen. 

Abszolút 10. lettem tehát 40:32-es idővel. Ez teljesen jó a 450 indulóból, főleg hogy eredetileg 41 és 42 perc közé vártam magam. Szerintem ha rendesen melegítettem volna, ami miatt a mezőny elejéről rajtolhattam volna akkor akár 40 perc alá is bejöhettem volna. Ez azonban csak volna marad, én meg ezzel az eredménnyel is teljesen elégedett vagyok. Remélem jövő vasárnap is hasonló jóban lesz részem Budapesten.

Gyors éremátvétel, egy banán, kis víz, gratulációk begyűjtése után gyorsan átcseréltem a leizzadt felsőmet és mentem a célhoz drukkolni, hiszen a cégből még a csajok természetesen a maguk kis versenyét vívták. Már alig vártam, hogy Ageliki is beérjen, az edző azt mondta, hogy 5 kilométernél teljesen jól volt és bőven fél órán belül fordult. Ez nagyon jó jel. A csajok közül elsőnek Dimitra futott be, ami várható volt, mert jó kondiban is van, meg fiatal is. Fél perccel lemaradva aztán bejött Ageliki is. Angyalomnak elvontam a figyelmét, és a célegyenesben ketten elmentek mellette, de így is rekordot futott: 57:31! Büszkék voltunk mindketten és ami a legjobb, hogy az eddigi versenyeivel ellentétben, most egyáltalán nem volt kivörösödve. Nem kellett sokat várnunk Kleilára sem, aki élete első 10 kilométerés versenyét 58:40-es eredménnyel hozta. 

A csajokkal:

Mindenki megkapta a maga dícséretét az edzőtől is, aki még pár közös képet is csinált a csipet csapatról, aztán testületileg átvonultunk egy közeli kávézóba a jól megérdemelt reggelit elfogyasztani. Szép idő, jó hangulat, jó verseny.... nem is indulhatott volna jobban a vasárnap azt hiszem.