2017. ápr 17.

Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

írta: drAti78
Kellemes Húsvéti Ünnepeket!

nyul.jpg

Ismét jó ideje nem írtam semmit. Végülis érthető, hiszen ez egy futásról illetve fogyásról szóló blog. Én meg tulajdonképpen semmit sem edzettem, és a fogyókúrám is jelenleg, hát szóval fogalmazzunk úgy, hogy a feltöltekezős állapotban van. /Ez ugye annyit jelent, hogy éppen sonkából zabálom magam halálra.../

Azért voltak komoly sikerek is az elmúlt időszakban.

Március 18-án Sárváron elindultam Orsikával egy 5 km-es versenyen. Már nem emlékszem, hogy hogyan keveregtünk oda, mindenesetre sikerült PB-t futni. 32:47 az új egyéni csúcsom. A pálya elég pocsék volt. Nagy részét csúszós, erdei ösvényen kellett futni, edzeni se edzettem rá, úgyhogy kifejezetten elégedett voltam.

Két hete Viviccita, ahol a tesómmal futottam egy jót. Mármint az első 3 km-en, aztán ő otthagyott, de így is nagyon nagyon élveztem az egészet. És kiderült, hogy volt értelme az alacsony pulzusú edzéseknek, ugyanis itt meg 10 km-en lett meg az új PB. Egészen pontosan 1:06:40. Ráadásul szép egyenletes kilométerek mellett az utolsó lett a leggyorsabb. Egészen pontosan 6:29. 

Ja és fontos infó, hogy a verseny előtti héten csak úgy elmentem egyet futni. Nehezen indult, de a végére 11 km jött össze. Soha életemben nem futottam többet 10 kn-nél. Szép lazán 7:30 körüli átlaggal mentem, és rettenetesen élveztem. A pulzusom is rendben volt. Na jó a végén egy kicsit felment, de semmi vészes.

És akkor itt az ideje annak, hogy valami új célt találjak a futásban. A fogyás adott. Nagyon szerettem volna a fiam születésnapjára 100 kiló alá menni, de be kell látnom, hogy ez elment. Ez van. El kell engedni. De menni kell tovább. 

Amikor elkezdtem új célokon gondolkodni sok mindenen rágódtam. A 10 km fölötti futás iszonyatosan tetszett. Egy hősnek éreztem magam. Nem foglalkoztam pulzussal, tempóval, csak hallgattam a zenét és minden percét élveztem az edzésnek. Nem emlékszem mikor futottam utána zenével, de annyira jól esett, hogy újra rendszeresíteni fogom.

De vissza a célokra.

Megfordult a fejemben a félmaraton. Kb. egy év alatt meglehet. Gondolkoztam a Vasi Vasemberen. Nézegettem különböző verseny időpontokat. Aztán megvilágosodtam. :)

Mi is volt az alapja a korábbi terveknek?

Addig semmi, amíg nincs meg a 10 km egy óra alatt.

Na az meg nagyon nincs meg. Megnéztem az endomondo-n. A 12 perces rekordom 1:97 km. Magyarul még nem sikerült két 6 perces km-t egymás mögé tennem. 3 km-en meg 18:21 a rekordom. Tehát ideje gyorsulnom. Vagyis nemcsak nekiállni edzeni, hanem kifejezetten a gyorsító edzésekre helyezni a hangsúlyt. Hogy mennyire fog menni az nyilván függ attól is, hogy mennyit tudok aludni Vilmos mellett. Mindenesetre mielőtt nekiállok edzéstervet készíteni futok egy tesztet. Kíváncsi vagyok, hogy ha meghajtom magam, akkor sikerül e 18 perc alatt teljesíteni a 3 km-t.

Szólj hozzá