2016. okt 03.

Célegyenesben a Spar előtt

írta: Rehlaci
Célegyenesben a Spar előtt

Kevesebb mint egy hét van a Spar maratonig Budapesten, és azt kell mondjam, hogy bár ez már a 8. maratonom, de egyáltalán nem vagyok nyugodt. Egyszerűen fogalmam sincs hogy fog menni, és milyen idővel tervezhetek. Az egész versenynek elég emberkísérlet szaga van. Július közepétől tudatosan készültem már, és az agusztus is nagyon jól sikerült, de hosszúkat szinte egyáltalán nem futottam. Összesen mindössze háromszor futottam két órát, vagy annál picit többet. Elvileg ez talán nem akkora gond, mert viszont majd minden nap futottam, ami azért rendesen összeadódik. 

Szeptemberben azonban nem csak a hosszúak, de pár tempó is kimaradt, és a 210 kilométerrel sem vagyok túl elégedett. A szombathelyi verseny jót tett az egómnak, de a hőség miatt az eredményt nem tudom beilleszteni a maratoni tervembe, mert jóval magasabb pulzusosn futottam, mint amin a maratont végig bírnám. Múlt héten legnagyobb örömömre még picit le is betegedtem így az utolsó edzések sem estek túl jól. Nem is vittem túlzásba, az utolsó két hét már amúgy is csak rávezetés. 

 
Vasárnap mondom futok egy utolsó 40 perces tempót, abból talán tudok valami tervet összehozni. Hát nem! Szombaton szülinapon voltunk, és éjjel 3-ra értünk haza. Kb 1 üveg bort azért megittam, amitől reggel nem éppen a legfrissebben ébredtem. Ebéd után be is aludtam, így szinte az ágyból mentem futni nem túl jó gyomorral. Jó meleg is volt. Ebből hoztam össze egy 4:21-es tempót, ami nagyon gyenge. Legalább is a 3 héttel ezelőtti magamhoz képest amikor ilyen távon bőven 4:12 környékén futottam. A végére ráadásul rendesen el is fáradtam, ami még jobban kétségbe ejt. Nem tudom, hogy ez most csak az éjszakázás miatt volt, vagy ennyire visszavett volna a szeptember az összevissza edzések miatt? Vasárnap kiderül, azt hiszem egyenlőre egy 4:20-4:30- közötti tempót tervezek, ami kb a tavaszi Messini maratonnal egyenlő, 3:10 körüli végeredmény lesz. Rosszabb azért ne legyen, ha meg netán majd jobb lesz, annak csak örülni fogok.

Pénteken délután repülünk, és este már közös vacsora Duduékkal és Melákékkal. Már alig várom. Maraton után jelentkezek az eredménnyel, addig is még kb 4 nagyon rövid átmozgató edzés vár rám.

Szólj hozzá

Budapest Maraton Futás Budapest maraton Futóedzés Rehlaci