Túl vagyunk a Vivicittán. Mindenki - így leginkább én is - megnyugodhat.

Sikerült!

Mi az hogy sikerült?!?!? Olyan eredményt értem el, amire nem is számítottam. 1:09:36!!!

Nemcsak új rekord, hanem beestem 1:10 alá!!!

Nade ahogy mondaná volt büntetőjog tanárom: az esetnek több tanúsága van.

1, Semmi baj nem történik akkor, ha megiszok két sört verseny előtt. Kifejezetten jól aludtam, és nem azzal töltöttem az éjszakát, hogy a másnapi versenyen rágódtam.

2, Az ilyen hatalmas tömegű versenynél mindig a megfelelő rajtzónából kell indulnom. Még októberben neveztem, és akkor teljesen reálisnak tűnt a 60 perc alatti idő. Ráadásul nagyképűen XL-es méretű pólót jelöltem meg, JA! Felvettem és úgy néztem ki benne, mint a Michelin baba... :) A futás elején persze kicsit elvitt a tömeg, de tulajdonképpen a 8. kilométerig folyamatosan leelőztek, ami azért nem tesz jót az ember egójának. Legközelebb tutira a legvégéről indulok.

3, Valamit csinálnom kell a pulzusommal. Már a rajt előtt 115 körül volt, pedig egy métert nem futottam. Kb. a verseny 5 percében ment fel a maximum tartományba és onnan nem is jött vissza. 181 lett az átlagpulzusom, és 193 lett a max. Na az meg sok. Be is jelentkeztem egy teljesítménydiagnosztikára. Muszáj lesz belőni a max. pulzusomat, és természetesen a zónáimat is.

Egyébként imádtam az egészet! Elképesztően jó érzés volt ennyi emberrel közösen futni. Rendesen buzdítottam, akin úgy láttam kezdi feladni, pacsiztam mindenkivel, végigmosolyogtam az egészet. Szuper volt!

Az időmmel is borzasztóan elégedett vagyok. Az megint más kérdés, hogy a hivatalos időm 1:10:30 lett. Ez azért van, mert az órám szerint 10.160 métert futottam. Én meg ugye az órát néztem, és csak arra koncentráltam, hogy meglegyen 7 perc/km alatt a 10 kili. amikor meglett még volt a célig vagy 150 méter, én meg elkezdtem az öklömet rázva örülni! A cél előtt... Nem néztek hülyének, ÁÁÁ tutira nem. :) Aztán egészen egyszerűen elfogytam. Az utolsó 100 méteren majd meghaltam. Az agyam kiadta a parancsot, hogy vége, megcsináltad, ennyi volt. Pont. De valahogy bevánszorogtam a célba. 

Megcsináltam belesétálás nélkül a távot, pedig voltak olyan pillanatok, amikor körülöttem a tömeg több, int fele sétált. Mondjuk megértem, a fene se gondolta volna, hogy ilyen hegyek vannak Pesten! A Dunától a Margit hídra felfutni nem volt egy leányálom, de ott is kibírtam. Verseny előtt toltam egy szőlőcukrot, az 5 km után egy gélt. Igazából úgy terveztem, hogy 4-nél és 8-nál is beveszek egyet-egyet, de végülis nem volt rá szükség. Valószínűleg simán ment volna minden nélkül, de pszichésen sokat jelentett.

Ráadásul majdnem verekedésbe is keveredtem. Valami barom úgy gondolta, hogy átvág a futók közt. Az előttem futó hölgynek félre kellett ugrania, majdnem elesett, és fogtam meg. Rászóltam valamit a gyerekre, erre a parasztja visszaszól, hogy nem igaz nem tudsz megállni egy kicsit. Erre a visszafogott: "Kapd be a f..mat, te kis b...i!!!" kiáltással válaszoltam. Majd hozzátettem, hogy elnézést a hölgyektől. Körülöttem mindenki röhögött, a hölgy meg nagyon hálásan nézett rám. Ja és mindezt a Margit híd lején, a nagy emelkedő majdnem tetején. Persze álljak meg, mert Óparasztságának mehetnékje van. Komolyan mondom az ilyen idióták ellen valami törvényt kéne hozni!

Na de ennyi negatívum persze bőven belefér. A verseny azt megmutatta, hogy hihetetlen kitartás van bennem. És ez jó. Nagyon jó. Elképesztően fel vagyok dobódva és iszonyatosan lelkes vagyok. Csinálom tovább. És ami fontos, hogy rendszeresebben, és sokkal okosabban.

De az már egy másik bejegyzés lesz...

REH mindenkinek!!!