2015. nov 17.

Edzésnapló - 2015- 45. hét

írta: Rehlaci
Edzésnapló - 2015- 45. hét

A héten a vasárnapi maraton miatt csak a céges futóedzéseken voltam kedden és csütörtökön, illetve ma reggel futottam egy laza 3 kilométert. Összesen kb 17 kilométer. Sajnos ma az égen egész nap egy felhő sem volt, 20 fok fölé ment a hőmérséklet is. Holnap azt hiszem megint mekeg maraton lesz. Nem baj, jobb mintha esne, vagy viharos szél lenne. Az éjjel eszméletlen szarul aludtam, délben meg elmentünk felvenni a rajtszámomat és megnézni az expót. Azt találtuk ki, hogy a metrón visszük a bicikliket, és az expó után picit tekerünk a parton, meg beülünk egy kávéra. Kellemes terv volt,de igazi rémálom lett. Az expón eszméletlen tömeg volt, gyakorlatilag mozdulni is alig lehetett, úgyhogy teljesen elment a kedvem még a nézelődéstől is, de sajna mindenképp át kell menni rajt, mert nem volt  más kijárat. Nagy nehezen kitántorogtunk, mire szegény kis feleségem belement egy szögbe,és kidurrant a hátsó gumija. A biciklizésből tehát egy 40 perces biciklitolás és 40 perc metrózás lett sajna. Ráadásul a metrón a bicikliknek fenntartott részt pont olyan majmok foglalták el, akiknek eszébe nem jutott volna odébb menni... Soha többet bicikli a metrón!

Még este összekészítem a cuccaimat, aztán reggel 5:30 kor kelés és irány Maraton. Már várom....csak a sok gyaloglástól picit fáradtak a lábaim :(

endo_1.JPG

Szólj hozzá

Athén Futás Futóedzés Rehlaci Edzésnapló