2015. nov 17.

All inclusive nyaralás után... - 2015. július 21.

írta: drAti78
All inclusive nyaralás után... - 2015. július 21.

Lehetett volna rosszabb is!

Tokkal vonóval 114,5 kg-val mérlegeltem hétfőn. Az igazából azt jelenti, hogy a tisztítókúra előtti állapotban vagyok újra. Mindezt úgy, hogy egy hetet töltöttem egy hajón, ahol éjjel nappal frissen sütött pizza, és több svédasztalos non-stop étterem várta a kedves (pih)enni vágyókat.

Még csak azt se mondanám, hogy nagyon visszafogtam magam. Egészen egyszerűen annyi történt, hogy inkább sok halat és zöldséget ettem (ok pizzát is), nameg városnézésre hivatkozással volt pár nap, amikor órákat gyalogoltam. Szóval valamennyire lemozogtam a kaját.

Viszont arra jöttem rá, hogy csak a kaja számít. A mozgással - önmagában - semmit nem fogok fogyni. Gondolom nem egy nagy felfedezés, annak aki ért hozzá, de nekem majd megszakadt a szívem. Ugyanis eddig próbáltam azzal nyugtatgatni magam, hogy a sok mozgás önmagában elég. Visszanéztem az edzésnaplómat. Volt olyan hónap, hogy 20 edzésem volt. 20!!! És nem fogytam semmit. A derekam kisebb lett, de kilóban semmi. És ugye hiába nehezebb az izom, attól még az ember térdének és bokájának ugyanazt a 115 kilót kell cipelnie a futás során...

Amikor nem eszem, fogyok. Ez ennyire egyszerű. A mozgás tudja segíteni a fogyást, de - legalábbis az én esetemben - ez max 10 - 15 %. Sajnos nem több. Úgyhogy nem tehetek mást, mint vagy feladom, vagy gyökeresen változtatok az étkezéseimen.Feladni még mindig nem adom fel, úgyhogy marad a kaja változtatás. Kezdetnek valami paleoszerűvel nyitok. Kiiktatom a cukrot, fehér lisztet, értelemszerűen a kenyeret és a többi pékárút, a krumplit, és a tejtermékeket. Van valami paleo kenyér, hát kíváncsi vagyok...

A rizst egyelőre meghagyom. Tudom, hogy azt sem lehetne, de egyelőre marad. Nameg figyelni kell a vacsorára. 

Ja és a futás.

Arra sokkal jobban rá akarok menni. Egy csomó edzés ment el erősítésre, meg úszásra, meg mindenre azért, hogy elősegítsem a fogyásom. Miközben a lényeg, a futás kicsit háttérbe szorult. De tekintettel arra, hogy ezentúl nem kötöm össze a fogyást, és a mozgást, hanem önmagában a futásért fogok futni nagyon remélem, hogy hamarosan szépen fejlődni fogok.

Azt olvastam valahol, hogy sokkal egészségesebb egy kövér, de fitt, sportos ember, mint egy vékony, de nem fitt. Ez vigasztal, de azért jó lenne végre nem kövér fittnek lenni! :)

Még több, mint 5 hónapom van arra, hogy év végéig 100 kiló alá menjek. Ez annak ismeretében, hogy eddig kb. 6-7 kiló ment le közel 7 hónap alatt elég reménytelennek tűnik, de ha azt nézzük, hogy az csak havonta 3 kiló, akkor kifejezetten könnyűnek tűnik az egész. Majd meglátjuk... 

Szólj hozzá

DrAti