Majdnem hazai pályán - Sárvár 10 kilométeres verseny
Megint egy itthoni hosszúhétvége, ahol is a kellemeset összekötöttem a kellemesebbel. Sárváron ugyanis 10 kilométeres verseny volt, amin a haveri körből 6-an indultunk: Attila, Bagoly, Dudu, Tesóm, Tomi és én. A szombati nap tehát egy nagyon kellemes közös futósdélutánként telt. De ne rohanjunk ennyire előre, lássuk az előzményeket is.
Erre a versenyre rendesen rákészültem és rá is pihentem. Az edző kiadta a hétre a programot, amit szigorúan lekövettem. Hétfőn egy laza 80 perc, kedden egy viszonylag húzós iramfutás és 150-es tempók, majd szerdán egy pörgős 200 méteres tempókból álló rövidebb edzés. Csütörtök és péntek pedig szigorú pihenés. Elvileg tehát végre egy verseny amire tényleg kipihenten érkeztem, és akár egy új rekord is bennem volt.
Péntekre aztán egyik pillanatról a másikra lebetegedtem. Amikor reggel felkeltem, egyszerűen nem volt hangom és a torkom is rettenetesen fájt. Mi lehet nagyobb büntetés annál, amikor végre hazajövök és nem tudok beszélgetni a barátaimmal. Nem tudom ki átkozhatott meg. A péntek tehát teaivással és negróevéssel telt. Este mire összefutotunk picit a haverokkal a Dudu ki is röhögött, hogy milyen hangom van.
Szombatra picit javult a helyzet, már nem voltam annyira nevetségesen rekedt, de még fájt ha beszéltem. Sajnos az orrom is eltömődött. Már úgy voltam vele, hogy nem is fogok futni, csak kocogni. A bemelegítésre bíztam, hogy mi lesz.
A verseny szombaton 16 órakor kezdődött. Bagollyal és Attilával mentünk együtt, és átvettük mindenkinek a rajtszámát. Rövidesen befutott mindenki és át is öltöztünk futócuccba. Dudun minden vadonat új volt, fess volt mint mindig. A pálmát azonban a Bagoly vitte el. Abban a baglyos pizsamában indult neki, amit még tavaly vettem neki. Jót röhögtünk rajta, mert vicces volt, de ezzel el is szúrta a versenyét, mert ebben a melegben ez egy kamikaze küldetés volt. Az időjárás szép volt, de nem futóidő. Túl napos, túl meleg. Kemény verseny lesz.
A csapat: Dudu, Laci, Tomi, Ati, Bagoly
Hívtam mindenkit bemelegíteni, de csak a tesóm jött. A többiek azt mondták, hogy nem akarnak elfáradni a verseny előtt. Attilának valami bemelegítő krémje is volt, sajnos Dudu nem hitte el, hogy a homlokra kell kenni. Én a szokásos bemelegítésemet azért lenyomtam. 15 perc kocogás, gimnasztika és pár repülő. Rettenetesen esett, de úgy döntöttem, hogy kemény vagyok, megpróbálom nyomni ahogy tudom. Max 175-ös pulzus olyan sebességgel ami jól esik. Biztos ami biztos a start előtt egy gélt is ettem.
A rajt kimondottan jól volt megszervezve. Voltak zónák, így könnyen be tudtam állni a tömeg elejére, nem volt túl nagy tumultus. A bemelegítéskor már éreztem, hogy ma nem fogok 40 percen belül futni, így a második zónába álltam be. Hülye voltam, mert az elsőbe kellett volna. A rajt utáni 200 méteren akik előttem indultak még rendesen feltartottak, bár ezt úgy is nézhetem, hogy segítettek, hogy ne fussam el az elejét. Az élboly hamar elhúzott, de nem akartam menni velük, mert nem tudtam ki megy 5 kilométert csak és ki a tízes. Próbáltam úgy futni, hogy jól essen, az óra majd úgyis jelez ha túlmegyek a 175-ös pulzuson.
A pálya elég rövid, de változatos volt. A rajt után kb 150 méter egyenes, majd rögtön egy fordító, aztán végig a főutcán, majd vissza a várhoz egy kis hátsó utcán. A vár körül a parkban kavicsos úton egy kör, és vissza a rajthoz. Ebből kellett négyet futni. Az első kör picit nehéznek esett. Meleg volt és túlfutottam. Történt ugyanis, hogy rossz programot indítottam el az órán és nem volt pulzusfigyelmeztetés, igy a második kilométerre már 176-on voltam. Vissza is lassítottam gyorsan, és innen kénytelen voltam többször ellenőrízni. A várpark különösen jól esett, az árnyék és a friss levegő sokat segített. Itt volt egy olyan része viszont a pályának, amit páran félrenéztek, és rossz irányba fordultak. Ezzel viszont tulajdonképpen csaltak, mert így kimaradt nekik egy jó 150 méteres rész. A második körre a szervezők orvosolták a problémát, odaállítottak valakit, aki segítette a futókat.
Az első kör meglehetősen hamar eltelt, és ahhoz képest, hogy betegen futottam, egész jól esett. A szurkolótábor a várparkban táborozott le, tesóm kislánya Abigél meg is mosolygott amikor elhúztam. A frissítést a cél előtt majdnem elfelejtettem, a legutolsó poharat sikerült elvennem ami valami rémes ízű lötty volt, amitől ráadásul ragadt mindenem. Így jár az, aki inkább a szurkolókat nézegeti.
A második kör volt a holtpont. Az elejét megszenvedtem, pedig nem futottam gyorsan. A kör közepétől kezdtem el a lekörözéseket. Attilát már messziről kiszúrtam. Nagyon vörös volt, és mondta is, hogy ötnél kiszáll. Szerintem jól tette. Annyit kell menni amennyi jól esik. Végül is ez nem az olimpia. Egy fiatal srác kétszer előzött meg. Amikor először húzott el melletem, szóltam neki, hogy kikötődött a cipője. Megállt megkötni, gondoltam ennyi is volt neki. Aztán a cél előtt megint elvigarzott mellettem. Jól bírja gondoltam, aztán láttam, hogy ő már fordult is a célba, tehát csak ötöt ment. Be is mondták az idejét, ha jól hallottam 18 valamennyi volt. Bakker ennyire jól állnék? Valami nem stimmelt, mert az órámon még nem volt meg az 5 kilométer.
A harmadik körben a fordítónál már fel tudtam mérni a szituációt. Előttem lőtávolságban még ketten voltak, mögöttem viszont vészes közelségben vagy tízen. Bár az órával már nem kívántam versenyezni, de nem akartam, hogy valaki is megelőzzön, sőt a két srácot be is akartam még fogni, így nem lassíthattam. Végre a napot is eltakarták a felhők. Rövidesen beétem Dudut és a Tomit is. Tomi vezette a háziversenyt, de minimális elönnyel. Jó vörösek vltak ők is. Gyors pacsival húztam el mellettük. A várkert végén megelőztem az egyik előttem lévőt is. Jöhetett az utolsó kör.
A hajrá baleksággal kezdődött. Megint elbambultam és nem frissítettem. Hangosan káromkodtam a fordítónál. Egyetlen vigaszom az volt, hogy sikerült lehagynom a másik srácot is, aki azért nem hagyta magát. Hallotam, hogy tapad rám rendesen, de párszáz méter után nagyon elkezdett trappolni és le is maradt. Én viszont itt ébredtem fel. Az utolsó két kilométer esett a legjobban. Bár nem hajráztam, mert nem volt miért, de sikerült gyorsulnom és a mozgásom sem esett szét, a pulzusom viszont leesett. Egyik legjobb befutómat produkáltam tehát. A célegyenesben teljesen egyedül, jó nagy ováció közepette értem be. A hivatalos idő 41:01 lett, de az órám szerint csak 9,7 kilométer volt. Ezért nem fáradtam el tehát, ez elvileg a maratoni tempóm kellene hogy legyen, de ma ezzel az eredménnyel is teljesen elégedett voltam. Betegen és melegben jó volt ez.
A célban nagynéném fogadott, aki szerint hatodik lettem, de ezzel az idővel ezt kizártnak tartottam. Előkerült rövidesen Attila és Bagoly is. Mindketten kiszálltak ötnél. A hivatalos eredmény szerint hetedik lettem, illetve a korisztályomban negyedik.
Beálltunk a célegyenesbe szurkolni a többieknek. Tesóm már bent volt az utolsó körben, Dudu és Tomi viszont szinte kéz a kézben kezdték meg a hajrát. Hamarosan a többiek is csatlakoztak, így elég népes kis szurkolótáborunk várta a befutókat. Tesóm jött először, közvetlen mögötte a Bagoly nővére. Mindketten pár másodperccel lettek 50 perc felett. Remek teljesítmény. A nap főversenye azonban a Dudu Tomi párbaj volt. Dudu úgy vette az új cipőt, hogy az eladónak megmondta, hogy ha a nem előzi le a Tomit, akkor visszahozza. Vártunk, izgultunk, és tomboltunk amikor megjelentek a célegyenesben. Illetve csak a Tomi. 59 perc környékén ért be, ami ahhoz képest, hogy rég futott megint csak kiemelkedő teljesítmény. A Duduhoz elég volt.
Itt meg egyutt:
Nem kellett azonban sokat várnunk, fél perc múlva felbukkant a mi igazi hűsünk Dudu. Mind a 95 kilójával. Olyan bíztatást kapott tőlünk, hogy a speaker meg is jegyezte, hogy az elsőnek nem volt ilyen befutóban része. 59:43! Emeltük kalapunkat.
Dudu begurul:
Betegen nem túl jó futni, de erre a pár órára sikerült teljesen kikapcsolódnom. A haverok, a család, a verseny így együtt szuper volt, és egy nagyon jó szombat délutánt sikerült összehoznunk. A versenyszezonnak most őszig vége, de már alig várom a szeptemberi szombathelyi félmaratont, ahová már egyel többen fogunk nevezni. Atya barátunk is elkezdett futkorászni, és megjött a kedve egy versenyhez. Én szurkolok. Hajrá!
Atya a kovetkezo futonk:
