Az első teljes hetemen 6-szor futottam összesen 88 kilométert. Az akhilleus is teljesen rendben volt, egyedül a sarkamban volt még néha egy kisebb fájdalom, de ezt még Szombathelyen az orvos is elmondta, úgyhogy számítottam rá és különösebb figyelmet nem is szenteltem neki. Majd elmúlik. Az első edzéseken a tempóm fájdalmas volt. Az alapozópulzusomhoz a régebbi 4:55-5:00 helyett most csak 5:15-5:20 körüli tempó jött ki, de nem csüggedtem, mert tudom, hogy ez egy jó hosszú türelemjáték. Az első hétvégén poénból futottam egy fél órás tempóedzést is Kalamatában, ráadásul délben. Ha már lúd, legyen kövér. Dupla szenvedés. Maga az edzés azonban jól ment és jól is esett, még a melegben is. A tempó is 4:19 lett, ami ennyi kihagyás után meg is lepett.  

A második hét még jobban telt, mert minden nap futottam és összesen 105 kilométert szedtem össze minden probléma és fáradtság nélkül. Nem akartam elhinnni mennyire lazán ment az egész és az alapozótempóm is rohamosan javult. Már majdnem visszatértem az év végi formámhoz. Ilyen gyorsan ment volna a visszatérés? Ezt nem akartam elhinni. Megint csak kíváncsiságból szombat este újabb tempófutásra mentem. 35 percet terveztem futni a hármas zónámban. Ebédre sajnos túlettem magam, így nehézkesen indultam, de aztán szépen belelendültem. Egy jóleső 36 percet futottam ami picit több mint 9 kilométer lett. Ez 3:59-es tempó, amibe ráadásul bele sem haltam, de azt mondjuk éreztem, hogy most egy félmaratont nem hiszem hogy le tudnék így tekerni. 10 kilométerre viszont teljesen jó vagyok, még ha nem is értem utol az év végi önmagamat. Na itt jött meg a következő vasárnap lévő versenyre a kedvem, így be is neveztem.

Múlt héten már versenylázban készültem. Szerda délután még egy utolsó ellenőrző tempófutás, ahol a fél óra megint 3:59-es tempóval ment le, de picit jobban elfáradtam, így a csütörtöki edzést passzoltam, pénteken pedig kora reggel futottam, hogy friss legyek a szombat délutáni versenyre. A tervem az volt, hogy jobbat menjek mint tavaly, és az eredmény 39-el kezdődjön. A verseny érdekessége, hogy Dudu és felesége Saci is pont itt voltak és őket is beneveztem és természetesen Ageliki is indult. Rekordszámú, több mint 800 futó nevezett a 10 kilométerre, mi is már harmadszor futunk itt. Kellemes és egyszerű a pálya, a Főtérről le a tengerpartra, majd végig a part mentén a város végéis és vissza ugyan azon az útvonalon. Az eleje és a vége picit lejt, illetve emelkedik, a többi teljesen sík. A start 18:30 ami nekem tökéletes, mert pont ekkor szoktam edzeni. A rajtszámokat már okosan kora délelőtt átvettem, így a verseny előtt már tényleg nem volt más dolgunk, mint bemelegíteni. Saci végül is nem futott, de kiderült, hogy a cégből még hárman eljöttek, így kis csapatunk 6 főre duzzadt. Picit megcsúsztunk az érkezéssel, így én el is rohantam a saját bemelegítésemet csinálni. 10 perc laza tempó, majd 4 repülő, aztán gyorsan pisi! Az indulók közt elég sok ismerőst láttam a stadionból, már-már jóbarátként üdvözöltük egymást. 5 perccel a rajt előtt már kész voltam, és beálltam a rajtzóna elejére. Az utolsó percek jóleső izgalommal teltek.

A csapat:

Rajt előtti tumultus:

Akár az előző években, hiába álltam előre, valahogy megint egyre növekedett a tömeg előttem. És olyanokkal főleg, akik biztosan mögöttem fognak végezni. Nem idegeskedtem, mert tudtam, hogy a széléről indulva, rögtön kiszélesedik az út és mehetem a saját tempóm. Az a 4 másodperc ami elveszik meg nem oszt nem szoroz. Az idő inkább június végi strandidő volt, mint április végi futóidő. Szerencsére mire a rajtpisztoly eldördült, a nap valamennyire elbújt pár felhő mögé. Az elejét megint megnyomtam, hogy minél előbb magam mögött tudjam a tömeget. Elég jól sikerült, mert 100 méter után már lassíthattam is a saját tempómra. A lejtőt kihasználva ez most 3:45 körül volt, és a pulzusom is csak 170-re mászott fel. Érdekes, de teljesen jól esett így futni, és az élboly is meglehetősen közel volt az első kilométeren, amit 3:43-al zártam. Ahogy ráfordultunk a tengerparta és vége lett a lejtőnek picit visszalassítottam, hogy a pulzus maradjon szépen 170-171 környékén. Az elején nem akartam semmiképpen jobban nyomni, inkább maradjon a végére tartalékom. El is jöttek mellettem páran, pedig a tempó továbbra is 3:57 volt. A kikötő környékén a kávézók dugig. Páran szurkolnak, a többség inkább csak furán néz, minek szenvedünk ilyen jó időben. És tényleg, érzem, hogy bár nem süt a nap, de meleg van. A párás idő miatt mindenhonnan izzadok és mellette kezdek kiszáradni. Jó lenne egy kis víz, de a frissítőpontig még jó 9 percet kell küzdenem. Nem baj meglesz. 

Figyelem az órámat és a körülöttem lévőket. Pulzus 170-172 a tempó pedig stabil 3:57. Tökéletes! Meglesz az a 40 percen belüli eredmény, bár a harmadik kilométer már csak 4:00. Együtt futok egy sráccal, így az ő számlájára írom, hogy visszafog. Probálom megeleőzni, de nem hagyja magát. Jó kis verseny lesz ez kettőnk közt. Végre feltűnik a frissítőpont, és az előttönk lévő tömeg: a gyalogosok. Fél órával előttönk ugyanis kb 700-an indultak neki a 10 kilométer legyaloglásának. Nekünk csak az út közepén jut egy vékony sáv ahol tudjuk a saját tempónkat menni. Szerencsére ahogy az élboly elhalad mellettük valamivel több helyet hagynak. A frissítőpont előtt lehagyunk egy srácot, aki már itt elfogyott. Hiába, fiatalság, bolondság. Majd megtanulja később jobban beosztani az erejét. Messziről kiszúrok magamnak egy lányt a frissítőponton és jelzem neki, hogy a víz ami nála van az enyém. Veszi a lapot és tényleg szinte elém is fut vele. A tömeggel együtt lassan odaérünk a fordítóhoz, sajnos nem tudom megszámolni mennyien vannak előttem. Anyósomat és Ageliki tesójá viszont kiszúrom a szurkolók közt.

A fordítónál iszok, és locsolom magam. A hideg víz a tarkómon rendesen fejbevág, de pont ezt akartam. Jól esik. A frissítés hevében sikerült a srácot is lehagynom és lassan a gyaloglók is oszlanak. A tempó továbbra is jó, 3:56 - 3:57 és a pulzusom is tartja magát. Ahogy visszafelé futok, próbálom keresni Agelikit és Dudut a szembejövő tömegben. Esélytelen, túl gyorsan történik minden, így inkább arra figyelek, hogy tartsam a tempómat és lehetőleg ne ütközzek a gyalogosokkal. Megint csak zavaró, hogy a gyalogosok közül, ahogy elmegy melletük az élboly sokan elkezdenek futni, így fogalmam sincs ki az aki ténylegesen előttem van, illetve ki az aki csak gyalogosként fut. 7,5 kilométernél újabb frissítőpont, megint csak iszok és locsolom magam. A pulzuskontrollt kikapcsolom és elkezdek gyorsítani. Előttem a közelemben még 4 srác futott, akiket megpróbáltam befogni. Fura volt, hogy ahhoz képest mennyit hagytam ki, mennyire simán futottam és mennyire nem voltam még fáradt. A 8. kilométer már 3:52 lett és innen az emelkedőt még jobban elkezdtem nyomni. Még a kilencedik kilométer előtt sikerült megelőznöm mind a négyüket. Lassítani azonban nem lassítottam, mert bár előttem már nem volt senki behozható közelségben, de nem akartam úgy járni, mint tavaly, hogy az utolsó métereken ketten is visszaelőznek. Az utolsó két emelkedős kilométer tehát 3:48 és 3:46 lett. 

Az utolsó 400 méter:

A befutás:

A befutó most tökéletes lett. Teljesen egyedül, tapsviharral segítve közelítettem a célhoz. Próbálták bemondani a nevemet, de sajnos elakadtak vele. A nagy óra még nem ment át 39 percre sem mikor átviharoztam a célon. Óra leállít: 38:51. Tökéletes. Bőven a jobb a vártnál és ami még meglepőbb, hogy nem voltam teljesen meghalva. Nem gondoltam volna, hogy 3 hónap kihagyás után, alig két és fél hét edzéssel sikerül futnom egy ennyire sima 39 percen belüli versenyt. Ez ugyan elmarad a decemberi formámtól, amikor futottam 38-on belüli 10 kilométert is, de így is több mint 1 perccel jobb voltam most mint a tavalyi megmérettetéskor. Ez volt egyben az első versenyem a  Zoom Fly-ban és a vizsga tökéletesre sikerült. Gyorsabb tempóhoz tényleg az eddigi legjobb cipőm. Könnyű, de a csillapítása is nagyon ott van. Átvettem az érmet és a befutócsomagot, és visszabattyogtam a célegyenesbe. Aggeliki 59 percnél, Dudu 1 óra 4 percnél jött be. Mindketten eléggé elcsigázva értek be, főleg Dudunak volt nagyon vörös az arca. Azt mondta, hogy 6 kilométernél begörcsölt és onnan nem is nagyon esett jól neki. Nekünk megint csak ő volt a nap hőse! A nap sajnos nekem sem záródott túl jól, mert bár a verseny alatt nem fájt semmim, de a végére rendesen éreztem a sarkam. Eredetileg haza akartam futni a főtértől, ami egy laza 4 kilométeres levezetés lett volna, de a sarokfájás miatt nem erőltettem. Inkább maradt a jól megérdemelt pihenés.

Másnapra feltették az eredménylistát is. A hosszú hétvége úgy látszik sok komolyabb futót idecsábított, mert az első 10 helyezett bőven 38 percen belül futott. Ebben a mezőnyben 13- nak lenni azt hiszem remek eredmény. Ha pedig hozzáadom, hogy a kategóriámban második lettem akkor nem csoda, hogy fülig ér a szám. A visszatérés tehát remekül sikerült. Mennyit számított tehát a 3 hónap kihagyás? Most nagyképűen mondhatnám, hogy nem sokat, de ez nem igaz. A sebességemet úgy néz ki tényleg hamar visszanyerem, de a hosszabb távokhoz még sokat kell dolgoznom. Érzem, hogy most az egy óra futás egész könnyedén megy, de eddig az a két alkalom amikor ráhúztam még fél órát az maga volt a pokol. Egyenlőre a nyárra maradok a napi 70-75 perces futásoknál, aztán majd július végétől kezdek el csak hosszabbakat futni a Spar maraton felkészülésének keretében. A tavaszi szezonban van még egy 10 kilométeres verseny 3 hét múlva, azt még majd megpróbálom még jobban megynyomni, hátha összejön még egy jó helyezés.