Reggel egy kiadós alvás után ébredtem és 2 kakaóscsiga le is csúszott reggeli gyanánt. Többet nem ettem, nehogy túl nehéz legyen a gyomrom. Anya persze már 11-re csinált valami sült húst, hogy egyem meg, és nem értette, hogy futás előtt nem fogom magam telezabálni. A start idén is 12:50-kor volt. Az időre nem lehetett panasz, 18-20 fok volt ugyan, de felhős éggel, ami tökéletes a futáshoz. Ha netán tehát rosszul mennék akkor az időjárásra nem foghatom, igy más bűnkbakot kell keresnem. Hamar meg is találtam sajnos. Tavaly is gyalog mentem a rajthoz es meghúztam a lábamat, és ez úgy látszik egy visszaterő átok lett, mert idén is már fél lábon bicegve értem a versenzközponthoz. Ilyen tényleg nincs. Bagoly barátom már rajtra készen várt, idén ő is a félmaraton mezőnyét gyarapitotta. Tesóm is nevezett 10 kilométerre, de végül betegaég miatt nem indult. Bebaktattam a rajtszámért és a chipért. Ilyen hülye chipet amit kaptunk én még nem láttam, teljesen szét kellett fűznöm a cipőmet, hogy fel tudjam rakni. Gyors gimnasztika es masszás és sikerült magam futásra kész helyzetbe hoznom. A bal lábamat éreztem ugyan, de nem gátolt a futásban szerencsére. 

Sikerült végre egy közös kép erejére találkozni a Szombathelyi futóklub pár tagjával is, és picit beszélgetni az egyesület lelkével Attilával. A bemelegítést is egy rövid ideig együtt nyomtuk, én őszintén bevallom nem vittem túlzásba. 10 perc kocogás es 4 repülő elég is volt, és inkább be is álltunk a rajthoz. Kevesen, kb 50-en voltunk félmaratonisták, így a rajt is elég szellős volt.

A szombathelyi csapat:

A start pillanata:

Pontban 12:50-kor elindultunk es életemben először én voltam az első. Legalább is az első 100 méteren, aztán látva az órámon a 3:30-as tempót visszavettem a gázt. El is sprintelt mellettem egy elég profinak kinéző srác, akin egyből láttam, hogy én őt nem fogom megverni, hacsak a végére nagyon be nem lassul. Sikerült megtalálnom a 165-ös tervezett pulzust is már az első kilométer közepére, ami azt jelentette, hogy lassabb leszek a tervezetthez képest. Be is ért még két srác, akik megelőztek ugyan, de nem mentek tovább. Úgy vettem észre, hogy elég sokáig fogunk így édes hármasban futni, és megkérdeztem őket mi a tervük. Csak az egyik srác felelt, hogy 1:35 és 1:40. Mondtam neki, hogy ahhoz nagyon gyors ez a kezdősebesség. Másfél kilometernél látom aztán hogy a sebessegünk cdak 4:20 ami nekem lassú, így megelőztem őket es innentől beálltam olyan 4:08 körüli tempóra, de a pulzusom sajnos így 165-167 között mozgott, amit elvileg simán bírok félmaratonon, de maratonra azert nem kezdenék így. Mindegy, mára jó lesz. Ahogy elértem a bicikliutat az Árkádiánál, az elsőt már nem is láttam. Na szép, ha így megy ránk ver vagy 10 percet is. Innen 3-szor kellett elfutnunk a Vadász vendéglőig és vissza. Sokan nem szertik ezt a körözést, nekem szimpatikus, mert így párszor elmegy a mezőny egymás mellett és jó bíztatni egymást, meg fel lehet mérni az aktuális helyezést is.

Ma ráadásul saját szurkolói pontom is volt pont a kör közepénél. Tomi, Attila es Dudu letáboroztak és így összesen ötször bíztathattak. Ahogy kifutottunk a városból egyébként rengeteg bogár volt. Szerencse hogy napszemüvegben futottam, mert néha olyan felhőn mentem keresztül, hogy még nyeltem is belőlük. Nem volt kellemes érzés. Az első fordító majdnem 5 kilométer, amit kerek 20 perccel zártam. Gyors frissítés és egy gél. Az első már kb 500 méterre elhúzott, mögöttem viszont ketten voltak úgy 300 méterrel lemaradva. Eddig jó. Fater is becsatlakozott biciklivel és jött mögöttem kísérőnek, de mondtam neki, hogy inkább álljon ki a haverjaimhoz és ott szurkoljon. Hamarosnan szembetaláltam magam a Bagollyal is és pacsiztunk is. Nem nézett ki túl jól, pedig még nagyon az elején volt. 

A tempóm  egy hangyányit javult, mert lettek 4:04-es kilométereim is főleg a hátszeles helyeken, amiket aztán rendszerint 4:08-as követett a szembeszeles részeken. Összességében 4:07 volt az átlagtempóm, ami nem rossz, de valahogy mégsem éreztem magam olyan jól, mint pl előző héten Kalamatában. A lábaim nem voltak olyan lazák mint edzésen szoktak, gondolom az aszfalt foghatott meg picit. A második fordulónál meglepetésemre az első nem növelte az előnyét, nekem viszont sikerült  jobban elszakadnom a mögöttem levőktől. A következő két és fél kilométer a harmadik fordítóig eseménytelenül telt. Tartottam a tempómat és a pulzus is stabilan 166 volt. Sajnos a szurkolói pontomnál azonban ott állt a Bagoly is, akinek a versenye véget is ért. Nem bírta a gyomra. Mondtam neki én is, hogy akkor ne erőltesse. A fordulonál kerek 10 kilométert zártuk és úgy éreztem, mintha közeledtem volna az elsőhöz. A következő 2 kilométeren volt egy enyhe holtpontom, nekem is párszor bemorrant a gyomrom, de szerencsére nem jutottam a Bagoly sorsára. 

Búcsú a Bagolytól:

Jött a negyedik fordító ahol most már látványosan kb 100 métert lefaragtam az elsőhöz képest lévő hátrányomból, és a mögöttem lévő srác is bőven 500 méteren kivül volt, így itt már zsebre is tettem a második helyet, mert ismerem magam annyira, hogy tudjam, hogy én innen szoktam igazán bemelegedni és tavaly is pont innen kezdtem előzgetni. Idén azonban elmaradt ez a támadás. A pulzusom ugyan szépen lement 164 alá, de a tempóm is vele csökkent és itt már inkább 4:09-4:10-es kilométerek jöttek csak. Az utolsó fordító 15 kilométer után volt és legnagyobb meglepetésemre innentől először látótávolságba került az első is. Úgy látszik tehát, hogy elkezdett lassulni. Én még egy gélt ettem és elkezdtem az utolso 5 kilométeres hajrát. Legalább is én úgy éreztem, hogy hajrázom, de az óra tovabbra is 4:10-es kilométereket mutatott.

Az utolsó 3 és fél kilométerre becsatlakozott mögém bicajjal apa és a tesóm is. Az első pedig egyre közelebb került, de még nem éreztem magamban annyi erőt mint tavaly, amikor itt már begyújtottam a rakétákat, pedig bíztattak mindketten rendesen. A löketet aztán a Tófürdőnél kaptam meg. Valami más rendezvény volt és valakit nagyon megtapsolt a tömeg, én meg elkezdtem hangosan kiabálni, hogy köszönöm szépen. Erre kaptam tőlük tényleg tapsot és végre indulhattam a hajrára. Kikapcsoltam a pulzuskontrollt és gyorsítottam. A 19. és 20. kilométer 4:02 lett és már csak kb 100 méter előnye volt az elsőnek. Itt már keveredtünk a 10 kilométeres verseny mezőnyével is és én minden komolyabb fáradtság nélkül hajráztam tovább. A tempó már 4 percen belül és a köztünk lévő távolság tovább csökkent. A célegyenes kb 300 méter és a hátrányom mindössze kb 50 méter. Nyomom tovább, de hiába, egyszerűen túl hamar elfogyott a táv. 

Második lettem 1:27:04-el. Amennyire nem esett jól a közepe, annyira jó lett a vége. Végre van egy hivatalos félmaratonom is 1:30-on belül, és jól esett, hogy mennyit sikerült a hátrányomból ledolgozni a végére. A célvideó alapján mindössze 10 másodperccel maradtam le. Ahogy megálltam viszont a gyaloglásban meghúzott lábam megint elkezdett fájni és csak bicegni tudtam tőle. A célban megkaptam a gratulációkat, majd tovább izgulhattunk Atya barátunkért aki élete első 10 kilométeres versenyén futott. Le a kalappal előtte, mert 52 perces eredménnyel ért be!

Az eredményhirdetés kb olyan volt mint tavaly, pocsék kihangositas, de legalább gyorsan túlestünk rajta. Érmet és serleget kaptam, és megint csak jó volt dobogóra állni.

Újra a doogón:

Jó kis verseny volt megint, mindennel teljesen elégedett vagyok, de be kell valljam a maratonon sokkal óvatosabban és lassabban kell kezdenem, mert ilyen galoppot biztosan nem birnék végig. Picit szkeptikus is vagyok a 3 órával kapcsolatban, mert a mai versenyt alapul véve nem hiszem hogy tudtam volna még egy 1:33-as félmaratont futni. Ma biztosan nem, de ki tudja mi lesz októberben. Még 3 hét és kiderül.