A harmadik felkészülési hét még mindig nagyon melegben indult, de kellemes hűvösben fejeződött be. Megint bebizonyosodott, hogy le lehet győzni a meleget is. Íme a heti beszámoló:

Hétfő: Este telihold volt és a hosszú futás helyett inkább felmentünk este az Akropoliszhoz. Illetve felmentünk volna, ha nem zár be mire odaértünk. Édes kis feleségem egy szervezőzseni. Mára így kénytelen voltam késő délután edzeni az atlétikai pályán: 25 perc bemelegítés, 8x100 méter a füvön, majd 10x300 tempó. Nem hangzik komolynak, pedig egyik legkeményebb edzésem volt eddig. No nem a táv, vagy az intenzitás miatt, hanem mert délután 6-kor még 38 fok volt árnyékban, ami a napon 43-ra módosult. Ebben a remek időben futkostam még kb 3 emberrel a pályán. Nem szoktam póló nélkül futni, de ez az idő elérte a tűréshatáromat, így életem első meztelen felsőtestes edzése is megvolt. Picit könnyebb volt így. Maga az edzés egyébként meglepően jól ment. A tempókat sorban 60-62 másodperc alatt hoztam, és a cégére végre nem kidöglöttem, hanem inkább csak felpörögtem. 12 meleg kilométer lett, és az időjáráselőrejelzés szerint marad a meleg egész héten. Kemény lesz, de én akkor is keményebb vagyok!

Kedd: Délután már háromkor leléptem a cégből és napoztam egy jót a teraszon ami megint csak betümmesztett. Komolyan jól esett amikor Ageliki mondta, hogy át kéne vinni pár cuccot az anyja lakásába. A pakolás legalább felébresztett. Fél nyolckor és 35 fokban indultam egy két és fél órás alapozásra. Szerencsére fújt a szél, úgyhogy a meleg nem volt zavaró. Most két egyliteres isot vittem magammal, amit előzőleg jól lefagyasztottam. Emiatt az első kilométerem elég keményre sikeredett. Négyszer kellett megállnom letenni azokat a rohadt jégtömböket. Rendesen elfagytak a kezeim és öröm volt végre lerakni őket a titkos helyemre. A futás kimondottan jól esett és a tempó is 5:10-en belül volt. Az első óra úgy elment, hogy észre sem vettem. A harmadik kör végénél, olyan 17-nél ettem pastellit, mert éreztem, hogy kezdek ereszteni. Ahogy leszállt az este tudtam gyönyörködni az alacsonyan lévő majdnem teliholdban is. Egy kis kárpótlás a hétfőért. A két órát 23 kilométer felett zártam és eléggé belefáradtam, így  átváltottam a kiskörre, amiben nincs emelkedő, ezért könnyebben futható. Gondolkoztam azon is, hogy ennyi elég is volt, de aztán győzött az erő a lustaság felett. Ha már idáig eljutottam akkor kár lenne ezt a fél órát bent hagyni. És láss csodát, fel is ébredtem, mert ez az utolsó fél óra valahogy megint jól esett. A vége 2 óra 34 perc lett és kerek 30 kilométer. Megvolt tehát a 6.hosszú is, egész emberes távval. Kellemesen elfáradtam, bár szerintem holnap lesz rendesen izomlázam. 

Szerda: Hazudnék ha azt mondanám, hogy nem éreztem az előző napi 30 kilométert. Nem fájt semmim, de nem is voltak túl lazák a lábaim. Mára tehát egy laza atlétikai pályás edzést csináltam. Csak azt nem értem, mi a fenéért ettem meg előtte egy fél dinnyét? Olyan szinten voltam tele tőle, mint a kisgömbőc amikor megenné a Dudut. A mai küzdelem tehát nem a meleggel, hanem a hasammal volt. A bemelegítés emiatt elég nehézkesre sikerült, fél óra alatt 5 és fél kilométert szenvedtem össze. A lábaim kezdtek szépen fellazulni, de a hasam még mindig puffadt volt. A nyújtás segített picit és kezdődhetett a program. Először 20x100 méter a füvön. Na ezek kimondottan jól estek, bár a végére megint kellett egyet nyújtanom. A következő 10x200 méter lazább tempó. Ezek  estek a legjobban. Szépen az összeset 3:30-3:35 körüli tempóval sikerült lehoznom, ami pont nem megerőltető, de a fáradt izmokat megpörgette picit. Egy jóleső 12 kilométer lett a mai edzés vége, viszonylag laza lábakkal. 

Péntek: Ez a hét picit felborult már azzal, hogy a hosszút kedden futottam csak, és ezt még tetőzte, hogy a hétvégén Bulgáriában leszünk, ahol tempót biztosan nem fogok futni. Maradt tehát a péntek a heti tempóra. Egy kombinált hosszú tempót akartam futni. Fél óra bemelegítés, aztán másfél óra tempó. A lábaimnak jót tett a csütörtöki pihenő, viszont rosszul aludtam, és egész nap nyűgös és fáradt voltam. Ráadásul valami megmagyarázhatatlan okból délután még hasizmoztam is. Ha ez nem lenne elég, szeretett feleségem vásárolt csempéket is, amit nekem kellett felhordanom. Szerencse csak három csomag volt, de vagy 30 kiló darabonként. Majd megszakadtam mire felhordtam őket az erkélyre. Természetesen ahova lepakoltam őket, ott nem volt jó, mert onnan elfújhatja a szél. 30 kilót! Ja persze, max egy atombomba szele. Ha olyan szél jön ami azt elviszi, akkor azt hiszem nem a csempe miatt fogunk aggódni. Mire beesteledett nem igazán volt kedvem futni, de azért elindultam. Azt már le sem írom, hogy ezen a szélcsendes estén milyen meleg volt. Már a bemelegítéskor szédelegtem, meg a lábaim sem voltak az igaziak. A fél óra helyett 26 percet melegítettem, ami kerek 5 kilométer lett. Erősen hajlottam a hazamenetelre, de mondom adok egy esélyt a tempónak. Ettem egy pastellit és usgyi. Ahogy reméltem a gyorsabb tempó felpörgetett. Jól esett és a sebesség is 4:10- és 4:15 között volt. Ez valamivel gyengébb mint a kalamatai, de ennyit számít a rekortán és az egyenletes talaj. Az első fél óra jól esett, de éreztem, hogy fáradok. Ettem egy gélt, de innentől a tempóm is csökkent, a pulzusom meg kezdett 165-ig felmászni. A másfél órától el is búcsúztam, úgy voltam vele, ha megvan az 1 óra az már jó. Érdekes, hogy a 3.kör ami a fél órától a 45. percig volt az nagyon nem esett jól, de a 4. kör ami 45-60. percig tartott az megint jól esett, bár a tempó itt már inkább a 4:20-hoz közelített. Nem baj, még a végén mégis megfutom a másfél órát gondoltam. Aztán a hasam máshogy akarta. Itt bosszulta meg magát a délutáni hasizmozás, mert olyan szinten kezdett görcsölni a hasizmom, hogy 65 perc után meg kellett állnom. 25 perc tehát bent maradt sajnos, de nem baj. Agusztusban még inkább a hosszúak a lényegesek, ami meg kedden megvolt. Mára 1 óra 35 perc jutott és kilométerben pont egy félmaraton.

Szombat reggel elutaztunk Bulgáriába fel a hegyekbe. Ha a meleg nem megy el, akkor mi megyünk máshova. Szerencsétlenségünkre azonban a hegyekben is 32 fok volt. Nem akartam elhinni. Szerencsére azonban délutánra beborult és le is hűlt a levegő 20 fok környékére. De jó volt végre fellélegezni. Amíg a többiek délután tümmedtek picit, én elmentem egy rövid körülnézős futásra. Úgyis régen futottam terepen. A város aljából induló sílift melletti erdőben találtam egy jó kis ösvényt, azon csapattam felfelé hegymenetben. A lábaimnak jót tett a puha talaj, mert az előző napi tempót rendesen éreztem. A tempót nem is néztem, mert 5%-os emelkedőn nem szégyen a 6-7 perc közötti kilométerek. A táj úgyis sokkal élvezetesebb volt, mint maga a futás. Főleg az itt-ott felbukkanó kis patakok tetszettek. A pulzusomat viszont nem csak az emelkedő, hanem az erdőben lévő kóbor kutyák is rendesen megdobták. Szerencsére ők jobban féltek tőlem, mint én tőlük, bár az első gyanús hangoknál azért elgondolkodtam, hogy remélem nincs medve, vagy farkas a környéken. Ha csoportban lettünk volna akkor nem féltem volna, mert ha akár medve is jön, ahhoz hogy túléljem nem a medvét kell lefutnom, hanem a csoport leglassabb tagját, ami könnyen menne. Egyedül azonban picit nagyobb para futni az erdőben, de a látvány mindent megért. 45 percet futottam, ami 7 csodálatos terepkilométer lett. A bolgár hétvégén rengeteget ettünk és vasárnap délután mire visszaértünk Szofiába, rendesen 2 kilóval nehezebbnek éreztem magam. Házigazdánk Vili is nemrég elkezdett edzeni, és a futás bent van az ő programjában is. Kora este így Agelikivel becsatlakoztunk hozzá egy fél órás futásra valami helyi atlétikai pályán. Tökéletes futóidő volt, mindössze 17 fok. Már el is felejtettem milyen az. A pálya nem volt a legjobb, mindössze 300 méteres, és elég régi keményre koptatott rekortán talaja volt, ami ráadásul jópár helyen már fel is volt puposodva. A hetet így egy laza fél órás alapozófutással zártam, ami pont 6 kilométer lett.

Megvolt tehát a harmadik hét a Spar maraton felkészüléséből, a maga 89 kilométerével megint csak egy elég sikeres hetet hagytam magam mögött. A tempót azt sajnálom, hogy nem vittem végig, de a 30 kilométeres hosszú az nagyon kellett, mert szerintem ennyit gyakorlatilag a novemberi utolsó maratonom óta nem futottam. A következő hét az megint picit el fog térni a megszokottól, mert ma kora reggel jöttünk csak vissza Szófiából és 5 óra alvás után este biztosan nem fogok két és fél órás hosszút futni.