Múlt csütörtöktől megint Szombathelyen voltam. Nem terveztem túl sokat futni, de úgy voltam vele, hogy ha van időm futok, ha nincs akkor nem. Az út nem volt teljesen sima, mert Ausztriában valami vallásos ünnepség volt, és két faluban is belefutottunk valami felvonulásba, így egy fél órával később értem haza a szokásosnál. Otthon jó ebéd, gyönyörű idő és az új Polar M430-as órám fogadott. Az ebédet azért befejeztem, mielőtt nekiláttam beállítani az új órámat. Nem ment könnyen, mert kétszer akart frissíteni, de a másodiknál mindig elvesztette a bluetooth kapcsolatot a tabletommal. Maradt tehát a kábel, amivel kb 15 perc alatt be is állítottam mindent. Kb 1 órát kellett még várnom, hogy teljesen feltöltődjön, aztán végre felvehettem. A szíja lágyabb mint az M400-asé volt, de keményebb mint az M600-asé, de az óra kényelmesen illeszkedett a csuklómra. Tetszik, hogy a színe is világosabb, így a szürke színt én inkább világosszürkének mondanám. A menü és a tudás pedig ugyan az mint az M400, csak végre a pulzust ez is a csuklóról méri. A használattal már tisztában voltam, mert egyrészt az M400-ast elég sokáig használtam, másrészt már rég átolvastam a használati utasítást is. Részletesebb beszámolót majd írok az óráról, de előtte azért pár hetet akarom használni.

Az első tesztfutás természetesen még aznap este megtörtént. Duduval indultunk este egy laza edzésre a csónakázó tóhóz. Bár meleg volt (főleg Dudunak) legalább a nap már nem tűzött. Az óra első GPS keresése picit lassú volt, de mire bemelegítettünk megvolt a jel és el is indultunk a panelrengetegből. Attila előzőleg jelezte, hogy az ő első futásánál a GPS nagyon gyenge volt és elég hülyeségeket mért, így én is picit tartottam tőle, hogy mi lesz. Ahogy kikanyarodtunk a lakótelepről, ránéztem az órára és picit csalódott lettem. A tempó ugyanis 3:30 volt, ami ugye lehetetlen. Bakker Attilának igaza lenne és szar a GPS? Ennek nagyon nem örülnék. Szerencsére ahogy leértünk a tóhoz rendbejött a jel, mert innentől a tempó helyes volt. Ahhoz képest, hogy szerdán nem futottam, a lábaim teljesen be voltak állva, így pont jól esett a Dudu lassabb tempója, ami olyan 6 – 6:15 között volt, nekem 130 alatti pulzussal. Nem ellenkeztem amikor Dudu azt mondta, hogy neki 5 kilométer elég is volt, mert nekem sem esett volna túl jól a többi. Este még egy jót boroztunk meg pezsgőztünk, picit be is csiccsentettem a végére.

Pénteken otthonról dolgoztam és szerencsére meglehetősen laza nap volt, így már fél háromkor befejztem. Mivel a többiek még dolgoztak és az idő sem volt túl forró, én elmentem futni. Kímélni akartam a térdemet, így úgy döntöttem, hogy az atlétikai pályára megyek, az jó puha, meg közelebb is van mint a csónakázó tó. Tervem nem volt nagyon, gondoltam futok amennyi jól esik. Aztán a végére elég jó edzés kerekedett. Kezdtem egy 10 kilométeres bemelegítéssel, amit 10x100 méter tempó követett. Ez annyira felpörgetett, hogy mondom maradok egy piramisra, legalább megnézem hogy viselkedik az óra az intervallumokon. Futottam tehát 2x200m, 400m , 800m, 400m majd megint 2x200m tempót. Az óra hasonlóan viselkedett, mint az M600. A pulzust jól mérte, de picit késve, bár talán egy hangyányival gyorsabb volt. Az eredményeim is teljesen jók voltak, a 800-at pl 2:48 alatt letekertem. A vége több mint 16 kilométer lett, és végre a lábaim is picit fellazultak. 

Szombaton Attilával csináltunk megint közös edzést. Előző este megbeszéltük, hogy amint reggel felébredünk keressük egymást. Szerencsére mindketten viszonylag jól aludtunk, így az edzés meglehetősen későn, fél kilenckor kezdődött. Én kifutottam magam a pályára, és mire Attila odaért már megvolt 5 kilométer a magam tempóján. Már messziről kiszúrtam Attila érkezését. Új cipő, új óra és az elmaradhatatlan ölelés régi barátomtól. Innentől az ő tempójával mentünk és majd végig dumáltunk. Megint csak megállapítottam, hogy bár visszahízott az állóképessége még mindig teljesen rendben van. 45 percet futottunk így együtt, ami pont 6 kilométer lett. Utána csináltunk még 10x100 méter levezető tempót, de azt már a saját sebességünkön. Nem igazán értem a tudományt mögötte, de én próbálom minden edzésemet így zárni, mert valahogy ez teljesen felpörget és nem fáradtan hagyom abba az edzést, hanem még pörögve. Attila is teljesen osztotta ezt az érzést. Én még bónuszként futottam egy 400 métert erőből. Kíváncsi voltam, mennyit tudok, bár az erős szél miatt nem volt teljesen optimális a felmérő. A szembeszeles résznél meg is szenvedtem rendesen, és a végén a hátszél már szerintem annyit nem számított, mint amennyit a szembeszél kivett belőlem. Az eredmény így is egész jó lett: 1:09 ami 2:55-ös tempó. Otthon aztán mérges lettem. A Stravanak van a szombathelyi pályára is egy 400 méteres szegmense, ahová az 1:09 a második helyre lett volna elegendő, de nem kerültem be, mert rossz helyről indultam és nem fedtem le pontosan azt a szegmenst. Ez is csak velem eshet meg. Azért az aznapi 13,5 kilométer jól esett. Utána még felmentem Attilához családlátogatásra. Vilmos hatalmas. Még nincs 1 éves, de már rendesen táncol a zenére. Olyan diszkókirály lesz mint az apja. Attilának még megmutogattam a Polarflow edzés funkcióit és be is állítottunk pár alapedzést. Angyalom hogy örült neki.

Szombat délután osztálytalálkozónk volt. Hihetetlen, hogy már 20 éve érettségiztünk. Elég sokan összejöttünk és a jól sikerült este után én is éjjel egy után értem haza. Ez azonban nem gátolt abban, hogy vasárnap reggel 10-kor fussak egyet.  Szerencsére az idő is jó volt, nem túl napos és nem túl szeles. A változatosság kedvéért megint a pályára mentem. Az előző nap elfogyasztott kajától eléggé nehéznek éreztem magam, de ahogy belemerültem egyre jobban esett a futás. 10 kilométer alapozót futottam, majd jöhettek a 10x100m tempók. Megint annyira felpörgettek, hogy mondom megfutom megint a 400 métert, de most a Stravás kört. Szerencsére a szél sem fújt annyira mint előző nap. Az eredmény jobb is lett: 1:06 , ami 2:47-nek felel meg. Végre a Stravára is felkerültem mint második helyezett. Ez után a tempó után viszont picit nehéz volt hazafutni. 14 kilométerrel lettem gazdagabb.

Hétfőn nem futottam. Délután sportorvoshoz mentem, utána meg inkább Duduval és Attilával lézengtem. A sportorvosnál izgultam, hogy mit mond, miért érzem ezt a fura bizsergést a jobb térdemben amikor megnyomom.  A beszélgetés érdekes volt:

                -Mennyit fut?

                -60-75 kilométert hetente.

                -Aszfalton?

                -Nem, inkább murván és füvön. Aszfalton nem szeretek, az kemény.

                -Helyes. Nyújtani szokott?

                -Igen, minden edzés után.

                -Nagyon jó! Hengerezés?

                -Azt is szoktam, hetente többször.

                -Nagyon jó, végre valaki aki nem ész nélkül futkozik.

Utána megnézte mindkét térdemet. Nyújtogatta, forgatta, nyomkodta. Fájdalmat nem tudott okozni és szerencsére azt mondta, hogy a koromhoz és a futómennyiséghez képest is jó állapotban vannak. Több nyújtást és hengert javasolt, meg adott valami tapaszt éjszakára. Kíváncsi vagyok. Elvileg futhatok ahogy eddig, ami jó hír.

Kedden megint korán megébredtem és így reggel még elmentem egy alapozó körre. Esemény nélküli 16 kilométer lett belőle. Amikor már pont befejeztem a pályán az edzéseimet jött egy elég profinak kinéző srác. Melegítés után elkezdett 400 métereket tempózni. Jó gyorsnak nézett ki, mondom kíváncsiságból lemérem mennyit megy. Nem igazán az én szintem volt. Olyan lazán hozta a 60 másodperces négyszázat, hogy öröm volt nézni. A vasárnap vért izzadva öszehozott 1:06-omat egyből máshogy éreztem. Igaz ő vagy 10 évvel fiatalabb volt és látszott rajt a komoly atlétikai múlt. 

A Sugár úti pálya a kedvencem lett:

Délután visszarepültem Athénba és ma már dolgoztam is. Tiszta öröm. A szombathelyi hosszú hétvége tehát ismét jól telt. Család, haverok és futás is, komoly 65 kilométerrel. Ez bőven több mint amit terveztem. Sajnáltam, hogy tesómmal nem tudtam futni, talán majd legközelebb. Úgy néz ki ha így megyek tovább júniusban is meglesz minden megerőltetés nélkül a 280 kilométer.