2016. nov 05.

Ismét padlón (Viviccitáig 155 nap)

írta: drAti78
Ismét padlón (Viviccitáig 155 nap)

Azért fura, hogy úgy érzem ismét kib...t nagy mélyponton vagyok, mert közben az adatok mást mondanak.

A súlyom továbbra is 106-108 közt ingázik, de legalább nem nő. Ismét úgy tűnik fogytam valamennyit, mert megint elkezdtek nagyok lenni rám a (most már az új) ruháim. Új rekordot hozott az október. Még sosem futottam ennyit! 74,3 km lett összesen.

Ez kicsit csalóka, mert nyáron rengeteg edzést csináltam meg elliptikus tréneren meg szobabiciklin, és azok ugye nem jelennek meg a km számban.De akkor is. A rekord az rekord. Novemberben a cél annyi, hogy ugyanezt megismételjem. Jó lenne elérni a 80-t, de nem sietek sehova. Meglesz előbb utóbb az is.

És hogy miért érzem (ismét) a padlót?

Egy hete nem tudtam edzeni betegség miatt, és kb. 4-5 hete nincs olyan este, hogy ne legyen legalább egy két két és fél órás különprogramom a fiammal. Vilmosnak nő a foga, és szeginyem minden éjjel szenved emiatt.

Ennek megfelelően mi is szenvedünk. :)

Én nem is gondoltam volna, hogy ennyire fáradtan is lehet létezni.

Kb. 9-10 óra körül próbálok már aludni, de ez nem mindig sikerül, aztán jellemzően hajnali 2 - fél 3 körül kelt a kölyök. Nagyjából fél 4 - 4 óra körülre tudom visszaaltatni, és utána jellemzően én már nem tudok visszaaludni csak forgolódom. Nem is csoda, hiszen a visszaaltatás az konkrétan másfél - két órás viszonylag tempós sétát jelent. Az meg engem felébreszt...

Tehát néha haldoklom nap közben. Na ilyenkor kéne rávenni magam, hogy menjek el futni... Hát az néha nem könnyű.

De ugye ha úgy érzed padlón vagy, szedj össze valamit, aztán felállni és (korona megigazít) és csinálni tovább!

Végignéztem a futással, fogyással foglalkozó blogokat, de nem igazán találtam erre vonatkozó írásokat. Mindenki valahogy egyenletesen teljesít, vagy csak nem írja le, hogy vannak bizony mélypontok. Mondjuk én meg úgy érzem állandóan nyafogok, ami szintén elég unalmas és béna dolog. De legalább őszinte. :)

Tehát kívülről nem kaptam segítséget, maradt a saját ötletbörze, és azt hiszem találtam valamit, ami kihúz a pillanatnyi gödörből.

Négy hét múlva (28 nap) megyek síelni. Úgy döntöttem, hogy addig meghajtom a dolgokat.

Bevezettem egy új reggeli edzést otthonra. (Mármint az eddigiek mellé.)

1, 3x30 mp planking

2, 3x30 mp mélyguggolásban rugózás (mintha sílenék)

3, 30 db guggolás

4, 15 db fekvőtámasz

5, 3x 20 mp terpeszugrás (asszem ez a neve)

Tehát egy kicsit lebutított Hiit traininggel készülünk a síelésre. Az adagokat folyamatosan tervezem emelni. Egyelőre nem akarom összerakni, hogy milyen ütemben. Csak csináljam rendszeresen aztán majd meglátjuk.

Kaja ügyben  megint rosszul állok, de asszem ez érthető. Halál fáradtan, Vilmossal a vállamon nincs semmi kedvem bénázni egy mondjuk salátával. Megeszem ami a legközelebb van, és a leghamarabb be lehet falni, akár állva is. Ez sajna legtöbbször valami egészségtelen, hizlaló valami, úgyhogy ebben is vissza kell menni a helyes útra. 

A betegségem elmúlt, Vilmos lehet, hogy évekig nem fog hagyni aludni minket, úgyhogy arra várni felesleges. 

Tehát ismét fel kell állni és csinálni! 

Gyerünk dagi menni fog ez!!!

:)

Szólj hozzá

DrAti