Nem indult túl jól a hét. Vasárnap megint jó későn értünk haza Kalamatából, ráadásul a meleg lakásban rettenetesen rosszul aludtam. Éjjel kettőkor még forgolódtam, reggel viszont hétkor kelni kellett. Az esti hosszút így lecseréltem egy jól megérdemelt alvásra. A hétfő tehát kimaradt.

Kedd: Ma sem voltam sokkal frissebb, de nekiindultam a két órás hosszúnak. Végre megint barátságos 29 fok volt amit már-már hidegnek érzek a sok 32-33 fokos futkosás után. Két nap kihagyás után elvileg frissnek kellett volna lennem, mégis már az elejétől fáradt voltam. Nem is igazán fáradt, de úgy éreztem magam, mint akit megvertek. Mindenem fájt picit: a lábaim, a hátam, a gyomrom. Ehhez képest viszont egész kelemes 5:10 körüli kilométereket futottam, ráadásul csak 145-ös pulzuson, sőt a vége felé ahogy tovább hűlt a levegő, már 5 percen belüli volt a tempó. Bevallom viszont, hogy alig vártam a végét. Nagyon nem esett jól, de kiszenvedtem magamból. A két óra alatt 23,5 kilométert futottam, és rettenetesen elfáradtam. Ha lett volna valami füves rész a közelben, tuti kifeküdtem volna és be is aludtam volna.

Szerda: A keddi hosszú után a kompressziós szárban aludtam. Ez annyiban volt jó, hogy nem maradt meg az este érződő rettenetes izomfáradtság, így viszonylag frissen baktattam le a stadionba. Már-már fagyos 27 fok fogadott. A felhős idő szerencsére megtette a hatását. A 25 perc bemelegítés meglehetősen könnyen ment, kerek 5 kilométerrel. Aztán a szokásos 12x100 méter ráhangolódás után jöhetett a 7db 200 méteres tempó. Meglepően jól sikerültek. Mindegyiket 37-39 másodperc alatt hoztam, ami rendesen 3:20-on belüli tempó. Nem rossz, főleg ahhoz képest ,hogy előző nap 2 órát szenvedtem. Jöhetett a 3x400 méter. 1:22, 1:21, 1:20. Az utolsó megint csak 3:20-as tempó, és fura, de meglehetősen könnyedén mentek. A végére még maradt még egyszer 7x200 méter. Mindegyik 37-38 másodperc lett. Megint a végére még gyorsultam is. Sikerült a szívemet is majd 180-ig megdolgoztatni, hiszen végső soron ez a cél. Összesen 13 kilométer lett a mai, és végre nagyszerűen esett.

Csütörtök: Szélvihar, de azért elmentem futni, bíztam a stadion szélvédettségében. Szerencsére csak a két végén fújt rettenetesen a szél. Az egyiken szembe, ami jól megdolgoztatott, a másikon meg erős hátszél ami visszarepített. Alapozópulzuson futottam 50 percet, ami majdnem 10 kilométer lett. Aztán picit nyújtottam és futottam 5x250 méter tempót az emelkedőn. Fura, hogy megint a lassú futásba mennyire beállnak a lábaim, majd a tempók mennyire felfrissítik. Meglepő 55- 58 másodperces tempókat futottam megint, bár a végére már szuszogtam rendesen. A 13 kilométer azért megint csak jól esett.

Péntek: Kalamata, este 8 óra. Kellemes 28 fok és enyhe szél. Teljesen jó futóidő és végre a tömeg is kezd oszlani. 1 órát terveztem laza alapozótempón, aztán elég érdekesre sikeredett. Valamiért a lábaim teljesen frissek voltak, és a pulzusom is nagyon alacsony volt. Az első kilométer 5:16 lett, aztán innentől a többi mind 5 percen belüli. A végére már 4:40 alattiak is befigyeltek továbbra is 146 körüli pulzussal. Nem akartam elhinni. Ahogy teltek a kilométerek egyre jobban esett a futás. Azért 13 kilométernél abbahagytam. 143-as átlagpulzus és 4:50-es átlagtempó lett a vége. Nem értettem, aztán este rájöttem mitől lehetett ma ilyen jó. Út közben ittam egy Monster energiaitalt, lehet az segített. 

Szombat: A hét lezárásaként hátra volt a 70 perc tempó a stadionban. Laza ebéd, kis uzsonna és teljesen jó gyomorral indultam neki az edzésnek. Próbaként megint ittam Monstert és a kompressziós szárat is magamra vettem. Reméltem, hogy hasonlóan jól megy majd, mint előző nap. Ma csak két kilométer bemelegítést csináltam, aztán belecsaptam a lecsóba. Már az elején éreztem, hogy jó formában vagyok. A 165-ös pulzust nem túllépve folyamatosan jöttek a 4:09-4:13-as kilométerek. Na erre nem számítottam, de lassítani nem akartam, kíváncsi voltam hogy bírom. Főleg az eleje az fájt, de kellemesen. Végül is ezeknek az edzéseknek ez az értelme. 20 perc után ittam és szerencsére továbbra is teljesen jól ment. 40 percnél egy gél és még egy ivás. A pulzus itt picit már emelkedett 166-167-re, de vele együtt valahogy eltűnt a fájdalom is és megint úgy éreztem, hogy bármennyit tudnék így futni, de aztán megint csak megmutatkozott, hogy a futás mennyire a fejben dől el. Ahogy elértem a 60 percet, az agyam átált arra, hogy már csak 10 perc van hátra. Ezzel együtt elkezdtem rettenetesen fáradni és lassulni is. Erre mondom magamban: Tudod mit bakker? Még 2 óra van hátra nem 10 perc! És láss csodát, eltűnt a fáradtság, és a tempó is visszaállt. 70 perc után azért abbahagytam. Összesen 19 kilométert futottam. A tempó része 17 kilométer lett, 165-ös pulzussal. Ez 4:11-es tempó, amivel több mint elégedett vagyok. Úgy látszik a Monster ma is segített. Még a végén megvan a titkos doppingom...

A hét nagyszerűen telt, végre megint mindent futottam és szerintem összességében az egyik legerősebb hetemen vagyok túl. 82 kilométert eddig legalább is nem sokszor futottam.