Hurrá nyaralunk! Július első 2 hete nálunk mindig a jól megérdemelt nyaralásról szól. Általában egy hetet Kalamatában vagyunk, egy hetet pedig valamelyik elhagyatott görög szigeten. Minél kisebb annál jobb. Idén mondjuk picit máshogy alakult a program, de így is tökéletes volt. 

Először egy keresztelőre voltunk hivatalosak Elafonissosra, ahol összesen 3 napot töltöttünk. Bár nem terveztem futást, de azért vittem magammal felszerelést.

Péntek este 9 körül érkeztünk meg, és egy laza vacsora után 1 körül feküdtünk le. Bár a hotel nagyon jó volt, valamiért rémesen rosszul aludtam. 6:30-kor már ébren is voltam. Ageliki még mély kómában volt, és láttam, hogy még pár órát biztos aludni fog. Nem szeretek reggel futni, de 7 körül elindultam. A nap már fent volt és jó meleg volt. Vittem magammal egy fél literes vizet, meg pénzt is. Az egész szigeten csak egy út van, így ezen indultam el. Meleg volt nagyon, de még a nap legalább nem tűzött annyira. Ahogy elértem a sziget végét az óra 4 és fél kilométert mutatott és a meleg miatt meg is ittam az összes vizemet. Eddig a pulzusomat szépen az alapozózónában tartottam és jól is esett a futás ahhoz képest, hogy reggel volt. Kisebb csodának számított, hogy találkoztam egy másik futóval is. Ahogy kezdtem visszaérni a faluba egy másik futót vettem észre. Ráadásul fiatal csajszi. Picit ráhúztam a tempóra, hogy utolérjem és a pulzusom szépen fel is ment 165 körülire, de továbbra is jól esett. Ahogy lehagytam és beértem a faluba, megálltam venni egy Nestea-t, amit szinte egyhúzásra el is tüntettem. Ekkor már 10 kilométernél voltam, de nem akartam abbahagyni. Elindultam a másik irányba, ami viszont eléggé dimbes dombos. Az emelkedőket is becsülettel megfutottam, igaz már bőven 170 feletti pulzussal. Nem baj, had dolgozzon csak a szív. A vége aztán 16 kilométer lett, és nagyon jól esett, igaz ezen a szigeten többet aztán már nem futottam.

Kedden indultunk a következő szigetre: Anafi. Santorini mellett van, elég pici, gyakorlatilag egy falu van fent a hegyen és sok apró strand és kevés turista. Van egy 480 méter magas sziklája közvetlen a tengerből, ami Gibraltár után a második a Mediterrán tengeren. Bájos kis sziget, bár messze van, 10 órát hajóztunk, mire éjjel 4-re megérkeztünk. Úgy voltam vele, ha lesz időm és kedvem futok, ha nem akkor nem. 

Aztán úgy alakult, hogy háromszor is tudtam futni. Furán hangzik, de a szigeteken nem a meleg a fő ellenség. Sőt kimondottan kellemes este a hőmérséklet már 6 óra környékén is. Nem éget a nap, nincs az a párás meleg. Van viszont szél, rettenetesen erős lökésekkel, ami eléggé megnehezíti a futást. A másik probléma a hegyek. Nincs 100 méter vízszintes út, folyton vagy emelkedő, vagy lejtő, ráadásul a meredekebb fajtából. Nézzük miket futottam.

Szerda: ahogy 6 után visszaértünk a strandról elindultam egy gyors, max 50 perces etapra be a sziget belseje felé. Pulzust nem figyeltem, csak mentem ahogy jól esett.  Az út folyamatosan emelkedett, és ráadásként még kaptam jó kis szembeszelet is. Hülyén hangzik, de rendesen fáztam akkora szél volt. A látvány azonban mindenért kárpótolt. A hegyek, körbe a tenger, a szikla ls a lemenő nap látványa állandóan megállásra kényszerített. Fél óra után aztán visszafordultam, mondom lefelé könnyebb lesz. Hát nem lett. Akkora hátszelet kaptam, hogy folyton fékeznem kellett, ami rendesen szétcsapta a combizmaimat. A vége 10 kilométer lett 55 perc alatt.

Csütörtök: megint csak strand után de most taktikát váltottam. Nem mentem fel a hegyekbe, hanem a falu körül lévő úton futottam csak körbe körbe. Ezen nem volt annyi emelkedő, meg elég sok szélvédett része volt. Legalább is azt hittem. Aztán az első körnél szomorúan nyugtáztam, hogy az emelkedő itt is elég gyilkos, és a lejtőn megint hátszelet kaptam ami megint csak érződött a combizmaimon. Viszont nem voltam egyedül. Legalább is találkoztam egy fiatal párral akik futottak. Nekem aznapra 10 kilométer jutott 50 perc alatt.

Péntek: harmadszorra összejött az ideális helyszín. Egy szélvédett, viszonylag sík utcán futottam oda vissza a falu alsó részén. Az egyetlen hátránya, hogy csak 1500 volt a "kör", így majdnem hetet kellett futnom a 10 kilométerhez. A végén pár erkélyen tümmedő nagypapa még szurkolt is. Végre nem álltak be a combjaim a lejtőktől, és nem folyt ki a szemem a széltől. 

Anafin többet már nem futottam, a hétre így 4 alkalom és 44 kilométert hoztam össze. Szombaton még felmentünk a szikla tetejére ami a maga 5 kilométeres két órás sétájával megint csak jó kis edzés volt mindkettőnknek, aztán hétfőn meg átmentünk Kalamatába.

A kalamatai hétre már 5 futást terveztem 60 kilométerrel. Az idő meleg volt, de ahogy a nap lejjebb megy már gond nélkül lehet futni. Kedden és szerdán a parti sétányon futottam. Először 8 kilométert, mert a délutáni dinnyétől majd szétrobbant a gyomrom, aztán másnap 13 kilométert de a kemény talaj miatt picit megfájdultak a lábaim, így inkább a stadionban folytattam a további munkát. Csütörtökön ráadásul megtartottam az első résztávozást. 5 km bemelegítés után 20x200m gyors, majd 100 m séta. A felénél picit pihentem. Az első párat nagyon elfutottam, de szerencsére azért probléma nélkül be tudtam fejezni az edzést, bár másnapra jutott kis izomláz. 

Pénteken csak egy laza 13 kilométert futottam, szigorúan alapozópulzuson. Pont jól átmozgatták a megfáradt izmokat.

Szombaton aztán nekiindultam az első tempóedzésnek is. 170-es pulzuson akartam 40 percet futni. Az idő pont jó volt, a feltámadó szél kellemes 27 fokra hűtötte le a levegőt. 3 km bemelegítés, benne 4x100m gyors, és indulhat a tempó. Ahogy elértem a 170-es pulzust, benyomtam az órán a pulzus tartását. Igen ám, de rossz profilt választottam, amiben nem volt zónatartás, és mire észrevettem el is ment a pulzusom 173-ra. Nem baj, akkor próbáltam ezt tartani. Annyit bénáztam közben, hogy sikerült még a kört is lenulláznom, így elvesztettem hogy mikor is indultam pontosan. Örültem neki. Aztán ahogy néztem a tempót, csak pislogtam. Első kilométer 3:41, majd 3:51, 3:57,4:01, 3:58. Mindez stabil 173-as pulzuson, amihez elvileg hozzá vagyok szokva, nem úgy a tempóhoz. Ez még azért túl gyors, főleg első edzésnek, és szerencsére kibomlott a cipőfűzőm ami miatt meg kellett állnom. A folytatást már inkább csak 160 fölötti pulzuson futottam, de a végére eljutottam így is 168-ig. A vége 13 kilométer lett, benne egy túlfutott 20 percen belüli 5 kilométerrel, majd egy másik már reálisabban futott 20 perces tempóval. Ahogy feltöltöttem a futást az Endomondó jelezte is, hogy új rekord 5 kilométeren és Cooperen is. Nem is lehetett volna jobban zárni a hetet. Ahogy terveztem 5 futással 60 kilométer. 

Sajna a nyaralásnak vége, de a jó idő még itt van és hétvégente Kalamatában még élvezzük a nyarat. 

Az edző még június végén kiadta a nyári menetrendet a maratonosoknak, mert agusztus végéig pihen. Jót röhögtem amikor megláttam. Aszongya:

Szép tervek, cirka 88 kilométer hetente.

El nem tudom képzelni hol szedte össze, de gyanítom valami régebbi olimpiai felkészüléséből. Mert ez nem a magamfajta amatőröknek van az biztos. A jövő héten próbálok minél többet megcsinálni belőle, csak kíváncsiságból, aztán lassan nekiállok a Spar-ra a felkészülésnek. Jó nyarat mindenkinek, Attilának külön gratula Vilmoshoz, és hogy gyerek mellett is csinálja. 

Éljen tehát Horváth Vilmos, akinek már meg is csináltam az ovis jelét: