Tegnap volt a 32. Vasi Vasember. Aki esetleg nem tudná, ez egy úgynevezett "majdnem" olimpiai távú triatlonverseny. Azért majdnem, mert valami általam ismeretlen okból nem 1500, hanem "csak" 1400 méter az úszás. Tehát 1400 m úszás után, 40 km kerékpár, majd 10 km futás.

Gyermekkorom óta megrendezik ezt a versenyt. Évek óta motoszkált a fejemben az a gondolat, hogy ez vajon milyen lehet. Hogyan lehet erre felkészülni, hogy lehet ezt az egészet túlélni. Nos a tegnapi nap legnagyobb tanúsága, hogy túl lehet élni, és egészen elképesztő teljesítmények nélkül is meg lehet csinálni. De azért láttunk néhány tényleg megmagyarázhatatlan dolgot.

Kezdjük ott, hogy a verseny reggelén felhívtam a főszervezőt, hogy egyáltalán megtartják e a versenyt. Olyan hihetetlen szél fújt, és valami rettenet hideg volt. Össze vissza volt vagy 16-08 fok. Namost ehhez jött a 20,5 fokos víz. 

Hát nem valami fürdésre csábító idő...

Az indulók nagy többsége neoprén ruhában, de voltak bőven, akik sima fürdőruciban, fecskében fagyoskodtak a rettentő szélben. Mindezt azért, hogy bemenjenek a jéghideg tóba!!! Konkrétan fáztam, amikor rájuk néztem.

A mezőny eleje elképesztő volt. 15 perc körüli idővel úszták meg a közel másfél km-t. De a végén is akadt néhány nagy kedvencem. Amikor már lement minden - a lányok fél órával a fiúk után indultak - beültem egy kávéra, és vártam, hogy a bicikli után visszatérjenek a versenyzők a futáshoz.

Na éppen elhelyezkedem, erre látom, hogy valaki - egy férfi - még mindig úszik!!! Több, mint egy órával a rajt után!!! Mi a jó istent csinált több, mint egy órán keresztül abban a hideg vízben?!?!?! De közben más dolgom akadt, úgyhogy nem tudtam megnézni mi lett vele. Nem volt gyászhír, úgyhogy megmaradt. Hogy kimentették, vagy kiúszott, azt nem tudom.

A kerékpárról teljesen lemaradtam. A rajtnál volt a cél, illetve a depó is, ennek megfelelően láttam biciklire felszálló, illetve leszálló embereket. Annyit azért megjegyeznék, hogy olyan biciklicsodákat láttam, hogy én aki egyáltalán nem értek a témához, még én is percekig bámultam egy-egy szebb darabot. 

És voltak persze nagy kedvenceim. A teljesen amatőrök. Volt aki olyan géppel vágott neki a 40 km-nek, amivel a boltba szokott menni nagyanyám. Mármint a csípőprotézis műtétje előtt. Azóta neki is jobb bringája van. De tényleg. Egészen elképesztő volt. Mesélték a szervezők, hogy évekkel ezelőtt Sári néni (ha rosszul jegyeztem meg a nevét, akkor elnézést) konkrétan egy Camping biciklivel tekerte le a távot!!! Több egymást követő évben. A szervezők vettek neki egy versenykerékpárt. Nagyon szépen megköszönte. Mondta, hogy az unokák nagyon fognak neki örülni. És a következő évben is a Campinggel tolta!!! Imádom!!!

Na szóval a kerékpár kimaradt, de aztán végigszurkoltam a futást! Amit ezek a lányok-fiúk tudnak, na az nem gyenge. Leúsztak másfél km-t az iszonyat hidegben, letekertek 40 km-t brutális szembe szélben, majd úgy futottak 10 km-t, mintha csak most kezdődne az edzésük. Esküszöm, hogy semmi de semmi fáradság nem látszott az elején.

Aztán persze megérkezett a közepe - vége. Hát ott azért már voltak érdekes arcok. Érdekes mozgások. Annak a kevés futóversenynek amin részt vettem, volt egy olyan sajátossága, hogy a végén nagyon az látszott sok emberen, hogy nem élvezi amit csinál. Rendesen haldokló embereket láttam magam körül. Itt ez - nyilván a pocsék időjárás miatt is - elmaradt. Aki nem készült fel rendesen, aki nem vette nagyon nagyon komolyan az elmúlt x hónapot, az inkább szépen otthon maradt. Hogy mennyire nem volt vicces a történet azt ékesen mutatja, hogy az 500-ból kb. 150-en lemondták a versenyt...

Viszont ami nagyon meglepett, hogy láttam rendesen macikat a kvázi élbolyban. Kb velem egy súlycsoportban, vagy nálam kicsit könnyebb fiúk 3 óra alatti idővel repültek a célba. Ez most vagy sima genetika, vagy volt élsportolókról beszélünk, akik gyermekkorukban megkapták azt a terhelést, ami így 15-20 év távlatából is segíti őket, ha kell. Azt hiszem Vilmos nevelése szempontjából a sporttal kapcsolatos szülői hozzáállást alapvetően meghatározta a tegnapi nap...

És akkor a legfontosabb!

Itt is szeretnék nagyon nagyon gratulálni Diviánszki Imre barátomnak a nagyszerű teljesítményéhez. Imi versenyében nemcsak az a nagyszerű, hogy 2 óra 49 perc 28 s alatt teljesítette a távot, hanem az is, hogy bár ez csak az első vasembere volt, a rettenetes időjárás ellenére pontosan azt csinálta, amit a verseny előtt eltervezett. Fogalmam sincs, hogy mi volt a tervezett ideje, mert a szél miatt ennek semmi jelentősége nem volt, de hogy kihozta a maximumot, abban teljesen biztos vagyok. Azt hiszem a teljesítményéről mindent elmond, hogy a futásban ugyanazt az 5 perc/km-es tempót futotta végig!!! Erre mondják, hogy így kell beosztani, így kell jó felkészülés után okosan versenyezni. (csak zárójelben: azért néztem egy nagyot, amikor megnéztem az idejét, és kiderült, hogy a legutolsó kilométere is jobb volt, mint az én egyéni csúcsom...)

GRATULÁLOK IMI!

És hogy én valaha indulok?

Nagyon remélem. Kb egy-másfél éve (én ugyan vissza nem nézem) még nagyon hülyegyerekként írtam itt is arról, hogy egy év múlva belevágni, meg ilyenek. Hát nem.

Lehet, hogy túlélném, és valami rettenetes 4 és fél 5 óra körüli idővel bebotorkálnék a célba. Az elmúlt években több ilyen eredmény is volt. De annak szerintem semmi értelme. Azt nagyon megtanultam, hogy akkor indulj el egy versenyen, ha tényleg készen állsz rá. Akkor tudod élvezni a versenyt, akkor lesz igazán a tiéd. Szóval amíg nem vagyok 100 kiló alatt, és nincs meg stabilan az egy óra alatti 10 km, addig semmi más terv nincs.

De azért azt meg kell jegyeznem, hogy nagyon szeretnék egyszer az életben én is VASEMBER lenni! :)