Teljesen véletlenül vettem észre a héten, hogy az Endomondo szerint átléptem a tízezredik futott kilométeremet, így már én is a felső tízezerbe tartozom. Ez egy remek alkalom arra is, hogy egy picit nosztalgiázzak az elmúlt 5 éven.

Kezdjük egy kis statisztikával:

2011: 368 (4 hónap)  41 futás

2012: 1261     117 futás

2013: 1834     150 futás

2014: 2451      173 futás

2015: 2922       193 futás

2016: 3000 (terv)  200 futás

A legjobb időim az évek során így fejlődtek:

A fejlődés megint csak jól látható, de innen valószínűleg sokkal nehezebb és kisebb léptékű lesz a további javulás. 

Versenyeken eddig szerintem meglehetősen kevésen indultam:

7 maraton, 3 félmaraton, 3 10 kilométer, 1 2km váltó.

A legbüszkébb a legutóbbi Messini maratonra vagyok, ahol 3:11-es idővel korosztályos harmadik helyezést értem el.

90 kilóról indultam, most már évek óta stabilan 71-73 kiló vagyok. Ez teljesen jó, mert a sok futás ellenére szerencsére a súlyom nem csökken tovább és nem leszek gyufaszál. Valószínű a jó görög konyha, meg az esti pohárka segít nem elfogyni.

OAKA Athén: a legtöbbet Athénban futottam az olimpiai stadion körüli parkban. Szerencsére pont 1 kilométerre lakunk, és bár lehetne sokkal jobb helyszín is pici ráfordítással, nekem még így is a kedvenem az a 3,5 kilométeres kör amit az évek során kitapasztaltam. Kényelmes kavicsos talaj, autók és motorok nélkül. Jó poén amikor meccs van és a szurkolók bent tombolnak a stadionban.

Kalamata tengerparti sétány: Itt inkább csak lazább edzéseket tartok, mert bár a látvány tökéletes,de főleg nyáron a sok sétáló miatt nagyon oda kell figyelni a kerülgetésre. Az éttermekből áradó illatok meg sokszor teljesen megőrjítenek.

Atlétikai pálya: heti kétszer a céges edzéseken, illetve ha Kalamatában vagyunk hétvégén, akkor a szombati tempót stadionban futom. Először ódzkodtam tőle, hogy unalmas lesz a 400 méteres pályán körözni, de be kell látnom egyáltalán nem rossz. A talaj eszméletlen kényelmes, és jó látni olyan atléták edzését akik az elithez tartoznak. 

Hegy: volt egy rövid peridóus amikor kijártam hegyi futásokra is. Athénban az Imittosra ami 800 méter magas, Kalamatában pedig a Tajgetoszra ami kerek 1100 méter magas. Aztán abbahagytam, mert nem szeretek autózni a kiindulópontig, futva meg messze vannak. Meg valahogy jobban éreztem magam a stadionban tempózva, mint a hegyen egyedül battyogva.

Az első cipőm egy régi magasszárú kosárcipő volt. Meg is fájdult bent a térdem elég hamar. Az esetből nem tanulva a második egy Nike, valami gagyi alap futócipő, amiben csak pár hónappal később fájdult meg a térdem. Harmadszorra már sikerült végre igazi futócipőt vennem. Nike Dual Fusion St2. Puha és kényelmes. Imádtam. Kb 1000 kilométeren volt hű társam amikor is rátaláltam a Nike Lunarglide-ra, ami a mai napig a kedvenc szériám. Kezdtem a 3-as szériával, amiben az első maratonomat is futottam, és a mai napig egyik kedvenc utcai cipőm. A 4. szériához csak rövid 2 hónapig volt szerencsém, mert ellopták a lépcsőházból. A 6-os széria egyértelműen a kedvenc. Már kettőt elfogyasztottam, de van egy harmadik vadonatúj a szekrényben. Mindkettő bőven 1300 kilométert bírt. Hegyi futáshoz és túrázáshoz van egy Asics Fuji Trabucco 2, ami nehezebb mint a Nike, de hegyre ez kell. Puha, de az éles kavicsokat meg sem érzem benne. Ötletes az is, hogy a cipőfűzőt el lehet rejteni a nyelvében, így gyakorlatilag nem tud kikötődni. Bedőlve a reklámoknak, kipróbáltam egy Adidas Boost cipőt is, amit jelenleg is koptatok. Nem rossz, de sajnos kicsi. Így csak kisebb távokon tudom használni. Mindenesetre nem rossz opció a jövőre nézve ha netán nem kapok megfelelő Lunarglide-ot. Elkoptattam még 3 pár Nike Free-t is. Ezeket főleg kisebb távokon és nyáron használtam. Az elején érdekes volt, hogy kis távon is mennyire izomlázam lett bennük. Aztán hozzászoktam, úgyhogy sok értelmét már nem látom. Inkább utcai cipőnek hordom most őket.

Mint a legtöbb kezdő én is telefonnal kezdtem. Először egy HTC touch HD mobillal mértem egy nagyon gagyi Windowsos Endomondó programmal. A telefont általában zsebben tartottam, ami miatt hármat küldtem a másvilágra idő előtt az izzadás miatt. Egyik haverom javaslatára kezdtem el pulzust mérni, egy Polar Bluetooth pulzusmérővel. Működött, de hetente cseréltem elemet benne. Egy rövid ideig volt okosórám is, egy Pebble formájában ami rengeteget segített a pulzusom folyamatos figyelésében. Kb 1 éve váltottam aztán "profi" futóórára. Öcsémet követve beruháztam egy Polar M400-asra, amit azóta is imádok. Nekem tökéletes, és nem is volt kibírhatatlanul drága.

Legrövidebb futás: mint mindenkinek azt hiszem, az első. Becsületemre legyen mondva, kb 300 métert lefutottam. De szerintem elértem a maxpulzusomat, mert majd kiugrott a szívem. 

Leghosszabb futás: az első maratonom. Megtanultam mennyire fontos ésszel futni. Egy elfutott első 20 kilométer aztán még 13 kilométer beállt lábakkal futva/gyalogolva/ülve az út szélén majd metrózva nagyon hosszú tud lenni.

Legostobább futás:  egyszer teljesen körbefutottam Kalamatában a hegyet. Ez egy 25 kilométeres kör volt, tengerszintről 1100 méter magasra a semmi közepén, majd visszaereszkedve a tengerhez. Hidegben indultam, majd hirtelen meleg lett, nekivetkőztem. Mire felértem a csúcsra beborult és majdnem nekiállt esni. Aztán amikor tök egyedül voltam 1000 méter magasan előttem vadkecskék zárták el az utat, mögöttem meg kóbor kutyák.

Inkább a kecskék felé mentem, szerencse nem ettek meg. Három és fél óra futásból a nagy része rettegés volt.

Legszebb helyszín: Új Zéland Cook hegy. Nászúton voltunk, és Agelikit jobban megviselte a jetlag mint engem. Egyik nap amikor késő délután kidőlt, én elmentem egy gyors felderítőfutásra a másnapi túrához. A látvány csodálatos volt, a levegő pedig hihetetlenül tiszta és friss. 

Legemlékezetesebb futás: nehéz kérdés, nem is tudok rá könnyen válaszolni. Sok emlékezetes edzésem, versenyem volt. De talán a legelső maraton 2012-ben. Akkor még csak nézőként voltam jelen, de ott ragadott magával az élmény amit egy maraton teljesítése jelent, és amit én is át akartam élni.

Sérülések: az öt év futást bizony nem úsztam meg sérülések nélkül. Először a bal térdem fájdult meg rögtön az elején a rossz cipő miatt. Másodszor mindkét térdem fájdult meg, mert sötétben nekifutottam a kapunak. Annak a kapunak amit soha nem szoktunk becsukni. Aznap Ageliki valamiért becsukta. Harmadszor a derekam. Egy rossz mozdulat baseballmeccsen ami 2 hét lumbágós kényszerpihenőt okozott. Azóta legalább nagyon odafigyelek a törzserősítésre. 

Visszanézve az elmúlt 5 évet, lefogytam, életmódot váltottam, egészségesebb lettem. A legjobb azonban, hogy motiváltam embereket az életmódváltáshoz és sportoláshoz. Ha csak a baráti körömben vagy a cégben körülnézek, jópáran nekiálltak futni és remélhetőleg ehhez nekem is közöm van. Agelikivel is megszerettettem a futást és imádok vele együtt futni amihez szerencsére egyre többször van szerencsém. A blogolást is kimondottan élvezem, főleg verseny előtt jó visszaolvasni az előző verseny élményeit. Az első tízezerhez öt év kellett, a másodikhoz számításaim szerint 3 év és pár hónap fog kelleni. Remélhetőleg sérülésmentesen és még jobb eredményekkel, valamint 100 kiló alatti Attilával.

Hajrá!