2016. jan 02.

2016 első futása - avagy hogyan rontsuk el egyből az évet :)

írta: Rehlaci
2016 első futása - avagy hogyan rontsuk el egyből az évet :)

Az első futással gyakorlatilag kipipáltam az egyik 2016-os célomat! És nem tudom hogy sírjak, vagy nevessek, mert még csak igazán el sem fáradtam bele. Vagy nagyon jó vagyok, vagy a céljaim túl könnyűek? Inkább az utóbbi...de nézzük mi is történt.
A héten csak kétszer voltam lazát futni, ésme egy tempófutást mindenképp akartam menni. Elvileg még csak 1 óra a tempóim időtartama, de ma úgy voltam vele, hogy 90 percet fogok futni lesz ami lesz. Kellemes 8 fok volt kint, szélcsenddel. Pont ideális futóidő. Lekocogtam a stadionba ahol nem volt szinte senki, csak sötétség. A lámpák fele megint nem működött. Bemelegítés után nekiindultam, de picit nehéznek éreztem magam, ezt a 4:14 körüli ezrek meg is erősítették, eddig 4:10 körül szoktam 170-es pulzuson futni. Nem baj gondoltam, legalább jobban bírom a másfél órát. A szokásos körömet a sötét miatt le kellett rövidítenem, így picit a távolságot elvesztettem, az órát meg nem akartam babrálni. 50 perc körül ettem egy gélt és ittam is, ami megint nem is ártott, de különösebb hasznát sem éreztem. A tempóm végig szép egyenletes 4:14 körüli volt végig. A vége felé aztán leesett, hogy ezzel behozhatom a félmaratonomat 1:30 körülre, ami ugye egy 2016-os cél. Az utolsó 2 kilométeren picit gyorsítottam, így a 90 perc alatt 21,23 kilométert futottam, amiben a félmaratoni időm 1:29:35 lett.
Hihetetlen. Ennyire könnyen ment volna? Mert tényleg ki sem döglöttem, csak egy sima tempóedzés volt. Ezek szerint ez a cél kipipálva, bár még a jelenlegi edzettségi szintemen is érzek magamban ezen a távon legalább mínusz 2 percet. Majd legközelebb :) Azt azért megint éreztem, hogy a 3 órás maraton mennyire kemény lehet. Még ennyit futni ezen a tempón...le a kalappal akinek megy. Nekem egyenlőe még nem menne, de a félmaratonra rettentő büszke vagyok.
Az év tehát végül is nagyon jól indul, bár a lábam most rettenetesen fáj, mert sikerült belerúgnom a fürdőkádba. 
Buék mindenkinek!

 

Szólj hozzá

Görögország Félmaraton Athén Futás Chalandri Futóedzés Rehlaci