Szeptemberben már bőven benne voltam a Budapest maraton felkészülési programjában, és ebbe pont belefért egy félmaratoni megmérettetés. A Navarino challenge nagyon kínálta magát. Ageliki 10 kilométerre, én a félmaratomra neveztem. Ez a verseny igaziból nem is verseny, hanem egy 3 napos sportünepély. Az apropót az adja, hogy Dean Karnazes híres amerikai ultrafutó erről a környékről származik. Legalább is az apja. És véletlenül itt van Görögország egyik legexkluzívabb hotelkomplexusa is, ahol még Brad Pitt szintű sztárok is megfordulnak. Össze is kevertek vele amikor megérkeztünk :)  Érdemes pár képet megnézni a neten, a hotel neve Costa Navarino. A sporteseményeket gyakorlatilag a hotel köré szervezték, van úszás, bicikli, pilates, karate, falmászás, szörf és vasárnap futás. Hivatalos időmérés nincs, de azért érmeket adnak.

A hotel ugyan baromi drága, de egyszer élünk, úgyhogy foglaltunk szombatra egy szobát, és gyakorlatilag az egész hétvégét ott töltöttük. A szoba baromi drága volt, de egyszer megérte. Szombaton már 11 kor megérkeztünk, mert ugyan a szobát még nem foglalhattuk el, de a medencéket meg a partot már használhattuk. Az egész komplexum gyönyörű és ízléses, beleillik a környezetbe, anélkül, hogy hivalkodó lenne. Nekem egyedül a golfpályák nem tetszettek, mert az nem illik bele az amúgy száraz környezetbe. A személyzet is nagyon profi volt. Meglepetésemre a parton a pincérnő nem tudott görögül, én meg egyből megéreztem hogy magyar. Így legyen ötösöm a lottón, tényleg magyar volt, és én voltam az első honfitársa akivel találkozott. Az árakat tudva nem csodálkoztunk.

Pontban kettőkor átvehettük a szobánkat is, amihez saját medence is járt. Agelikivel aláírattak valami papírt, hogy tudomásul veszi a medencehasználat szabályait. Én azért ahogy beértünk a szobába ugrottam egy hatalmas seggest, jól összefröcskölve mindent. Meg is kaptam a magamét, hogy most írta alá a házirendet, én meg itt ugrálok. Mondtam neki, hogy teljesen igaza lenne, de ő írta alá azt az izét nem én. Hehehehe :) Mondanom sem kell a szoba is baromi szép volt, és nagy, gyönyörű kilátással. Hoztunk magunkkal pezsgőt, meg rágcsálnivalót és a naplementét a medencénk mellől pezsgőztük végig.

Este a sok étterem közül a japán éttermet választottuk. Az amúgy is drága, itt a hotelen belül meg akkor már inkább valami tényleg különlegesért fizessünk többet, mint mondjuk 40 eurós tésztáért. Nem is csalódtunk, jó volt és az ára pont annyi lett, mintha Athénban egy japán étteremben ettünk volna. Este még benéztünk a Qatar airlines koktélpartyjára, de inni már nem ittunk hanem éjfél felé lefeküdtünk, mert másnap 9 kor már indult a verseny.

Reggel 7 körül keltünk, a reggeli 7:30-tól volt. Elég sok futó már lent volt, és ahogy megláttam a választékot, majd sírva fakadtam. Egyszeűen minden volt. Minden amit imádok. Csak kolbászokból volt vagy 5 fajta. Péksütemények, sonkák, hal, édesség. Tényleg minden. És én csak pár péksüteményt csipegethettem :( Na mindegy, elvileg 11-ig van reggeli, elvileg futás után még lehet visszaérünk. 

8:30-ra érkeztünk a starthoz, ahol elég nagy tömeg és jó hangulat volt. Bemelegítés, pacsizás pár ismerőssel, aztán beáltam a rajthoz valamivel 9 előtt. Ageliki a 10 kilométeren utánunk 10 percel indult, ők még nem voltak a rajtnál. A nap elég erősen sütött, és a hőmérséklet gyorsan emelkedett. Én már alig vártam, hogy induljunk, de csak vártunk és vártunk nem tudom kire. Végül 9:30-kor dördült a startpisztoly, ami egyben a második reggelinket is kilőtte :(

Az útvonal majdnem végig földes út volt, gyönyörű környezetben. Hol tengerparton, hol kis erdőben, szerencse viszonylag dombok nélkül. A tervem egy sima 165-ös pulzussal végigfutott félmaraton volt, mindenféle időelvárás nélkül. Az elején sikerült viszonylag az élbollyal elindulnom, pont előttem volt Dean is és jópáran körülötte. Ketten nagyon gyorsan megléptek, őket többet nem is láttuk. Én csatlakoztam a Deannel tartókhoz, "kényelmes" 4:40-4:50-es tempóval, előttünk még kb 3-4 futó kezdett távolodni. A fickó egyébként hihetetlen: 53 éves, és egy csepp zsír nincs rajta. Csupa izom. Természetesen a központi beszédtéma a futás volt :)  Valaki kígyóveszélyt kiáltott, hogy vigyázzunk. Én majdnem visszafordultam, mert rettenet félek a kígyóktól, de aztán szerencse nem volt semmi. Pár szót beszéltem Deannel is, kiderült hogy Magyarországon még nem futott :) Kérdeztem indul-e idén is a Spartathlonon, de nemleges volt a válsz valami más verseny miatt. Aztán kérdezte, hogy én indulok-e és a nemleges válaszomra egyből kérdezte miért nem? Mindom hogy az én határom valahol a maratonnál van, mire ő kijavított, hogy az ember határai csak a fejében van, sehol máshol. Aztán amikor kérdeztem mennyit edz egy héten, és kijött a 300 kilométer, na arra mondtam, hogy látod én melózom, ennek még a feleösem férne bele a napjaimba :)

Kb az 5. kilométerig teljesen együtt mentünk, a többiek picit lemaradtak. Ő vissza is lassított hozzájuk, mert neki ez inkább csak egy beszélgetős rendezvény és nem verseny. Én mentem tovább egyedül, de a meleg miatt, mert közben lett vagy 30 fok, a pulzusom már 170 körül járt, de mondom végignyomom így. Be is értem és el is hagytam két fickót akik ugyan végig látótávolságban, de előttem voltak. 

11 kilométernél benyomtam egy gélt és ittam vizet is, az út pedig befordult egy nádasba. Na ha eddig meleg volt, itt akkor maga a pokol. A meleg levegő megállt és a páratartalom is magas volt. Utolért egy fickó, de kb 2 perc múlva elmaradt, azt mondta ő nem bírja már ezt a temót, úgyhogy megint egyedül maradtam a nádasban. Tiszta Tüskevár feeling volt. A nádas végül 5 kilométert tartott, és nem voltam szomorú amikor végre aszfaltot ért megint a lábam, és kaptam egy kis szelet is. Itt volt még desszertnek egy kis emelkedő, aztán visszakanyarodtunk a partra arra az úra ahonnan jöttünk. Itt már beértem pár gyalogost akik a 10 kilométeres verseny végén voltak. 

Kb 800 méterrel a cél előtt már voltak szervezők akik nézték kik érkeznek, és erős rádiózásba kezdtek amikor megláttak. Aztán meg én kezdtem mosolyogni, amikor megláttam édes kis feleségemet szenvedni előttem. Eléggé gyorsan elhúztam mellette, aztán egyszer csak bejött elém egy golfkocsi kamerával, és végigvették ahogy befutok. Tisztára olimpiai győztesnek éreztem magam. Kaptam érmet, és vártam hogy Ageliki is beérjen. Az éremosztóktól gyorsan kunyeráltam egy érmet és én akasztottam a nyakába egy jó nagy csókkal egyetemben. Kaptunk is külön tapsot :) Szegény eszméletlen vörös volt, de ügyesen teljesítette a 10 kilométert. 

Az én eredményem 1:34 lett, de a táv amit mértem csak 20 kilométer volt. Fáradtan visszamentünk a recepcióra megkérdezni lehetséges-e dél helyett később elhagyni a szobát. A válasz nagyon jóleső volt, maradhattunk két órával többet, így még lazítottunk a medencében, aztán meg le a tengerpartra.

Ahogy feltöltöttem a Stravára a futást, kijött hogy páran futottak ugyan ezen a versenyen, és a második helyezett előttem 2 perccel ért be. Kérdeztem az asszonyt, hogy hányan előzték meg, és azt mondta hogy csak ketten, meg én. Tehát valószínű  harmadik lettem, csak nem szóltak a célnál, hogy maradjak az éremosztáshoz, úgyhogy így jártam. Majd legközelebb első leszek, csak hogy tudjam pontosan :)

A parton még az a szerencse ért, hogy belerúgtam egy kőbe és a nagylábujjamról eléggé lejött a bőr. Még az elsősegélyszolgálatot is igénybe kellett vennem, és egy pár napig csak kis bice bóca módjára közlekedtem.

Egy nagyon hasznos tanulsága volt a futásnak: kb egy és negyed órát biztosan tudok 170 feletti pulzussal futni, de ez már nagyon a savasodási határérték. Ez jó hír volt az athéni emelkedő meghódításához. Másnap volt a tévében összeállítás is a 3 napról, és a 15 másodperc hírnév egyötöde meg is volt számomra: 3 másodpercre felbukkantam!!!!

Endomondo link:

https://www.endomondo.com/users/2936869/workouts/601104248