2015. nov 22.

Edzésnapló - 2015- 47.hét

írta: Rehlaci
Edzésnapló - 2015- 47.hét

Ezt a hetet meglehetősen lazára terveztem, de arra nem számítottam hogy csütörtökig semmit nem fogok csinálni. Történt ugyanis, hogy hétfőn ettem a cégben egy salátát ami egy óra múlva vissza is jött. Hazamentem és egész délután hánytam ráadásul picit be is lázasodtam. Eléggé ramatyul éreztem magam, úgyhogy kedden be sem mentem dolgozni. Először kedd ebédidőben bírtam enni először és még mindig elég gyengének éreztem magam. Szerdán már bemetem dolgozni, de a délutáni futáshoz még gyengének éreztem magam.

Maradt a csütörtöki céges edzés, ahova meg valami ismeretlen okból kifolyólag egy órával előbb érkeztem. Picit fura volt, hogy még világos volt,de csak akkor esett le amikor teljesen egyedül toporogtam a stadionban. Így futottam melegítésképen egy 50 percet. Akartam benne egy Cooper tesztet futni 3 kilométer felett. Jól is indult, hoztam a 4 percen belüli első kilométert minden probléma nélkül. Jól ment a futás, a pulzus is még csak 175 körül volt,erre kikötődött a cipőfűzőm. Nem is emlékszem mikor volt erre példa utoljára, mikor máskor kötődne ki. Mérges voltam nagyon. A céges edzés elég keményre sikeredett, 8x200 méteres intervallumozással, rengeteg 100 méterezéssel. Az edzés végére 21 kilométert hoztam össze, de el is fáradtam rendesen.

Pénteken utazás Szombathelyre, amit már nagyon vártam. Az úton másfél órát bömbölt előttem egy gyerek, úgyhogy elég nehéz fejjel érkeztem meg. Az út egyetlen pozitívuma, hogy a reptéri magazint lapozgatva volt bent egy rövid összefoglaló egy szeptemberi versenyről amin részt vettem. A képen amit a cikkhez csatoltak ki látható? Igen az élbolyban ott vagyok én is :) Innentől kihúztam magam, de nem ismert fel senki. Hiába a hírnevet nem adják könnyen.

A hétvégére Szombathelyre nagyon rossz időt jósoltak. Szombat reggel elég korán keltem, és még picit csöpögött az eső, de nem volt annyira hideg. Gondoltam elmegyek egy körre mielőtt komolyabban elkezdene esni, így reggel 8-kor jól beöltözve nekiindultam. Vicces volt 6 fokban futni a csütörtöki 20 fok után. Érdekes de a szombathelyi 6 fok ráadásul sokal hidegebbnek tűnik mint az athéni, de szerencsére nem fáztam. Egy nagyon laza 1-1,5 órát akartam futni 143-as pulzuson. Fura hogy valamiért Szombathelyen mindig magasabb a pulzusom is. Most is a 143 helyett végül is 150 körülire állt be a kényelmes tempómhoz. Elfutottam a csónakázó tóig letesztelni a felújított sétányt, ami elvileg futóbarát lett, de a helyi futókat nagyon megosztja a kavicsos talaj amit kaptak. Szerintem tökéletes lett, bár van 2 hely ahol még picit mélyre sikerült, de majd lekopik. Futottam pár kört, aztán haza. Összesen 16 kilométer lett, és nagyon jól esett. Utána ebéd a haverokkal, majd este koncert.

Vasárnap reggel megint korán ébredtem. Fater valami kézimeccset nézett, az ébresztett...A beígért havas eső még nem jött, így elmentem megint a szombati körre. Ahhoz képest, hogy este azért söröztünk teljesen jól éreztem magam és a pulzus is teljesen rendben volt 143-on. Sajnos viszont folyadékot megint nem vittem és a végére eléggé szomjaztam. A vége 17 kilométer lett, de az utolsó 3 elég nehézkesre sikerült, mert márelkezdtem éhezni is, amit az ablakokból áradó húsleves,rántotthús szag csak tovább növelt. Ahogy futottam már haza szembetalálkoztam a tesómmal, ő pont akkor indult. Fene gondolta, hogy ő is megy, ha tudom mehettünk volna együtt.

A szar kezdet után végül is három futással hoztam egy 54 kilométeres hetet. Attilával sajnos nem jött össze egyenlőre a közös futás, de még szerdáig Szombathelyen vagyok, remélem sikerül összehozni. Majd megírjuk mindketten :)


Szólj hozzá

Szombathely Futás Csónakázó tó Futóedzés Rehlaci Edzésnapló