2015. nov 17.

Edzésnapló - 2015- 44. hét

írta: Rehlaci
Edzésnapló - 2015- 44. hét

Ezentúl nem fogok minden edzésről külön írni, próbálok csak heti bontásban összefoglalni. Lássuk a 44. hetet október 24-től november 1-ig:

Az október 28 görög nemzeti ünnep. Mivel az időjáráselőrejelzés jó volt, kivettük a hétfőt és keddet szabinak és lementünk Kalamatába egy 5 napos szezonzárásra, mert annyira jó idő volt, hogy simán tudtunk napozni, meg fürödni is. Meg persze futni :-) Még 2 hét van az Athén maratonig, és ezt a hetet még picit meg akartam húzni.

Szombat: 10 kilométer laza futás a tengerparti sétányon este, benne 3x1000m 85%-os erőbedobással. Ezek a "rövid" gyorsító szakaszok hihetetlenül feldobnak. Simán kifáradás nélkül hoztam 3:50-es tempóval mindhárom ezret. A pulzus ugyan 175 volt, de itt pont ez volt a cél. 

Vasárnap:  Megint csak este a sétányon 1 óra közepes tempóban futás.Bemelegítéssel és levezetéssel 16 kilométerre jött ki. Az átlagtempó 4:59, a pulzus pedig stabilan 151. Ahhoz képest, hogy előző nap is futottam, egyáltalán nem éreztem magam fáradtnak.

Hétfő: Ezúttal a stadionba mentem, mert eléggé spéci résztávokat kaptam. Mivel nem tudtam hogy van e világítás, biztos ami biztos alapon kimentem már 4 óra után, és még eléggé meleg volt. Izzadtam is rendesen. A programot fel kellett írnom egy fecnire, hogy el ne felejtsem:5 perc sima, 5 perc gyors, 12x100m,  3x200m 80% 100m gyalog, 6x100m 1 gyors 1 lassú, 3x200m 80% 100m gyalog. Szép :-) A stadionben elég sokan voltak, főleg helyiek gondolom, mert eléggé nézegettek mit csinál itt ez az újonc. Bemelegítés után az 5 perc gyors simán ment és megadta a hangulatot. 1,3 km 3:46-os sebesség és 174-es pulzus. A 100 métereseket a füvön futottam, picit féltem mert a pályán eléggé káosz uralkodott. Nekem fura és veszélyes ha egy pályán látok futókat, gerelyeseket és súlylökőket. Szerencse íjászok és céllövők nem voltak... Jöttek a 200 méteresek amik megint csak jól mentek, aztán a következő százasok, ahol 3 lassú és 3 sprint volt megöltek. Imádok sprintelni is, mert szerencsére még mindig elég gyors vagyok, és jó érzés repülni, de a 3. után teljesen elfogytam. Nagy nehezen még bejefeztem az edzést, és már merevedő lábakkal hazatekertem. Összesen 11,3 km lett az edzés vége,

Kedd: 40 perc laza futás. Annyira bejött a stadion, hogy megint oda mentem, de már rutinosan később, mert tudtam, hogy van világítás. A tegnapi edzéstől még mindig eléggé fáradt voltam, de összességében lenyomtam 10,6 kilométert. A laza része elég jól esett, 140-es pulzuson 5:21-es sebesség jött ki.

Szerda: 15 perc laza és 30 perc maraton tempó. Most reggel futottam, pont 9 órakor, amikor majd a maraton is kezdődni fog. Nap is fent volt már és eléggé melegedett. Most a parton futottam, egészen be a kikötőig. A lábaim még mindig ólomból voltak, de fura mód ahogy rámentem a maratoni tempóra ,teljesen jól működtek. Még picit gyorsabban is mentem a kelleténél, mert ugyan csak 163 volt az átlagpulzus, de a tempó 4:33! A fél óra alatt 6,6 kilométert tekertem le, de egyáltalán nem fulladtam ki. Futás közben ráadásul egy biciklis apuka-lánya ahogy elment mellettem, magyar szó ütötte meg a fülem. Az edzés végén meg is találtam őket, 3 lakókocsival voltak magyarok egy rövid októberi sziesztán. Én is örültem, mert Kalamatában ritkán találkozok magyarokkal, ők is örültek, mert adtam nekik egy csomó tippet mit, merre, hogyan érdemes csinálni :-)

Csütörtök:  Visszajöttünk Athénba, a szabi is véget ért :-( Este céges futóedzés meg gimnasztika a stadionban. Rövid intervallumosokkal, összesen 8,5 kilométer. Lehűlt az idő rendesen. Szerencse vittem magammal hosszúujjút, mert ugyan futás közben nem fáztam, de amikor gimnasztikáztunk bevallom majd megfagytam.

Péntek: Esti laza 75 perc kocogás 143-as pulzuson. Elég jó 5:13-as sebességre jött ki. Szerencsére ahogy hűl az idő, egyre jobban megy a futás is.14,5 kilométer lett a vége.

Vasárnap: Megint csak maraton próba. Reggel 9-kor, és most 15 perc laza futás után 50 perc maratoni tempóval. Szombaton nem futottam, de voltam baseballozni. Megint hűvös volt, és ráadásul baromira fújt a szél. Két órát voltam kint, és mivel március óta nem baseballoztam, estére minden izmom bedurrant, úgyhogy elég nehéznek éreztem a bemelegítést. Rádásul az idő is szar volt. 13 fok volt, ami nem rossz, de hol sütött a nap, hol nem, és néha rettenetesen fújt. Fekete hosszúujjúban mentem, ami ha sütött  jól megizzasztot, a szélben meg majd megfagytam. Azt hiszem kell egy széldzseki... A tempó része megint meglepően könnyen és jól ment, 50 perc alatt 10,8 kilométer 166-os pulzussal és 4:37-es kilométerekkel. Vittem bele emelkedőt is, ezért volt magasabb pulzus és gyengébb sebesség.A vége megint csak 14 kilométer lett ,és kellemesen elfáradtam.

A héten tehát majd minden nap futottam, összesen 69,5 kilométert. Hosszút ugyan nem futottam, de azt hiszem nem is baj, most már úgysem sokat adna hozzá a vasárnapi maratonhoz. Vasárnapig most már csak a céges edzés lesz kedden és csütörtökön, meg szombaton egy rövid ráhangoló futás. Aztán vasárnap reggel megint Athén maraton, remélem még egy 3:30-on belüli idővel :-)

endo_1.JPG

Szólj hozzá

Görögország Athén Futás Futóedzés Rehlaci Edzésnapló