2017. nov 12.

Athén Marathon 2017 - Többet ésszel mint pace-el

írta: Rehlaci
Athén Marathon 2017 - Többet ésszel mint pace-el

Évzáró versenyként megvolt életem tizenegyedik martonja is itt, Athénban.Már ötödször indultam, úgyhogy mondhatom, hogy hazai pálya, bár itt sajnons nem igaz, hogy a pálya nekem lejt. Sőt emelkedik úgy 18 kilométert, de ezt már eddig négyszer leírtam és négyszer saját bőrömön is megszenvedtem. A Sparról rengeteg kérdőjel maradt bennem, úgyhogy ezt a versenyt teljesen máshogy fogtam fel mint az eddigieket.

capture_22.JPG

Az első legnagyobb változás, hogy nem volt konkrét célom időeredményre. Az utóbbi maratonokon hiba volt, hogy annyira görcsösen ragazkodtam a kitűzött célidőhöz, hogy egyszerűen nem élveztem sem a versenyt, sem a célbaérkezést annyira mint megérdemeltem volna, pedig ilyen 2-3 percekkel tértem csak el a céloktól. Megéri? Az én szintemen nem, mert én még mindig azért futok, hogy jól essen az elejétől a végéig. Igaz tavaly 3:10-et fogadtam meg erre a versenyre, de ezt végül elengedtem. Egyedül annyi volt a kikötés, hogy a tavalyi 3:22-nél azért gyorsabb legyek. A többi nem érdekelt, csak jól akartam érezni magam.

A második változás a szigorú pulzuskontroll. Tavaly nagyon kihajtottam magam a dombon, mert égőnek tűnt a 4:40- 4:50-es sebesség. Normális vagyok? Dombnak felfelé a szintemen ez teljesen jó. Utána meg végiggörcsöltem és szenvedtem az utolsó 12 lejtős kilométert. Idénre az egyenes részekre 164, a dombra pedig 168-volt a maximális pulzus amit tartani terveztem. Ezzel az elsavasodást elvileg ki is küszöböltem, és egy sokkal kiegyensúlyozottabb versenyt reméltem.

 

A harmadik változás a ruházat. Eddig mindig merinóban futottam, ami tökéletesen szellőzik, és kényelmes viselet hidegben és melegben is, ráadásul nem büdösödik. Egyetlen hátránya, hogy ha esik, vagy melegben locsolnom kell magam akkor rettenet megszívja magát vízzel és nehéz lesz. A verseny erejére tehát visszatértem a műszálhoz, mert esőt és meleget is jósoltak. Fogtam a legutóbbi 10km-es versenyen kapott pólót, levágtam az ujjait és ebben futottam. Ezt nem sajnáltam kilyukasztani sem, így a rajtszám is felkerült a mellemre, nem pedig a lábamnál volt rajtszámtartó övvel. A ruházat többi része is minimál maradt, nem húztam a feszülős rövidnadrág fölé plusz rövidnadrágot, és a kompressziós szárat is elhagytam. Egyszerűen nem érzem, hogy futás közben pluszat nyújtana, de futás után annál jobban esik. Vettem egy fehér sapkát is, hogy ne főljön fel az agyvizem, mint a SPAR-on.

 

A negyedik változás a frissítés volt. Meg akartam előzni, hogy már későn frissítek, úgyhogy 8 géllel és 2 magnéziummal készültem. Bele sem fértek az övembe, úgyhogy 2 gélt a kezemben voltam kénytelen cipelni. Ezzel gyakorlatilag 5 kilométerenként tudtam frissíteni. Reméltem, hogy a gyomrom bírni fogja és nem fogom összef**ni magam.

 

Minden készen állt tehát egy remek szezonzáró versenyre. A héten már csak lazákat edzettem, igazi tökéletes futóidőben és reménykedtem, hogy megmarad vasárnap reggelre is. Természetesen nem maradt. Szombat délután már tűző nap és 22 fok volt. Na már fel is készültem a SPAR 2-re. Reggel 6-kor amikor elindultam a buszhoz, már 17 fok volt és felhő sem volt az égen. Nem baj, majd a sapka megvéd. A buszoknál megint káosz volt. Nem volt busz, csak a tömeg. 25 percet álltam, mire szereztek végre buszokat amik elrepítettek minket a starthoz. Tavaly sem ment egyszerre, de most még rosszabb volt. Én mondjuk nem idegeskedtem, mert nekem tök mindegy, hogy a stadionban, vagy itt kell várnom. 

 

A starthoz érve aztán azt kell mondanom, hogy jobb volt a megállóban várni. Ami tömeg a stadionban volt az eléggé megijesztett. Az egyetlen örömöm, hogy elég sok magyarral találkoztam, és egyik sráccal elég sokat dumáltunk is. Első maratonja volt, adtam pár tippet neki, aztán elindultam bemelegíteni. Ebben a tömegben esély sem volt a rendes felkészülést végignyomni, úgyhogy 10 perc futással le is tudtam az egészet és beálltam a blokkomba. Tavaly a második blokkból indultam, idén a harmadikba raktak. Annyit mondjuk változtattak, hogy a második blokkban csak  300, 3 órán belüli futó volt. Szerintem jobb volt így. És a nap csak sütött és sütött. A rajtig lévő 20 percben szerencse sikerült árnyékot találnom, és a startra készülve már bevizeztem a sapkám és a fejem is.

 

A start pontban 9-kor volt, illetve a mi blokkunknak fél perccel később. Ez volt az első Athén maratonom, ahol a start után nem kellett kiállnom egyből pisilni. Ez már egy jó jel. Az első két kilométer szokás szerint kerülgetéssel telt. Én komolyan nem értem néhányan hogyan jutottak be a 3-as blokk elejére, mert elég sokan 5-körüli kilométerekkel kezdtek, én meg kacsázhattam. Emiatt és a nap miatt picit csipogott is az órám, hogy a pulzusom 165, vagy 166. Kb a 4. kilométertől tudtam végre beállni a saját tempómra, illetve picit lassabbra, mert a lábaim megint csak vittek volna, de inkább a pulzust tartottam. Az első 7 kilométer úgy elrepült, hogy észre sem vettem. Aztán a második frissítőponton megettem az első gélemet és elkezdtem a locsolást is. Először a sapka, aztán a nyak és az arc. Tükéletesen működött. Ezentúl minden frissítőponton locsoltam magam és minden másodikon megettem egy gélt.

 

Eddig a tempó sem volt rossz, bár a 4:20 elég messze van ahhoz képest amit terveztem még két hónappal ezelőtt is a SPAR-ra. Nem baj, fontosabb, hogy ne fussam el az elejét és az emelkedőt ami lassan de biztosan elkezdett bekopogtatni. A 8. kilométertől egészen a 32-ig lassan de biztosan emelkedünk, igaz pár erősebb lejtővel megspékelve. Át is állítottam az órát, hogy 168-nál jelezzen. Érezhetően lassultam, de nem érdekelt és nem követtem el azt a hibát, amit sokan, hogy nem lassítottak. A 14 kilométert 1 óra 2 perccel zártam. Ez eddig remek teljesítmény, de megfogadtam, hogy 30-ig nem nézem és nem tervezgetek célidőt.

 

A jó idő megint csak rengeteg szurkolót csalogatott ki, és meg kell mondjam, kitettek magukért. Tánc, zene, bíztatás mindenhol, és hősöknek kijáró bíztatás, pedig még mennyire az elején voltunk. Fura is volt, hogy a verseny ezen részén már jópáran sétáltak, vagy ki is álltak. Ezt sosem értettem. Ennyire nem lenne egyértelmű az emelkedő hatása? Bár lehet csendben kéne maradnom, mert először engem is megfogott annó. A félmaraton 1:35:33 lett. Ahhoz képest, hogy lazán futottam, már 3 perc előnyöm volt tavalyhoz képest, és eddig nem is voltam túl fáradt. Mindig csak a következő frissítésre gondoltam, és így a kisebb távokat sokkal könnyebb volt agyban feldolgozni. Az idő is hirtelen jóra fordult, mert befelhősödött, de a 20 fok megmaradt, úgyhogy a locsolást azt megtartottam. Az emelkedőt óvatosan folytattam, néha a tempóra pillantva még 5-tel kezdődő értéket is láttam. Nem baj, a végén ez mind ki fog fizetődni gondoltam. Én legalább is nem gyarapítottam a pálya szélén nyújtók, és sétafikálók táborát.

 

28 kilométert 2 óra 9 percnél értem el. Az előny tavalyhoz már 3 percre nőtt és továbbra is teljesen jól voltam. 30-nál azért megittam a magnéziumot, hogy felkészüljek a legocsmányabb 300 méterre. Én csúcsaluljrónak hívom. Ez a pálya legmagasabb pontja, amikor már végre túl vagyunk a 20+ kilométer kaptatáson, és pszichológiailag várjuk a lejtőt, na akkor ott egy aluljáró és az abból kivezető kb 300 méteres meredek emelkedő. Na itt még 6-ost is láttam a tempómnál, de a tüdőmet is majd kiköptem.

 

Végre 32 km! Innen már csak 10 kilométer lejtő, mégegy aluljáróval. A tempót innentől olyan 4:25 környékén stabilizáltam, 164-166-os pulzussal. Fájt, de nem annyira mint tavaly, vagy előtte. Nem éreztem sem azt hogy nyújtanom, sem azt hogy a frissítőpontoknál picit sétálnom kellene. Ez itt nekem nagy szó! Végre egy maraton megint, ahol élvezem a végét és nem is sétálok bele a frissítéseknél sem. Vannak előttem rendesen, de innen már inkbb csak én előzök. 37-től folyamatos a szurkolók egyre őrültebb bíztatása. Néhány zenei pont kimondottan hangos is. Az aluljáróban a dobosoktól pl konkrétan féltem. Aztán jött egy másik pont, ahol meg valami füstöt fújtak a futókra. Komolyan meg is torpantam. Semmit nem kívántam jobban, mint valami jó illatú műfüst esetleg felforgassa a gyomrom. 

 

A szurkolók közt megtaláltam pár kollégát is, akik a reggeli 10 kilométeren futottak és most a maratonistákat bíztatták. Jól esett. A lábaim egyre nehezedtek, de a tempót tartottam. Még 2 kilométer és párszáz méter!  10 perc ünneplés! Innen már megint csak az adrenalin visz. Kihasználva az órám azon funkcióját, ami kiszámítja a várható célbaérkezést, zsebre is tettem a 3 óra 14 percet. Ez teljesen jó, végre megint örülhetek. 

 

Ahogy ráfordultam az utolsó 500 méterre már lassítottam. Erős lejtő ugyan, de 20 másodpercért nem akartam sprintnelni. Inkább ünnepeltettem magam és ki is akartam használni a mögöttem lévő elég nagy űrt, hogy megint egyedül érjek be. Sajnos nem sikerült teljesen, mert előttem annyira belassultak, hogy kénytelen voltam beelőzni őket és belefutni egy kisebb bolyba. Nem baj, így is jó lesz. A hangulat mindenesetre fantasztikus volt, és végre megint fülig érő szájjal fejeztem be a versenyt. 

 

Agelikivel megbeszéltük, hogy a cél előtt vár majd a jobb oldalon és utána átjön a bal oldalra. Ennek megfelelően úgy futottam be, hogy folyamatosan pásztáztam a tömeget, de nem találtam és nem is hallottam. Az óra 3:14:30-at mutatott, tehát a későbbi rajt miatt a hivatalos időm 3:13:39 lett. Tökéletes! Büszke voltam magamra és örültem, hogy úgy sikerült ezt összehozni, hogy nem estem szét, nem sétáltam bele, hanem szépen ésszel végigcsináltam amit elterveztem. Annak viszont nagyon nem örültem, hogy Ageliki nem volt sehol. Még az edzőt is kiszúrtam a szokásos helyén, ahonnan már kiabállt, hogy milyen jót futottam, de Ageliki egyszerűen eltűnt.

 

Kénytelen voltam így a jutalomsöröm nélkül kibaktatni és átöltözni. Most meglehetősen könnyen ment minden és 10 perc múlva már az edző mellett voltam begyűjtve a gratulációkat. Agelikit már többször hívtam, de nem válaszolt. Hol a rákban lehet. 5 perc múlva szomorúan jön, hogy nem látott. Egyszerűen fogalma nem volt mikor értem be, pedig már a 3 órától ott volt a megbeszélt helyen. Szomorú volt, hogy nem látott és nem értette miért. Aztán mutatom neki, hogy mennyire átnedvesedett minden cuccom amiben futottam, és kikerekedett szemekkel nézi, hogy mi ez a világoskék póló meg a szürke zokni és a fehér sapka. Ő egy szürke pólós, fekete sapkás és fekete sportszáras Lacit várt. Na így nem csoda ha nem talált meg. Igy jár aki szombaton nem figyel a férjére aki elmondja pontosan, hogy miben fog futni. 

 

A  célban:

23456223_1690239537682559_3474203775176349410_o.jpg

23467073_1690239817682531_6277255643758400308_o.jpg

 

Amennyire nem esett jól és csalódás is volt a SPAR, Athén mindenért kárpótolt. Örülök, hogy az év utolsó maratonja nem hagy keserű ízt a számban. Lehet tudtam volna 2-3 perccel jobbat, de nem akartam reszkírozni egy fejreállást, és jó is volt ez így. Az összmezőnyt nézve 355-ik lettem a 15000+ indulóból, köztük afrikaiak és a görög elit is. Mi kell még. Hogy frappánsan fejezzem be a bejegyzést, előttem 354-en és utánam a vízözön!  Gratula mindenkinek aki célba ért! Nem volt egyszerű verseny!
23467280_10215340021473348_3558989439578102131_o.jpg
Szólj hozzá

Görögország Athén Maraton Futás Futóverseny Athén maraton Rehlaci M430