1 hét szigorú pihenés után vasárnap lementem egy tesztfutásra, hogy lássam hogy áll a lábam. Bizakodtam, mert a pihentetés jót tett, legalább is sétálás közben már egyáltalán nem éreztem semmi fájdalmat. Az viszont továbbra is aggasztott, hogy ha még tornáztattam a bokámat és nyújtottam, vagy enyhén csavartam akkor egy enyhe fájdalom még továbbra is megvolt. Aggodalom ide vagy oda, mindenképp mennem kellett, mert ha továbbra is fáj futás közben akkor ugye további pihentetésre van szükség, ami meg borítja a tavaszi versenytervet. Egy órát terveztem futni szigorúan alapozótempóval. Az időjárás nem sokat segített, azt kell mondanom, hogy az eddigi egyik leghülyébb időben mentem futni. Az erkélyen kinézve balra enyhe havazás, jobbra pedig napsütés és szivárvány fogadott. Mindez erős széllökésekkel, így kénytelen voltam eléggé beöltözni. A futás pont úgy ment ahogy 1 hét kihgyás után menni szokott. Nehezen, de vidáman. Mire leértem a stadionig elállt szél és a nap is kisütött, én meg főlhettem a jó kis téli szerelésemben. Fél óra futás aztán elég is volt mára. Egyrészt melegem volt, de a néha fel felbukkanó jeges szél miatt nem akartam lejjebb vetkőzni, másrészt a lábam is elkezdtem érezni, tehát megkaptam a kérdésemre a választ: nem gyógyult meg.
Hazajöttem és lefeküdtem az ágyra. Becsuktam a szemem és átgondoltam a helyzetet. További pihentetésre van szükségem, így a Napflio maratonon már semmiképpen nem fogok indulni. Sőt addig egyáltalán nem fogok egy métert sem futni, amíg a legkisebb fájdalom is megvan még nyújtáskor és csavaráskor. Bármennyire nehéz is, de meg kell várnom, hogy mindenem 100 százalékos legyen, mielőtt újra edzek. Hogy ehhez mennyi idő kell azt nem tudom, ezért egyenlőre a tavaszi versenyszezonon sem gondolkozom. Minden attól függ, hogy mikor leszek teljesen gyógyult, és mikor kezdhetek el újra edzeni. Szerencsére verseny az van rendesen, de sajnos lehet, hogy idén is kimarad a tavaszi maraton. Nagyon nem örülnék neki, de az egészség fontosabb.
Tavaly a bal lábfejem fájdult meg közvetlen a Messini maraton előtt, de akkor pár nap pihentetéssel el is múlt. Idén valami más kaphatta el a bal lábfejemet, mert most egyrészt nem a külső része fáj, hanem belül, valamint nem múlt el még egy hét pihentetéssel sem. Nagyon nem örülök neki, és jobban utánaolvasva a neten úgy néz ki, hogy ez egy tipikus túlerőltetéses sérülés, amit pihentetéssel, nyújtással és masszásal lehet megjavítani. Mától tehát a pihenés mellett "gyógytornászom" is, remélem segít. Amit viszont továbbra sem értem, hogy mi a fenével terheltem túl magam. Az utolsó komolyabb hetem 89 kilométeres volt. Azt nem mondanám soknak. Azon az edzésen pedig ahol először megfájdult, 19 kilométert hoztam össze az atlétikai pályán. Ez picit több mint az ottani átlagok, de önmagában nem sok. Két dologra tudok gondolni. Vagy az utolsó edzésen a sok körözés a füvön roppantott meg, vagy az új cipők, azon belül is az Adios, mert ez egy majdnem mezitlábas cipő és tényleg az utolsó két tempót ebben futottam.
A kérdésre aztán félig meddig kaptam egy érdekes választ. Van a cégben egy külsős ergonómiai tanácsadó, akivel elég jóban vagyok, mert maga is fut és nem mellesleg az Adidassal is együttműködik. Annó ő rakta helyre a lumbágómat is, szóval hallgatok rá. Pont bent volt ma és megemlítettem neki a problémámat. Első kérdése: váltottál cipőt? Mondom neki, hogy igen van UltraBoostom és Adiosom is. Mosolyogva mondja, hogy az UltraBoost nem futásra való, mert belebujós, ami gyakorlatilag folyamatosan szorítja a lábfejet. Az Adios csak kisebb távokra jó, mert azt eredetileg 50-60 kilós maratonistáknak tervezték. Azt mondta, amit egyébként magam is tapasztaltam, hogy maga a Boost talp az nagyon jó, de a felsőrészek szarok. Ő a Supernovát vagy a Bostont mondta, amiknek a talpa és a felsőrésze is állítólag nagyon össze van rakva. Elgondolkoztatott. Terápiának most ő is pihenést, masszást meg nyújtást mondott.
Az év a legnagyobb rémálmommal kezdődik tehát, sérülten ülhetek otthon, pedig imádom a januárt. Idén sajnos úgy néz ki nagyon el fog úszni, de az év ennél legalább csak jobb lehet. Csak hogy valami pozitív gondolattal zárjam ezt a nem túl vidám írást. Remélem jövő héten jobb hírekkel szolgálhatok.
