2018. jan 07.

Warrior teszt 1/12. hét

írta: drAti78
Warrior teszt 1/12. hét

 

xwc_logo1_full-colour_onwhite.pngTúl vagyok a Warrior challenge felkészülés első hetén.

Jelentem minden izmom megvan. Érzem őket. A legváltozatosabb formában és helyeken jelentkezik az izomlázam, de olyan nagy bajom nincs.

A hétfői edzés (január 1.) elmaradt. Szünnap volt a teremben.

Szerdán iszonyatosan meghajtottuk a fenék és a comb valamint a váll izmaimat. 5X kellett kitörésben végigmennem a termen úgy, hogy minden lépésnél a comb alatt át kellett tennem a kettlebellt az egyik kezemből a másikba. Először súly nélkül, aztán 8-10-12-16 kilóval. Maradjunk annyiban, hogy a végére nem fáztam..

Aztán 4 sorozat kitörés úgy, hogy egyik kezembe súly, és minden kitörésnél egyszer ki kellett nyomnom a súlyt a fejem fölé. Itt is 8-10-12-16 kiló volt a feladat. Csak a statisztikusok kedvéért ez ugye azt jelenti, hogy a mondjuk az utolsó körben iszonyat fáradt lábakkal, és - hogy finoman fogalmazzak - nem teljesen friss vállakkal nyomtam ki a 16 kilós súlyt összesen 18X. Az meg ugye 288 kiló. 288. Egy körben. Kinyomni. Én.

Adok magamnak is időt, amíg ezt így megemésztem. Szerencsére edzés közben nem számolgatom a kilókat, mert kb. a felénél megállnék, és várnám, ahogy Rocky Balboa beront a terembe és elismerően hátba vereget. Mondjuk ez még azért odébb van.. :)     

Az edzés hátralévő részében a török felállást próbálta meg az edző belémverni. Fogalmazzunk úgy, hogy szerintem volt már tehetségesebb tanítványa is, de a végére egész biztató gyakorlatszerűségeket mutattam be. Ven még sok időm megtanulni, úgyhogy csak semmi ideges kapkodás.

Pénteken a vállam további macerálása volt soron. A húzozkodást gyakoroltuk, ami esetemben annyit jelent, hogy lógnom kellett a rúdon. Aztán egy kicsit felhúznom a vállam és úgy lógnom. 6X 20 másodpercig. Úgy üvöltöttem a végére, mint egy komplett szülészeti osztály teliholdkor, de megcsináltam!!! Szerintem a környéken érthetetlen okokból csökkenni fognak az ingatlanárak, és a konditerem mellett jópár évig nem lehet majd bérlőt találni a szomszédos irodákra, az ismeretlen eredetű halálhörgő vadállat miatt. De ez legyen a tulajdonosok dolga. 

Sajnos rossz hír is van a hétre. Vilmos ismét a legrosszabb arcát mutatja az alvás területén. Ma hajnali fél 3-kor kelt, és reggel 6-ig ébren volt. Mint a mosott szar olyan voltam egész nap. Úgyhogy a mai napra tervezett 5 km futás ment a levesbe. Ez van. Amíg nem tudok normálisan aludni, addig ilyenek lesznek.

Ja és eldöntöttem, hogy minden vasárnap rögzítem a súlyomat is: 117.7 kiló. Az a közeli maximumhoz képest - 2,2 kg. Január végére be fog ez menni 115 alá. 

Szólj hozzá