2017. máj 05.

Új rekordok, új célok!

írta: drAti78
Új rekordok, új célok!

img_0341.JPG

Az van, hogy a múlt hétvégén irgalmatlanul nagyot futottam Balatonfüreden.

Igazából semmi kedvem nem volt elindulni a 6,5 km-es versenyen, de mivel tavaly nagyon jól sikerült ezért idén is nekivágtunk. Természetesen Orsival.

A Tagore sétányon építkeznek, ezért némileg módosították az útvonalat. Ez egészen pontosan azt jelentette, hogy beletettek még egy hegyet. Rögtön az elejére...

Orsival simán majdnem lekéstük a rajtot, úgyhogy egy ilyen két karkörzés, egy guggolás bemelegítés után vágtunk neki a távnak. Anya persze izgult rendesen, mi meg megbeszéltük, hogy nem foglalkozunk semmivel. Kocogunk egy jót és kész. Csak arra megyünk rá, hogy jól érezzük magunkat. 

Namost ebből az lett, hogy megdöntöttem a rekordomat 1, 3 és 5 km-en is! 

Ennyit a kényelmes kocogásról! :)

Egészen egyszerűen bírtam. Tulajdonképpen gond nélkül meglett a 3 km 18 percen belül. Pedig a táv tulajdonképpen végig emelkedett.Vártam a fordítót, hogy onnantól meg majd fa...n lejt, de aztán rájöttünk hogy van ám szembeszél de rendesen, úgyhogy a lejtő nem sokat segített. De azért nekimentünk a fél órán belüli 5 km-nek is. Gondoltam, ha egy üzlet beindul...

A végére 30:25 lett.

Ami ugyan 30 perc felett van, de hatalmas új rekord. Majd két percet javítottam! Úgyhogy a követező cél egyértelmű: 5 km 30 perc alatt.

Ha ez megvan akkor megpróbáljuk a 10 km-t egy órán belül teljesíteni.

És ha ez is megvan, akkor...  Na arról fogalmam sincs még, de majd akkor kitalálom. :)

És a futás, ha valakit esetleg részletesen érdekel:

https://www.endomondo.com/users/19471919/workouts/910518046

Szólj hozzá