A múlt héten megvolt a második teljesítménydiagnosztikai vizsgálatom is. Korán reggeliztem, és egy gyors kávé után indultam Sopronba. Simán odataláltam. Ami azért nagyszerű hír, mert egészen egyszerűen képtelen vagyok kiigazodni a soproni utcákon. Ott én már annyit keringtem, mentem körbe-körbe, hogy szerintem az ENSZ klímaváltozással foglalkozó tudósai külön napirendi pontként tárgyalhatták a soproni feleslegesen elautózott üzemanyag kérdését. Az meg külön gyönyörű, amikor egy soproni haverom arról beszélt, hogy Szombathelyen mennyire nem tud tájékozódni a sok egyirányú utca miatt... De most komolyan! Ez tiszta hülyeség. Én itt születtem, és szerintem simán lehet tájékozódni. Tehát a soproniak hülyék! Nem elég, hogy ostoba a városuk közlekedése, még a mi egyszerű utcáinkat sem értik... :)

(A nagyszerű tájékozódási képességeimet némileg beárnyékolja, hogy ezúttal GPS használta mellett találtam meg a soproni címet, de hát nem kell szőrszálhasogatónak lenni. Simán ment és kész.)

A soproni EnSport nagyon profin berendezett. Legalábbis nekem teljesen bejött. Van zuhanyzó, ami ugye nem szokott hátrány lenni. Igaz öltöző nincs, de a fürdőben simán át lehet öltözni. (Egy kis pad lehet jó lenne, de így is teljesen ok.) A vizsgálatot Szabó Csaba végezte. Elsőre az az érzése az embernek, hogy jó kezekben van. És ez végig így is maradt. Pesten is kedvesek voltak velem, egy szavam sem lehet arra sem, de valahogy itt jobban éreztem magam. Lehet vidéki parasztgyerekként hamarabb megvolt a közös hang Csabával. Vagy feszélyezve éreztem magam dagiként egy csinos hölgy előtt, nem tudom. Szóval ok volt minden.

Maga a vizsgálat a szokott menetben folyt, egészen a futásig. Sopronban ugyanis, nem ugyanazokat a lépcsőket használták, mint Pesten. Amíg Pesten 6-8-9-11-12 volt a tempó, és itt abba is hagytuk, addig Sopronban 6-8-10-12-14-et mértünk. Ebből azért lett rendesen bonyodalom. Nem fogom most kifejteni, mert nem igazán értek hozzá, és nem akarok olyat leírni ami nem teljesen igaz. Maradjunk annyiban, hogy amikor Gergőnek átküldtem azzal a megjegyzéssel, hogy sok mindent nem értek, ő csak annyit mondott, hogy megkérdezi az ensportosokat, hogy most akkor ez hogyan is jött ki.

Lényeg a lényeg. A vizsgálat szerint akkorát fejlődtem, mintha az elmúlt fél évet egy magaslati edzőtáborban töltöttem volna Emil Zatopek, és Usain Bolt társaságában.

Namost annak ismeretében, hogy a valóságban Vilmos társaságában töltöttem a napjaim, és különösen az éjszakáim ez a fejlődés - hogy is mondjam - felveti a kétkedés lehetőségét is. 

A laktát küszöböm 120/perc-es pulzusról 133/percre nőtt. Az anaerob küszöböm 142-ről 161-re. Pesten annak idején nem mentünk el a falig, mert Petra nem gondolta volna hogy még bírom, így 173-as pulzusnál abbahagytuk. Sopronban 188-ig mentünk fel. (Jelezném ez sem a max, mert mértem már 193-t is,d e nagyon örültem, amikor Csaba leszállított a gépről...) 

A részletek: Először a 2016. májusi, aztán a 2016. novemberi adatok:

Amúgy voltak egyéb érdekességek is. A tüdőkapacitásom felcsúszott megfelelőbe, amin nagyon meglepődtem, de nagyon örültem is neki. A regenerációm viszont megfelelőből visszacsúszott fejlesztendőbe. Az is igaz, hogy a kezdeti 134 után 3 perccel már 103 volt, aztán 5 perc múlva 107,tehát ott valami történt. Szerintem simán elkezdett járni az agyam a melón, és ez önmagában felcseszte az agyamat. Vagy simán betudhatom a fáradságnak. Tulajdonképpen 4 hónapja nem aludtam át az éjszakát, és ebből az utóbbi másfél hónap éjszakai gyermekaltatása kifejezetten kemény volt. Alig van este, hogy ne lennék fent egykét órát a kölyök miatt. Az hogy a feleségem ezt hogy bírja azt elképzelni nem tudom, de ez egy másik blog tárgya lenne, úgyhogy itt nem nyitom ki.

És a konklúzió: Gergővel abban maradtunk, hogy emelünk egy kicsit az alap pulzus számon. Ezentúl az edzéseimet 135-ös alapozó pulzuson fogom csinálni. És azon nem fogunk emelni, hogy a zsíranyagcsere tartományban maradjak. Gergő nagyon aggódott, hogy megsérülök, vagy 10x a lelkemre kötötte, hogy azonnal álljak meg, ha baj van, és csak 45 perces első futást írt elő. Aranyos, hogy így aggódik. És azt gondolom igaza van. 100+ kilósan ne akarjak sprinteket, meg hegyi hajrákat futni, mert előbb-utóbb tutira lesérülök. 

Az első 135-ös futás tegnap megvolt (ezért is írtam csak most a teljesítménydiagnosztikáról). 

Tapasztalatok:

1, Meg tudom csinálni. Mondjuk ebben különösebb meglepetés nincs számomra, de abban igen, hogy könnyedén meg tudom csinálni.

2, Nem tudom megcsinálni.

Mintha lenne némi ellentmondás?

A dolog egyszerű. Futottam 135-ös alapozó pulzussal 45 percet. A kilométerek: 8:13 - 8:31 - 8:50 - 9:05 - 9:04. Magyarul nem tudom azt megcsinálni, hogy folyamatosan fussak közel ugyanabban a tempóban az alapozó pulzusomon. Addig meg nem megyünk sehova.

Mint egy építkezésen. Ha nem elég szilárd az alap, akkor előbb-utóbb összeomlik az egész. Úgyhogy ezt a félévet (is) a szilárd alap megteremtésére akarom fordítani. A kajára is újból nagyon figyelek. Le is ment gyorsan másfél kiló.

Egyben köszönetet mondok informatikában jártas, számomra varázslóként tisztelt dr. Mészáros András barátomnak, aki röhögve átkonvertálta (aszem ez a helyes kifejezés) a diagnosztika eredetileg pdf fájljait jpg fájlokká. Én erre ugyanis képtelen vagyok.