Athén félmaraton 2016 - Ez nagyon kellett
Jó mulatság, férfimunka volt! Ez jut eszembe a mai Athén félmaratonról. No de nem rohanjunk egyből a végére, nézzük szépen sorjában miért is esett nagyon jól.
Bár pénteken terveztem bebiciklizni a rajtszámért, de délutánra eleredt az eső, buszozni meg nem volt kedvem, így maradt a szombat. Ageliki úgyis fodrászhoz ment, én meg kihasználtam ezt az időt a rajtszámátvételre. Nem bántam meg, mert szép napsütéses időben tekertem be a városba. Meglepett, hogy mennyire nagy volt az expó, majdnem akkora, mint a maratoné. Nem gondoltam volna, hogy ennyien fognak futni, sokkal kisebbre számítottam. Betekerni könnyű volt dombnak lefelé, vissza annál nehezebb, de szép lazán tekertem, nem akartam nagyon fárasztani magam. 22 kilométer oda vissza, másfél óra alatt. Majdnem mint a másnapi félmaraton. Este mivel Agelikinek szülinapja volt, egy elég jó japán étteremben ettünk, ami szuper volt, bár nem az optimális futás előtti kaját ettem. Minden esetre jól éreztük magunkat és kb éjjel 1-re feküdtem le.
Vasárnap már korán megébredtem, 6 körül már talpon voltam, ami nekem pont optimális. Vagy nyolc órát szeretek aludni, vagy ötöt. Ettem két vajas mézes kenyeret és fél nyolckor bebicikliztem a rajthoz. Már feljött a nap és elég jó meleg volt, úgyhogy egyből nekivetkőztem és le is adtam a cuccaimat. Mivel napsütést és 20 fokot jósoltak, rövidnagrágot és ujjatlan pólót vettem csak fel. Meg persze futócipőt.
A biciklizés bemelegített, de azért még egyszer átmozgattam magam, meg kocogtam is picit, aztán 20 perccel a rajt előtt már elindultam a zónámba. Akartam inni valamit, de sehol nem találtam vizet. Mérges voltam, mert teljesen ki voltam száradva,de legalább nem kellett pisilnem. A második blokkból indultam, úgyhogy szerencse nem volt előttem tömeg. Még nem futottam ezen a pályán, ami lényegében a belvárosban két nagyobb kör. Nem könnyű, mert majd 300 méter szint van bent. Időt nem nagyon terveztem, a cél a heti tempófutás teljesítése volt, 165-ös célpulzussal. Az emelkedőkön engedve 170-ig illetve a vége felé picit föléje is.
Pontban kilenckor eldördült a pisztoly és megindult a tömeg. Nem esett jól, teljesen ki voltam száradva. Már gondolkoztam azon is, hogy kunyerálok valakitől italt. Szerencse az első kilométer lejtett, amitől legalább a pulzusom nem ment egyből az egekbe. A harmadik kilométernél végre frissítőpont. Ennyire jól pár korty víz már régen esett, viszont megint elkezett fájni a jobb térdem. Ez nagyon nem jó jel. Nem baj, legfeljebb ha fáj kiállok az első kör végén. Az egészség fontosabb. 3,5 kilométernél elkezdődött az emelkedő ami kb 4 kilométeres. El is engedtem óvatosan a pulzusomat 170 környékére.A tempó 4:30-4:40 körül mozgott. Emelkedőhöz képest meglehetősen jó, bár elég sokan mentek el mellettem. Magamban mosolyogtam, mert tudtam, hogy a következő körben mindet vissza fogom előzni. Az emelkedő tetején viszont egy nagy meglepetés ért: elmúlott a térdfájásom. Bár nem értettem, de örültem neki. A következő kb 2 kilométer erős lejtő volt, itt picit óvatosan futottam, nem akartam szétrázni az első körben az izmaimat. A következő frissítőponton megnyertem az év balekja címet. Kinéztem magamnak az utolsó kiscsajt aki vizet tartott, hogy azt elveszem. Az előttem futó cimborának viszont sajnos pont ugyan ez jutott az eszébe, úgyhogy volt egy fejem amikor elvette az utolsó vizet. A szemét ráadásul felét ki is öntötte pont előttem és mire mellé értem már megitta az egészet. Itt volt egy forduló és az út másik oldalán futottunk vissza. Szomorúan néztem megint a frissítőpontot ahogy nekünk háttal állva osztják a vizet a velünk szembe futóknak. És akkor megtalált a védőangyalom. Egy idősebb néni ahogy közeledtem egyszer csak megfordult, és a mi sávunknak kezdett egy vizet mutogatni. Azonnal lecsaptam rá. Mármint a vízre, bár kedvem lett volna megölelgetnin a nénit annyira kellett a víz mert ez pont a 10. kilométer után volt ahol is bevettem az első turbógélt. Utána megint emelkedtünk, aztán be is fejeztük az első kört.
Eddig teljesen jó minden, fáradt nem voltam, a gyomrom sem morgott és a térdem sem fájt. Ráadásul a második kör már kisebb de az emelkedő még mindig 4 kilométer aztán a vége kivételével a többi már csak lejtő. Egy templom előtt elfutva viszont majdnem véget is ért a verseny és a földi pályafutásom is. Olyan szinten megijesztett a hirtelen közvetlen mellettem megkonduló harang, hogy azt hittem kiugrik a szívem. Ez meg is adta az alapritmust az emelkedőhöz. 170 fölötti pulzuson 4:30-on belüli tempóval gyűrtem a kilométereket. Ahogy számítottam, innen már csak én előztem. Sokakat. Voltak akiket teljesen megevett a második emelkedő, és ki is álltak nyújtani. Én teljesen jól voltam, de a domb tetején az utolsó 5 kilométerre megettem a második gélemet is, és innentől ami a csövön kifért. A galopp nem is kezdődhetett volna jobb helyen, mint Puskás Öcsi bácsi képénél ahogy a Panathinakos stadionról mosolyog. Ahogy a lejtőn trappoltam 4 percen belüli tempóval a térdemet megint kezdtem érezni, lassítani viszont nem volt kedvem, teljesen jó erőben voltam. Jellemző, hogy az utolsó kilométereim így alakultak: 4:07, 3:48, 3:56 és 4:00. Az utolsó 2 kilométerben ráadásul már emelkedő is volt, de még simán maradt ennyi tartalékom és tényleg sokakat visszaelőztem akik még az elején lehagytak. Jó érzés volt.
A célegyenesben jó nagy tömeg fogadott, és az a szerencse ért, hogy szinte egyedül futottam be. Próbáltam hallgatózni, hátha meghallom Ageliki bíztatását, de nem hallottam és nem is láttam a tömegben. 1:32:08 lett a hivatalos idő, amivel teljesen elégedett vagyok ezen a nem éppen sík pályán. 126. lettem, a kategóriámban pedig a 27. Nem rossz. Ami még jobban esett, hogy abszolút nem fáradtam el. Igaz az utolsó kilométerek hajrázása azért kivett belőlem rendesen, de a célbaérés után a többiekhez képest sokkal jobban néztem ki. A végig erősen sütő nap sem zavart. Elbattyogtam a csomagomért és nem voltam sem dög éhes, sem hulla, hogy le kelljen ülnöm.
Hívtam Agelikit, hogy merre van, de nem vette fel. Mondom összeszedem magam picit, majd hív. Megmosakodtam, és akkor esett le, hogy nem hoztam törölközőt, így maradt a pólóm amibe annyira azért nem jó törölközni. Bár sütött ezerrel a nap és 20 fok volt, azért árnyékban elkelt a hosszúujjú. Megint megcsörögtem Agelikit, megint semmi válasz. Nem ért volna még be? És akkor megláttam a tömegben. Okosan otthon hagyta a telefonjait és természetesen elkésett és lemaradt a befutóról. Viszont hogy megtalált egy tízezres tömegben az megint a szerencséjét dícséri.
Kisétáltunk a tömegből és picit még bent maradtunk egy kávéra a belvárosban. Nekem másfél óra napon futás elég volt, úgyhogy nem bántam, hogy árnyékos helyre mentünk. Hazafelé még belefutottunk az 5 kilométeres versenybe. Az első pár rendesen nyomta, egy élmény volt végre élőben élbolyt látni. Még nagyobb élmény volt hazatekerni megint dombnak felfelé. A térdem meg is fájdult picit, úgyhogy most jegelem.
Összességében egy szuper verseny volt, jó hangulattal, és megint az első száraz kilométerek kivételével az egészet élveztem. A tempó pont az lett amire számítottam, megint csak bebizonyosodott, hogy félmaratont tudok futni akár 170-es pulzuson is. A térdem reméltem hogy teljesen rendbe jön, de sajnos nem így lett, bár a tempós futásban nem zavart. 3 hét múlva maraton és azt kell hogy mondjam nem vagyok teljesen elégedett és félek is tőle. A következő hetet még keményre kellene vennem, viszont azt hiszem egyedül a keddi céges edzésre fogok menni, a többit teljesen kihagyom. Nincs mese a térdemnek kell a pihenés, és ez most a legfontosabb. Hogy ez milyen kihatással lesz a maratonra nem tudom. Sajnos a tervezett hosszúk rendesen elmaradtak és ez lehet meg fogja bosszulni magát. Abban azért bízom, hogy volt viszont jópár 80 kilométeres hetem, illetve terheléses tempók amik remélhetőleg megfelelő alapot adnak. 3 hét múlva meglátjuk...
Endomondo link:
