2015. nov 17.

Hogyan edzek és célok 2015-re

írta: Rehlaci
Hogyan edzek és célok 2015-re

A 2014-es év futás szempontjából rendkívül sikeres volt. Először is megint megúsztam egy évet futósérülés nélkül :) Összesen 2451 kilométert futottam, amiben 3 maraton is szerepelt. Márciusban életem első versenye 4 óra 5 perces eredménnyel ,októberben a budapest kerek 4 óra, majd november Athén 3 óa 58 perc. Lassan, de javultam.

2015-re a fő cél a 3 óra 30 perces maraton volt, valamint megint sérülés nélkül többet futni mint 2014-ben. 3 maratont terveztem megint futni: március végén Messiniben, októberben Budapesten és novemberben Athénban.

Edzésmódszernek már 2013 vége óta pulzuskontrollt használok. A neten talált hadd módszert Lacisotítottam. Az alapozópulzusom 143-ra jött ki, illetve az iramfutós pulzust 160-ról folytattam. Heti fix 3 edzés: 

Hétfő: 22 kilométer laza futás 143 körüli pulzussal. 

Szerda: 18 kilométer iramfutás. Év elején 160-as pulzussal, majd áprilistól 165-ös pulzussal.

Péntek: 13 -15 kilométer laza futás 143-147- es pulzussal.

Hétvége: ha időm és kedvem engedte akkor egy 12-20 kilométer laza futás hegyen. 

Versenyek előtt két hónappal csinálok intervallumos edzéseket a pénteki, vagy szombati futások helyett. 

A módszer működik, egyre könnyebnek és erősebbnek érzem magam hosszabb távon és nagyobb sebességgel is, ésöeddig megint csak megúsztam futósérülés nélkül. Futósérülést írok, mert sajnos más sérülésem volt, majd írok róla.

capture1.JPG

Szólj hozzá

Rehlaci