Ati és Laci két jóbarát, együtt ettek s híztak mint a birkák! 

Lássuk melyikünk miért, és hogyan kezdte el a futást:

DrAti:

Sosem gondoltam volna, hogy valaha blogot fogok írni.

Sosem gondoltam volna, hogy valaha futni fogok.

És sosem gondoltam volna, hogy valaha 120 kg fölé megyek.

De mindezek megtörténtek. Tegnap volt a 36. születésnapom, és a következőt nagyon - de nagyon szeretném úgy tölteni, hogy 100 kg alatti összeget mutat mérleg. Gondolom kitaláltátok, hogy innen a blog neve.

Igazából sosem zavart a súlyom. Valahogy nem igazán érdekel, hogy hogyan nézek ki. A csajozás így is ment, mozogni nem igazán mozogtam, és a súlyomhoz képest kifejezetten sokat bírok.

2004-ben - még 96 kilósan - is sokan mondták nekem, hogy fogyni kéne, meg oda kéne figyelni stb, stb. aztán valahogy csak ekkora lettem. 2012 elején kb. 106 - 110 kiló voltam. Aztán 2013. szeptemberében 125.

Ehhez kellett egy epeműtét /kivették az epehólyagomat/ 2012 szeptemberében, illetve az hogy 2013. januárjában letettem a cigit. Ezt kérte a most már feleségem. Tehát Ő a hibás! :)

2014 március 1 - én volt az esküvőnk, arra leadtam 10 kilót, aztán mostanra csak visszacsúszott kb. 6.

Hogy mi a motivációm?

Egy kicsit talán más mint a többieknek. Nekem annyira nem fontos az egészség. Nem érdekelne a hosszú élet.

Viszont a feleségemmel gyermeket szeretnénk, és őt fel kell majd nevelnem. Sőt, ha még az unokáimat is látni szeretném, akkor nincs más hátra, mint nekiállni...

Remélem nekem is sikerült majd, mint azoknak a bloggereknek, akiknek a rendszeres olvasása adott hitet, illetve kedvet mind a futáshoz, mind az íráshoz.

Rehlaci:

Miért kezdtem el futni? 2011 egyik január estéjén olvastam egy cikket, hogy a 30-on felüliek nagy átlaga már a túlsúlyos csoportba tartozik. Nosza gyors mérlegelés és a 88 kilómmal sajnos én is a nagy átlagot gyarapítottam. Nemhiába a napi két gyrosz az évek során megtette hatását. Nem éreztem magam kövérnek, mert szerencse a túlsúly szépen eloszlott, de azért volt rajtam zsír rendesen. Ekkor határoztam el, hogy nem fogok az átlagba tartozni, és le fogok fogyni az egészséges szintre. Ehhez mindössze 14-15 kilót kell leadnom. Természetesen diétával és futással kezdtem a fogyást. Másnap magamra kaptam egy régi mackómat és pulóveremet egy még pont jó sportcipővel és irány futni. Igen ahogy azt elképzeltem. Bár világéletemben sportoltam valamit, ezidőben például aktívan baseballoztam, a futás rémesen ment. A kezdők tipikus nagy lendületével indultam neki, és 400 méter után a szívem majd kiugrott. Kész. 1 kilométert bírtam összehozni. Nem baj , lesz ez jobb is. Minden nap becsülettel futottam a magam kis körét, és 2 hét múlva már 2 majd 3 hét után már 3 kilométert könnyedén futtotam. 3 hónap alatt adtam le kb 12 kilót és stabilan futottam a napi 4-5 kilométert. Aztán májusban a térdem azt mondta, hogy eddig hülye voltál, most már ideje rendes cipőt venned. Sajnos a rossz cipő és a túl gyors tempó miatt a térdem nem bírta és nem futhattam tovább. Bár a kilóktól megszabadultam, de a futás rettenetesen hiányzott. Észrevétlenül az életem részévé vállt, és alig vártam, hogy rendbejöjjön a térdem. Futni akartam, de most már nem ész nélkül. Neten utánaolvastam a kezdő futók tipikus hibáiról és egyből magamra ismertem. Gyakorlatilag rossz felszerelés, rossz futótechnika, túl gyors tempó mindenben pont beletrafáltam az így ne kategóriába. Okos ember előre gondolkodik, én sajna csak utána...Vettem rendes cipőt, technikai ruhát, pulzusmérőt, és agusztustól immár endomondóval felszerelkezve újból futottam. Eleinte 7 kilométert heti 3-szor, még mindig túl gyors tempóban, majd októberben megvolt az első 10 kilométer, 2012 januárjában pedig az első félmaraton, csak úgy magamnak. Versenyen nem gondolkodtam, csak futottam a magam öröméért egyre könnyebben, gyorsabban és hosszabb távokon. Maratonon nem gondolkodtam, egészen 2012 novemberéig, amikor kimentem az Athén maraton befutójára a Kalimarmaros stadionba. Itt teljesen magával ragadt a maraton feeling. A tömeg, az ünneplés, a boldogság a befutók arcán. Tudtam, hogy sok munka lesz benne, de a következő évben én is befutó akartam lenni, és innen végre tudatosan elkezdtem a 42 kilométer meghódítására készülni. Hogy sikerült-e? Majd a maratoni történeteimben megírom. Mindenesetre ettől a naptól hivatalosan is futó lettem :)

Itt még csak a nézőtéren: