Messini maraton 2017 - Megviccelt az Adidasom
Eljött végre a Messini maraton hétvégéje, amit már hetek óta nagyon vártam. A legutóbbi bejegyzésem óta azonban sokminden megváltozott.
A héten csak kisebbeket terveztem futni reggelente, hogy formában maradjak, de ne fáradjak el. A keddi edzés jól is esett, azonban a szerdai végére rettenetesen megfájdult a jobb lábfejem. Komolyan utána menni is alig tudtam, és mindennek az oka az a rohadt cipő.
Mint írtam már, az év elején áttértem Nike-ról Adidasra, amivel önmagában nem is volt baj. Mind a hosszúkon, mind a tempókon remekül éreztem magam benne, sőt kimondottabban kényelmesebb is volt mint a Nike. Minden rendben ment tehát, azonban az Adidasnak van egy nagy hátránya a Nike-hoz képest amit eddig nem éreztem. A Nike oldalán semmi műanyag nincs, az Adidas fűzőjét viszont sajnos a márkajel 3 kemény műanyag csíkja tartja. Oké, de hol itt a baj? Hiszen tök kényelmes volt az összes futásnál. Amiket Kalamatában és a stadionban az egyenes részeken futottam azzal nem is volt baj. A céges edzéseken viszont sokat futunk a focipálya körül és a 400-as körön is, így a sok fordulás miatt a jobb lábfejre több terhelés jutott. És én pont kb 3 hete ezeken az edzéseken is az Adidasban futottam, hogy minél jobban szokjam. Gondolom most ez bosszulta meg magát szerdán, mert alapban nem fáj a lábam, de a cipőben igen, pont ennél a rohadt műanyag borításnál.
A bűnös a jobb lábamon:
Szerdától egészen szombatig tehát maradt a pihenés és a jegelés, és lelkiekben azért teljesen készültem a vasárnapra. Összepakoltam mindent, vettem géleket és a kajára is nagyon idafigyeltem egész héten. Minden adva volt tehát egy jó vasárnapi maratonra, kehetőleg 3 órás ídővel.
Szombat reggel felkeltem az utolsó átmozgatóra, pont 7:30-kor, ahogy másnap a verseny kezdődik. Féltem az Adidastól, így a régi Nike cipőmet vettem fel, és elindultam. A lábam nem fájt, de a cipő rémes volt. Mint a beton olyan kemény, 0 csillapítással. Több mint 1200 kilométerrel a talpában végül is milyen legyen egy cipő? Ebben maratont biztosan nem fogok futni, így cipőcsere az Adidasra. 5 perc tempót futottam próbénak. Nem fájt, de éreztem a lábam. Abban maradtam magammal, hogy másnap a bemelegítésnél döntök. A szombat tehát meglehetősen stresszesen telt.
Vasárnap már az ébresztő előtt talpon voltam. 5:45-kor. Frissen és kipihenten indultam át Messinibe. Az idő is kegyes volt, 12 fok és alacsony páratartalom, bár felhő nem volt az égen, így melegre számíthattunk. Végül is az eleje remek futóidő volt. Fél órával a start előtt elkezdtem bemelegíteni.Az első kis kör fájt. Lazítottam a cipőn és futotam még egy kört. Az is fájt. Illetve nem fájt, de tudtam, hogy fájni fog. Edzeni biztosan nem indulnék el így, de ez a legkedvesebb versenyem, amire annyit készültem. Vesszen ez kárba?
Szerencsére fontos döntésekben eléggé racionális vagyok, úgyhogy nem volt könnyű, de úgy döntöttem, hogy így nem vágok neki. Hobbisportoló lennék, aki az egészségért fut, ez pedig nem lett volna egy egészséges verseny. Fájó szívvel tehát levettem a rajtszámot, a cipőt, visszöltöztem utcaiba és elbattyogtam a rajthoz. Így kora reggel én voltam az egyetlen szurkoló, bár szerintem az arcomon látszott hogy nem szurkolni jöttem. Elindult a kis tömeg a dicsőség felé, én meg haza. A nap balekja viszont nem én lettem, hanem egy kolléga aki kb 5 perccel a rajt után esett be, és kikerekedett szemekkel kérdezte, hogy elrajtoltak? Ő még utcaiban volt, és a rajtszámát is csak akkor készült átvenni. Bakker létezik ilyen? Ha mesélik én tuti nem hiszem el.
Hazajöttem tehát, Ageliki legnagyobb csodálatára, és teljes megértésével. Aztán indultunk is vissza Messinibe, mert ő a 10 kilométeren indult, amit 10-kor kezdtek. A nap is elég jól kisütött, én legalább is simán rövidnadrágban és rövidujjúban voltam. Angyalom viszont beöltözött fekete hosszúujjú és hosszúnadrágba. A rövid cuccokat természetesen Athénban hagyta, a pulzusmérőjével egyetemben. Így az a fura szitu jött ki, hogy ő versenyzett az én órámmal először, ráadásul egy olyan napon, amikor én nem futottam semmit. Megszenvedte a meleget, de végül is 63 perc alatt lefutota. Nem rossz, főleg hogy az utóbbi időben nem nagyon edzett. Neki legalább összejött a verseny, én meg büszke voltam rá. A maratont egyébként 2 óra 55 perccel nyerték meg, és idén csak az első 3 helyezett volt 3 órán belül. A mezőny tehát a tavalyinál gyengébb volt. Kár érte.
Velem mi van? Semmi különös. Elveszett 3 hónap edzésmunkája? Egy fenét. Futni szeretek, az edzéseket élveztem, jobb és erősebb is lettem. Nem veszett itt el semmi kérem, csak egy verseny kimaradt. Majd futok októberben 3 órás maratont. Sajnálom hogy a végére lesérültem, de örülök, hogy volt erőm nem nekimenni a szorítós cipéőben. Így legalább már akár holnap is futhatok, persze csak egyenes terepen és a Nike Freeben. Az nem fáj. Az Adidast egy darabig azt hiszem hanyagolom. Kap 3 hetet, ha utána sem kényelmesedik vissza, akkor egy rövid Messini maraton siratóceremónia keretében ünnepélyesen meg fogom semmisíteni.
Visszanézve a bejegyzést, ahhoz képest, hogy nem is futottam elég sokat írtam a semmiről. Még a végén politizálnom kellene? Maradok inkább a futásnál azt hiszem, mindenki legnagyobb örömére. Az edzésterven viszont változtatok. Tetszettek a reggeli futások, ezeket valahogy bele kell illesztenem a programomba. Mivel maraton csak októberben lesz, hosszúakat sem fogok augusztusig futni. A tempókat viszont 175 környékén fogom futni, had szóljon, és egész nyáron szeretném tartani a legalább 60 percet. A következő verseny pedig április 23: Maraton félmaraton. Tetszik érteni? Lesz Maratonból induló félmaraton. Érdekes verseny, meglátjuk. Teljes gőzzel előre! Visszaszámlálás indul!
