A talpammal kezdte, ami fájdalommentes volt, a kis duzzanattal. Pont ahogy az MR-ből megértettem. Eddig jó, ez gyakorlatilag gyógyultnak tekinthető. Aztán következett a lábfej külső része, ahol mostanában megint idegi csiklandozást érzek, főleg a futások végén és másnap. Fájdalom itt sincs, de az ideg valahol a lábszárnál van ingerelve és ez nyilall le a lábfejig. Nem kell aggódni, el fog múlni. Aztán a végére jött a hidegzuhany. Elkezdte nyomkodni a boka belső részét, és talált egy olyan pontot, amit ahogy megnyomott, majd lefordultam az ágyról. A másik lábamon ugyan az a pont teljesen fájdalommentes volt. Húzott szájjal közölte, hogy sajnos van egy kisebb ödéma a csontban és ez okozza az újra és újra előjövő fájdalmat. Ez általában túlterhelés miatt keletkezik és hosszab távon fáradásos törést okoz, ami nem 3 hét alatt gyógyul be és rettenetesen fájdalmas. A kezelés első fázisa szerencsére meglehetősen egyszerű: simán abba kell hagynom futást 3 hónapig és utána kell egy újabb MR-t csinálni, hogy megnézzük visszahúzódott-e, vagy nem. A futás helyett megint a biciklizést javasolta, abból bármilyen mennyiséget tekerhetek, nincs kihatása a sérülésemre, mert a tekerés nem terheli a sérült részt. Rákérdeztem a miértre és a hogyan továbbra, amire azt mondta, hogy sok volt a kilométer a rossz cipőben, elfáradt a tartószalag, ami aztán az összes terhelést rányomta a csontra. A 20 év baseball forgó mozgása is picit gyengíthette a bal bokát, ami ennyit bírt. Végül is logikusnak hangzik. A pihentetés mellet a nyújtás, masszás és jegelést is mondta, hogy folytassam ahogy eddig. Ebben maradtunk és elköszöntem, hogy majd valamikor agusztusban újra találkozunk, remélhetőleg jobb eredménnyel.

Hazaérve azzal a lendülettel beraktam az összes futócuccomat a mosógépbe, és kimostam mindent, hogy szépen bekerüljenek a szekrény legaljára, mert a nyár végéig nem lesz rájuk szükségem. A cipők is ideiglenesen (?) szögre kerültek. Igaziból ez minden futó  rémálma, de a doki is meglepődött mennyire jól vettem a rossz hírt, és nem kezdtem el az "alkudozást". Ha a doktor azt mondja nem, az nem! Ezt egy profi sportmanagertől hallottam a TV-ben és én teljes mértékben be fogom tartani. Az egészben próbálom pozitívan venni azt, hogy legalább megvan a fő probléma forrása, és addig tényleg egy métert sem fogok futni, amíg a doki azt nem mondja, hogy teljesen ki lett kúrálva. Hogy ez mikor lesz, és milyen formában leszek utána azt egyenlőre nem tudom. Azt már tavaly is megtapasztaltam, hogy a biciklizés nagyon hasznos a szintentartáshoz, sőt még elvileg a lábamat is erősíti. Sajnos azonban ez a sport nem tudott annyira megfogni mint a futás. Athénban egyszerűen félek a forgalomban bicajozni, és gondolom a tüdőmnek sem annyira jó a kipufogógáz, így elvileg okosabb megoldás a szobabicikli, de valamiért az sem fekszik tól jól. Kalamatában találtam ugyan egy nagyon jól tekerhető 90 perces kört, de az ottani biciklim viszont nem a legjobb. Az a nagy tervem, hogy próbálok heti 6-szor tekerni egy-egy órát, félig a forgalomban félig otthon. Remélhetőleg sikerül baleset nélkül átvészelnem és nagyon a súlyom sem fog elszállni a futáshiány miatt. Nehéz lesz.

Mi lesz a futással? Ez egy nagyon nagy kérdőjel a jövőre nézve. Az utóbbi időben nem volt túl sok örömem benne, mert csak az jött le, hogy valami bajom még mindig van és messze nem tudtam úgy edzeni ahogy szerettem volna, a teljesítményről meg ne is beszéljünk. Ez a része tehát biztosan nem fog hiányozni. Azt nem mondom, hogy teljesen elment a futástól a kedvem, de  a versenyek egyenlőre teljesen kiesnek a képből, és el kell gondolkoznom, hogy versenyek nélkül mennyi az értelme az egésznek. 7 éve úgy indultam neki az egésznek, hogy le akarok fogyni, és aztán csak simán egészségesen akarok élni. Aztán elkapott a maraton láz. Végigmenni a 42 kilométeren miközben mindenki drukkol, beérni a sok örömteli arccal együtt.... Folyamatosan fejlődtem és megcsapott a verseny szele is. Az egyre jobb eredmények és a dobogó! Leírhatatlan! Ezek az élmények és a folyamatos fejlődés ami nagyon tudott hajtani. Ez e rohadt sérülés viszont rendesen megfogott és pont a nyerő szériám kellős közepén és annak az időszaknak a végén amikor még fejlődőképes vagyok. Sajnos 40 évesen 2 év kihagyás után bizotsan nem fogok úgy futni mint mielőtt lesérültem. És sajnos az ember agya nehezen alkalmazkodik a körülményekhez, szóval nehéz menet lesz. Addig is marad a bicikli és az erősítés, aztán majd meglátjuk!

Mindenkinek jó és sérülésmentes futást kívánok, találkozunk remélhetőleg agusztusban!