Azt hiszem semmi nem bizonyítja egy barátság igaz és őszinte természetét, mint az, hogy ha a bajban is kitartasz a barátod mellett. Teljesen biztos, hogy jó barátja vagyok Lacinak, mert a blogra való legutóbbi bejegyzést a sürgősségin várakozva olvastam.

Igen. Nekem is sikerült lesérülnöm.

Még november vége, december eleje környékén fájdult meg a vállam. Egy box mozdulatnál egyszerűen nem volt már elég erőm rendesen megfeszíteni a kezem és megfájdult. Bár kicsit éreztem, meg néha belenyílalt, nem különösebben zavart, egészen múlt hét csütörtökig. Szerdán kemény válledzésem volt, és hiába mondta az edző, hogy csak okosan, ha a fáj a vállad, akkor talán nem kéne, én még nagyobb súlyokkal csináltam a gyakorlatokat. Iszonyú erősnek és menőnek éreztem magam. Akkor nem is volt semmi baj.

Másnap majd beszartam, annyira fájt a vállam. Pihentettem egy hétig, de - bár sokat javult - nem gyógyult meg tejesen.

Úgyhogy kénytelen voltam elmenni dokihoz. Megvizsgált, és közöle, hogy semmi különösebb baj nincs. Van egy gyulladás a vállamba. Adott egy lidocain injekciót. Két hét múlva vissza kell mennem a következőre. Hála istennek szabadon edzhetek. Annyi, hogy ne emeljek a fejem fölé súlyokat. De amúgy bármi mehet.

Úgyhogy a februárt rendesen megnyomom! Fokozatosan vissza akarom hozni a futást az edzések közé, és egy kis úszást is bele akarok csempészni a programba. Minden nap egy kis mozgás! Ma egy óvatos 3 km-rel indítottam a futópadon. A lábam nem volt tökéletes - éreztem a tegnapi láberősítő edzést - de ettől még olyan jó volt újra futni.

Végre alszik Vilmos, úgyhogy hihetetlen lelkesedéssel vetem magam bele az edzésekbe. És végre megindult a súlyom is lefelé! Nagyon jó lenne március 1-ig újra benézni 110 kiló alá! 

Erre a hónapra nagyon ambiciózus tervekkel készülök. De az már majd egy következő írás témája lesz.

Addig is jobbulást Cucu!