Sok futóedzéeses cikkben olvastam már, hogy minden edzéstervben jó ha van 4 hetente egy laza regeneráló hét. Na én ilyent nem terveztem be a Spar felkészülésébe, de sajnos ez a hét elintézt magának, hogy lazább legyen. Nincs is kedvem részletes beszámolót írnom, mert gyakorlatilag kettő értéklehető és jóleső edzést sikerült összehoznom. 

A vesszőfutás már hétfőn elkezdődött. A szokásos hosszú előtt elkisértem Agelikit dokihoz. Sosem értettem, hogy ha fix időpontja van akkor miért kell mindig várni. Most annyival jobb volt a szituáció, hogy legalább nem volt előtte senki. Csak az volt a baj, hogy az orvos sem volt ott. Csupán egy órát vártunk rá, és így csak este 8 után tudtam elindulni futni. Legalább hűvösebb volt. Nem akartam az emelkedőkkel szenvedni, így az elejétől a kiskörön futottam, ami legalább a tempónak jót tett, mert gyakorlatilag végig 4:50 körüli kilométereket hoztam. Az egyetlen probléma, hogy valamiért rettenetesen éhes voltam. Az első pastellit 25 perc után ettem meg. A másodikat 20 perccel később és itt következett az edzésnek az a része, amit nem tudok hova rakni. A pulzusom leesett 140 alá, de a sebességem meg 4:30 és 4:40 között volt. Jól esett a tempó, de úgy éreztem, hogy álmos vagyok. Ilyen még nem volt velem soha. Tekertem rendesen, de a szemeim alig bírtam nyitva tartani. Alvajárásról már hallottam, de ezek szerint létezik alvafutás is? A következő 40 percben még 2 pastellit ettem meg, és ezzel a készletem végére is értem, így a két órán felüli futást el is engedtem. A vége aztán 1 óra 50 perc lett, és 23 kilométer. Jó messze a tervezettől, de végül is összességében nem volt rossz edzés.

Kedden elkezdődtek a céges edzések. A hétfői galoppból komolyan semmit nem éreztem. Jó volt újra együtt a csapattal és az edzővel. Első edzés lévén jól meg is dolgoztatott minket. Már a bemelegítés keretében kaptunk olyan futóiskolát, hogy  komolyan jobban elfáradtam, mint az előző napon. És akor kezdődött még csak  a program sok rövidebb tempóval: 10x100, 3x250, 6x150, 3x250, 6x150. Én olyan lelkes voltam, hogy az összeset jól megnyomtam. Akkor jó ötletnek tűnt, jól is esett, de ahogy hazaértem már éreztem, hogy csodálatosan sikerült beállítanom a lábaimat. Szép! Pedig csak 14 kilométer volt.

Szerdán egész nap szarul voltam a cégben. Ageliki már reggel mondta, hogy meleg vagyok. Mármint a testhőmérsékletemre célzott, mielőtt még ki lennék röhögve. Nem éreztem magam ugyan betegnek, de nem éreztem magamban túl sok erőt sem. Futni azért elindultam. Annyi eszem szerencsére volt, hogy az első végigszenvedett kör után azonnal hazajöttem. Ebben a 6 kilométerben annyira kidöglöttem, mint egy komoly versenyen. 

A csütörtöki edzést egy az egyben passzoltam, helyette jól kipihentem magam, remélvén, hogy péntekre jól leszek. Úgy gondolkodtam, hogy mivel úgyis Athénben maradunk a hétvégére, a szombati tempót megfutom péntek este. A számítás bevált, mert péntekre bár nem voltam 100 százalékos, de már nagyon kellett a mozgás, így jöhetett a másfél óra tempó, remélvén hogy a befejező edzés legalább jó lesz.

Péntek este hétkor tehát másfél liter ISO-val és két gélell felfegyverkezve elindultam egy 90 perces tempóra. Amennyire szerencsés voltam az idővel agusztusban, most a tempókon a szeptember eddig csak gátol. Ma is meleg, szélcsend és valami iszonyat páratartalom fogadott. Ha ez még önmagában nem lenne elég visszahúzó erő, ráadásnak ott volt az is, hogy valami koncert volt a stadionban, és a tömeg pont elfoglalta a jól bejáratott utamat, így a tempófutás egyből ment is a levesbe. Fogtam magam, és mérgesen hazamentem. Ja nem! Mivel szerdán már láttam a koncertre az előkészületeket, így kivételesen volt B tervem. Az atlétikai pálya. Magammal hoztam a kártyámat és a tömeg képébe röhögve bementem a mi kis szentélyünkbe edzeni. Péntek lévén azonban az ott lévő tömegen már nem tudtam nevetni. Mindegy van 8 sáv, csak elférünk. Az edző is pont ott volt a csapatával, meg is örült amikor meglátott, de modtam neki, hogy ma nem csatlakozom a csapathoz. Nem baj, azért rajtam tartja a szemét. 4 kilométert melegítettem. Ahhoz képest, hogy elvileg pihent voltam, a lábaim nem voltak túl lazák a melegítéskor, de sebaj a tempót mindenképp el akartam kezdeni. A nyújtás valamennyire segített. Az első kilométer megint tempókeresés:4:01. Igen ez természetesen túl gyors. Már röhögtem magamban, hogy a következő kilométer a szokásos 4:13 lesz a lassítás miatt. Kerek 4 perc 13 másodperc múlva csippant az óra megint. Lehet lottóznom kéne? Innen aztán végre sikerült stabilizálnom a tempót:163-165 közötti pulzuson 4:10. Teljesen jó, kíváncsi vagyok hogy megy majd másfél órán át. Az első 15 perc mindig a legnehezebb, mert ez mindig fáj, de innen még valami hülye indokkal könnyű feladni és hazamenni.  Ma viszont egy percig sem gondoltam, hogy nem fogom végigbírni, jól ment az első perctől fogva. Az edző is néha néha bíztatott, meg az is jó volt, hogy senki nem előzött meg. Frissíteni is csak 20 perc után álltam ki és ettem egy gélt is, hogy teljes legyen az öröm. Sikerült is gyorsulnom tőle, mert hoztam még 4:06-os kört is, ami azonban megijesztett, mert nem akartam elfutni az elejét. A második frissítésre 40 percnél álltam ki. Itt már végre átkattan az agyam arra, hogy a fele megvan és már csak visszafelé kell számolnom a perceket. A futás továbbra is jól esett, bár a fejem egyre jobban zsongott. No nem az erőlködéstől, hanem a szomszédos koncerttől. Valami elektronikus blokk volt, amit pont annyira szeretek, mint a macskák a vizet. Égnek áll tőle a szőr a hátamon ha lenne. Próbáltam inkább másra figyelni. Például arra, hogy van egy elég nagy csoport, akik maratonra készülnek valami híresnek tűnő női edzővel meg egyenpólóval. 400-as tempókat csináltak, és olyan jó érzés volt elhúzni mellettük. Párszor néhány bátrabb próbált velem jönni, de a végére majd kiköpték a tüdejüket, én meg csak folytattam tovább a köröket. Igaz elkezdett edzeni pár nálam is sokkal jobb futó, na ők meg engem hagytak nagyon csúnyán maguk mögött. 65 percnél újabb frissítés és gél. Továbbra is tartottam a 4:10-es tempót még mindig 165 alatti pulzuson. Az eddig szokásos 75 percet 18 kilométerrel zártam, ami 4:10-es tempó, pont a 3 órás maraton határértéke. Az órámat nem állítottam át és innentől lenullázta magát.  A lábaim és a tüdőm továbbra is telejesen jól bírták, de az agyam szokás szerint elkezdte gyártani a gátló hormonokat, már ha van ilyen. Bármennyit is tervezek futni, az utolsó 10 percet mindig megszenvedem. Most is, bár a tempón nem érződött, de fejben kezdtem szétesni és már csak a perceket számoltam a végén. Ez annyira jól sikerült, hogy elszámoltam magamat és két perccel előbb lelőttem magam. Nem baj, így is 1 óra 50 perc alatt lefutottam 25,3 kilométert. A félmaratoni időm 1:28 lett, ami pont tökletes a 3 órás maratonhoz. 

Vasárnap még futottam egy laza 11 kilométert, csak úgy kilométergyűjtésnek, így a hetet sikerült legalább 80 kilométerrel zárnom. Kevesebbet futottam mint kellett volna, de szerencsére a szombati tempó mindent kárpótolt és nem érzem szerencsére, hogy a kihagyott edzésekkel vesztettem volna valamit a formámból, most a lényeg, hogy a félmaraton stabilan megvolt kidöglés nélkül 1:28 alatt. Remélem 2 hét múlva a szombathelyi félmaratonon azért sikerül ebből is még faragnom.