2016. már 14.

Edzésnapló - 2016 - 10. hét - A csúcsról a szakadékba

írta: Rehlaci
Edzésnapló - 2016 - 10. hét - A csúcsról a szakadékba

A múlt hétből felbuzdulva ezt a hetet is keményre terveztem, egy hosszúval és egy tempóval és megint 80 kilométer körüli teljesítéssel. Sajnos nem sok lett aztán megvalósítva belőle.

Hétfő: egyik kolléganőm még mindig betegen jött dolgozni. Komolyan nem értem mi a francnak hősködik. Egész nap a Himnusz sorai elevenedtek meg mellettem: halálhörgés, siralom. Imádtam... Mire hazaértem nekem is jó kis fejfájásom lett, ráadásul otthon kaja sem nagyon volt. Ezekkel a remek előjelekkel indultam a két órás lazára. Tetéztem ezt még azzal is, hogy a szombati tempó után nem nyújtottam és nem is hengereztem. Ennek megfelelően a lábaim rendesen be voltak állva. Ahogy elindultam komolyan meg kellett állnom megnézni, hogy jó cipőt húztam-e, nem az acélbetétes bakancsomat annyira ólomlábakat éreztem. Na itt kellett volna visszafordulnom, de mivel kedden nem tudok futni megint céges kajálás miatt, mondom megyek tovább lesz ami lesz. Nem tudom milyen csodára vártam, de természetesen jobb nem lett, csak egyre nehezebb. 8 kilométer után aztán inkább hazamentem, és elbicikliztem a boltba, hogy legalább kaja legyen. A heti program tehát szerdán folytatódik a két órás hosszúval. Estére végighengereztem a lábaimat, remélem a szerda menni fog.

Csütörtök: a héten nem éreztem túl jól magam,így a szerdai edzést is inkább kihagytam. Nem voltam beteg, de megint eldugult az orrom, meg fájt a torkom is ami nem túl jó a futáshoz. Mára viszont már tényleg izzott a talpam és lementem a céges edzésre. Ahogy lement a nap az idő is elromlott. Hideg lett és feltámadt a szél is. Szerencse levittem a széldzsekimet, most tényleg életmentő volt. 3 kilométer bemelegítés után futósuli, aztán 2x800m tempó. Most nem vittem túlzásba a sebességet, kényelmes 4:00-4:10-es tempóval futottam mindkettőt. Szépen fel is pörögtem, de többet nagyon nem akartam maradni, mert eléggé folyt az orrom. Még levezetésnek kaptam 12x100 métert, fele lassan, fele tempósabban. Sajnos azonban a 3. tempónál beleléptem egy kis gödörbe és rendesen megrándult a térdem. Azonnal abba is hagytam az edzést, és hazajöttem. Remélem hamar elmúlik, most nem lenne jó hosszabb időt kihagyni, bár ez a hét már úgyis el van cseszve. Nem is tudom mit fussak a hátralevő napokon...Ma 7 kilométer jutott, ezzel már kemény 15 kilométernél tartok a héten.

Vasárnap: hosszú hétvége van Görögországban is, amit természetesen Kalamatában töltöttünk. Péntekre az előző napi rándulás miatt nem terveztem futást, de már alig vártam a szombatot, amikor is másfél órás tempót készültem futni. Ehhez képest péntek éjjel alig bírtam aludni, egész éjjel csak forgolódtam és reggelre egy jó intenzív fejfájással ébredtem. Ez rányomta az egész napomra a bélyegét, kába és gyenge voltam, a tempót tehát vasárnap reggelre halasztottam. Fel is ébredtem reggel 7-kor, de az orrom megint el volt tömődve. Nem baj, elindultam szinte az ágyból tempózni. Nagy hiba volt. Az elejétől fogva a pulzusom az egekben volt, és nem is esett jól a futás. A tempó meg...hagyjuk is:165-ös pulzuson 4:35. Katasztrófális. Fél óra bohóckodás után abba is hagytam, kemény 6 kilométernél. Ezekre a reggeli futásokra máskor jobban rá kell készülnöm.

 A hét tehát katasztrófális volt, 22 kilométer. Szerintem én is megint beszedtem ezt a hülye vírust ami bár nem döntött le, de a futást megint csak elég eredményesen akadályozta. Jelenleg is itthon Ageliki beteg már 2 napja, lázas és köhög ezerrel. Nekem csak az orrfolyás és egy általános fáradtság jut belőle aminek nagyon nem örülök. A jövő hetet nincs mese nyomni kell, mert hipp-hopp it az április 10. Szerdán megpróbálok megint hosszút futni, és vasárnap meg Athén félmaraton verseny lesz, ami egyben a heti tempóedzésem lesz. Remélhetőleg...

 

Szólj hozzá

Görögország Athén Futás Futóedzés Rehlaci Kalamata Edzésnapló Athén félmaraton