2017. júl 07.

Polar M430 - Végre megint futóórám van!

írta: Rehlaci
Polar M430 - Végre megint futóórám van!

Több mint 3 hét használat után már azt hiszem bátran leírhatom a tapasztalataimat a Polar M430 ról. A kapcsolatunk viharosan indult. Amikor bedöglött a szeretett M400-asom mindenképp olyan órát akartam, amiben van optikai pulzusmérő. Az álmom egy M400-as volt beépített optiaki szenzorral, de erről anno március elején szó sem lehetett, így egy M600-ast vettem, ami a maga nemében nagyon jó volt, de nekem az érintőképernyő nagyon nem volt praktikus. Április elején jött az elős hír az M430-ról, ami egy felturbózozz M400-as  optikai pulzusmérővel. Pont amit akartam. Mérges voltam nagyon, hogy nem egy hónappal előbb jött a hír.

Az első béta teszteket átolvasva már biztos voltam, hogy váltanom kell rá. Amint előrendelhető lett az óra azonnal megrendeltem egy szürkét. Szerencsére a FITU webáruházban még járt egy 10%-os árengedmény is, így 62000 forintért sikerült megrendelnem. Az M600-ast is meghirdettem, és szerencsére elég hamar akadt is rá vevő. Az óra előbb megérkezett Szombathelyre mint én, így végül csak június 15-én bontottam ki a csomagot.

 

m430.jpg

 Az első benyomás nagyon jó volt. Kimondottan jól néz ki. A szürke nem annyira szürke mint az M400 és valahogy picit laposabbnak is néz ki. A szíja puhább mint az M400-é volt, de keményebb mint at M600-é, a viselése meglehetően kényelmes. USB töltő helyett valami spéci kábellel jött, ami viszont nem nyere meg a tetszésemet. Jobb mint az USB, de az M600-as mágneses csatlakozója kezesebb volt. A  csomagban még ott lapult a használati utasítás is, de azt félredobtam, mert előzőleg már elolvastam a netről és már minden funkcióját fejből tudtam.

Ahogy bekapcsoltam megkérdezgette az alapadatokat, majd össze is párosítottam a tabletemmel. Itt el is kezdődött aztán egy rövid vesszőfutás. Elkezdte szinkronizálni magát, majd jöhetett az első frissítés. Aztán a második. Aztán másodszor a második. Aztán harmadszor a második. Mindig valahol megszakadt a kapcsolat, így inkább feltettem a családi laptopra a Polarsyncet és kábeles kapcsolattal folytattam. Le is ment rendben a szinkronizálás, és kb másfél óra múlva teljes töltöttséggel készen is volt.

A menük és a funkciók ugyan azok mint az M400-ban, illetve már bekerült egy külön stopperóra, és egy olyan menü, ahol csak az aktuális pulzust lehet nézni. Lehúzott minden beállításomat szépen a Polar Flowról, egyedül a nézeteket kellet külön testreszabnom. A sport profiloknál most már megadható a GPS érzékenysége is, én mivel csak futásra használom az órát természetesen a maximumra állítottam. A hangfigyelmeztetés is kikerült, helyette rezeg. Ehhez már az M600-asnál hozzászoktam. Az első tesztfutás nem is váratott sokat magára, kora este le is lett tesztelve az óra, és azóta is majd minden nap használtam.

A tapasztalatom eddig nagyon pozitív. Végre megint kompromisszum nélkül tudok futni, nem kell az érintőképernyővel szenvednem és napsütésben is tökéletesen látom a kijelzőt. Nem kell naponta sem töltenem mint az M600-ast. Ahogy vártam ez egy M400-as optikai pulzusméréssel. A Polar optikai mérésével már az M600-asnál is nagyon meg voltam elégedve és a tapasztalatom az M430-al sem változott. Nem csináltam olyan mérést, hogy viselem az övet az M400-assal az egyik kezemen, a másikon meg az M430-ast és az eredményt górcső alatt kielemzem, abból találtam eleget a neten. Simán csak úgy futottam ahogy szoktam és érzésre rendben volt az M430 is. Lassabb ugyan mint a mellkaspántos mérés, de a pontossága hasonló, legalább is hasonló értékeket mutat, mint amikhez hozzá voltam szokva. Egyedül amikor rövid intervallumokat futok akkor érzem, hogy lassabban követi a pulzusváltozásokat. Például amikor már megálltam, az órán még kb 2-3 másodpercig emelkedik a pulzus. Ez a fajta eltérés engem abszolút nem zavar, mert elég keveset intervallumozok rövid távokon. Múlt héten tapasztaltam egyedül, hogy amikor 40 fokban edzettem és az első 1000 méteres tempó után már mindenemből folyt a víz, akkor kiírta, hogy nem látja a pulzusjelet és igazítsam meg. A Flow ban látszott is, hogy 10-15 másodpercre vagy nem mért, vagy a szívem állt le. Miután jobban meghúztam a szíjat mért rendesen és azóta sem vesztett jelet.

pulzus_eldob.PNG

A GPS pontosabb az M400-nál és az M600-nál is, bár igazán városi környezetben még nem futottam vele. A jelet főleg a legutóbbi frissítés után szinte azonnal megtalálja, és nem dobja el még abban a kis aluljáróban sem ahol át szoktam futni a főút alatt és a másik órák mindig jelet vesztettek. Városi környezetben majd csak a Spar maratonon tudom tesztelni.

Az akksi üzemideje szerintem megegyezik az M400-al. Nyáron nem szoktam hosszúkat futni, úgyhogy most nem tudom tesztelni, de kibírta a szombat,hétfő és szerdai futásaimat, ami összesen több mint 4 óra volt és még azt írta, hogy egy óra maradt. Ez nekem bőven elég.  Nagyjából ezekben ki is merül a különbség az M400-hoz képest.

Mi az amit hiányolok az M430-ból? Egyedül az autómatikus világítást. Az M600-nál az egész jó volt, hogy sötétben, ha ránéztem az órára bekapcsolt magától a világítás. Az M430-nál meg ugyan az a logika mint az M400-nál. Ha edzés közben egyszer rányomok a világításra akkor az összes körösszegzésnél ugyan bekapcsol a világítás, de ha csak az órára akaraok nézni akkor meg kell nyomnom a világításgombot, vagy bekapcsolni, hogy világítson végig, ami ugye nem túl hosszú üzemidőt eredményez. A többi funkciója az órának nekem tökéletes, és tud mindent amit elvárnék tőle:

  • Pontos GPS
  • Pontos és megbízható pulzusmérés a csuklóról
  • Testreszabhatóság: edzésenként sok képernyőt be lehet állítani, maximum 4 adattal képernyőként
  • Legalább 4 óra üzemidő
  • Fizikai gombok           

Van bent még aktivitás és alvásmérő is. Alapban nem viselek órát, de az első pár napban mindig magamon tartottam csak kíváncsiságból. Az napi aktivitást szépen lekövette. Látható volt a Polarflowban amikor besétáltam a városba, bicikliztem, vagy csak egyszerűen tümmedtem. Viszont szerintem több aktivitást mér mint kellene, mert egyszerűen túl érzékeny. Például amikor 2,5 órát vezettem arra is jelzett aktivitást. Egyenlőre nem méri a pulzust folyamatosan, de az év végére ígérik, hogy ha folyamatosan hordjuk akkor bizonyos időközönként vesz pulzusmintás és az is megjelenik majd a Polarflowban. Ez még érdekes lehet, ha megjelenik, de amúgy engem az aktivitásmérés sem nagyon érdekel, eleget futok, hogy meglegyen a napi szükséges mozgás.

aktivitas.PNG

 

Kíváncsi voltam azonban az alvásmérésre. Ebben már a Polár új alvásmérő mechanizmusa van. Elvileg leköveti, hogy kb mikor aludtunk el, mennyit aludtunk egyben és mikor ébredtünk fel. A gyakorlatban is elég jól működött, amikor rosszul ébredtem tényleg a Polár is tudta, hogy nem aludtam folyamatosan. Igaziból nem értem ez az alvásmérés mire jó. Számomra nem túl kényelmes órában aludni, és reggel úgyis érzem magamon, hogy roszul, vagy jól aludtam. Egy plusz diagramm nem változtat a közérzeten. Megint csak egy példa: egyik éjjel valami koncert volt a közelben. Éjjel 2 körül feküdtem le, de kb 4-ig amíg a zene dübörgött egy percet nem aludtam, csak pislogtam az ágyban. Reggel úgy ébredtem, mint akit agyonvertek, a Polar szerint mégis nagyszerű éjszakám volt. Valahogy engem nem dobott fel a Polar értékelése.
alvas.PNG

Összességében tehát jó vétel volt, végre megint futóórám van és nem okosórám. Remélem még sok edzésen és versenyen lesz hű társam jó sokáig ez az óra is. Még majd télen leszek kíváncsi a hidegebb időben hogy kezeli a pulzust, de természetesen vésztartaléknak még mindig ott a H7 öv, amivel úgyan úgy használható, mint az M400.

Szólj hozzá

Futás Futóedzés Rehlaci Futóóra teszt M430