A hét elején még Szombathelyen voltam. Sajnos betegen. És ami ennél is rosszabb, hogy megfertőztem szegény Dudut is, mert ő is otthon feküdt lázasan. Nekem mondjuk lázam nem volt, de a torkom eléggé fájt, meg elkezdtem köhögni is és az orrom is kezdett bedugulni. A hétfői futás tehát kimaradt, helyette vettem egy csomó negrót, meg egy Lunarglide 8-ast is. Úgy döntöttem, hogy az Adidas marad Szombathelyen, legalább ezentúl ha jövök egy futócipővel kevesebb cuccot kell cipelnem. Az Adidas a szombathelyi futásokra meg még pont jó lesz. 

Kedden csodás napsütéses időre ébredtem, és a torkom sem fájt annyira. Mivel más programom nem volt, elmentem futni egyet. Úgy voltam vele, hogy megyek ameddig jól esik a Csótó körül, mert ott van ivókút, tehát nem kell semmi logisztika. Szerencsére volt annyi eszem, hogy az ujjatlanban mentem, mert rögtön az elejétől nagyon meleg volt, és izzadtam is rendesen. Az első kilométerek még elég lassúra sikeredtek, de nem érdekelt, az most fontosabb volt, hogy a pulzus maradjon csak az alapozó zónában. Mire elértem a tavat, már el is ment 5 kilométer. Ittam egyet a kútnál és azt találtam ki, hogy felfutok az emlékműhöz. Csak úgy kíváncsiságból. Nem volt tűl meredek, emelkedős edzésekre pont jó lenne. Kár hogy a sétány talaja rettenestesen rossz. Kétszer hódítottam meg a dombot, aztán visszamentem a tó köré folytatni az edzést. Ebben a napsütéses időben kimondottan jól esett és a tempóm is egyre jobb lett, már már karcoltam az 5 perc / kilomtert. Ez alapozópulzuson és napon kimondottan jó. És a körök csak jöttek és mentek. Nem számoltam őket, de a kútnál mindig  ittam. A vége kerek 2 óra lett. Ennyi esett jól. Még ezen felül futottam 10x100 méter tempósabbat, ezek azonban ma nem estek olyan frissítően mint szoktak. Összesen 24 kilométer lett. Rég futottam ennyit egyben.

Este aztán apával visszarepültönk Athénba, ahol elég ramaty idő fogadott minket. Hideg, szeles és még esős is. A légkondi a gépen ráadásul újra kiszárította a torkom, így megint elkezdett fájni és a köhögésem is erősödött. Milyen jó hogy volt egy csomó negróm az legalább a torkomon segített. Szerdán tehát megint nem edzettem semmit.

Csütörtökön egész délelőtt esett. Már elkönyveltem, hogy aznap sem futok, de délutánra elállt, így kora este lementem, mondom kipróbálom legalább a Lunart. Az első futás azonban meglehetősen rövidre sikeredett, de ez nem a cipő hibája volt. Egyszerűen még betegnek éreztem magam, így csak 6 kilométert futottam. Több nem esett már jól, pedig a cipő tényleg teljesen jó. Végre nem szorít sehol, remélem nagyon jó barátok leszünk.

Pénteken Kalamata. Este 8-ra értünk le, és gyorsan le is mentem egy laza alapozóra, ami azonban annyira jól esett, hogy 14 kilométer lett belőle, és a tempó is bőven 5 percen belül volt. Végre kezdek megint jól lenni.

Szombatra egy keményebb edzést terveztem. 8x1000 méter tempót, de 3:45-ön belül. Szokni akarom a 4 percen belüli kilométereket, hogy a 10 kilométer szépen lejöjjön majd 39 perc alá. Este hétkor elbicikliztem a stadionba, hogy majd ott futom a jó kis rekortánon ezt a tempós edzést. Sajnos a futókör azonban le volt zárva. A következő szombaton valami atlétikai verseny lesz, és arra tették rendbe. Nekem maradt tehát a parti sétány, amit nagyon nem szeretek, mert kemény a talaja és tele van gyalogosokkal. Mára azonban nem volt más választásom. Bemelegítésnek futottam egy teljes kört, ami négy és fél kilométer. Pont eléggé felpörgetett, meg kimértem az 1 kilométert, amin majd tempózom. Egy rövid nyújtás, aztám indulás. Meglehetősen lazán ment. A pulzusom is csak 177-ig ment fel, pedig szembeszél volt végig. Az eredmény 3:41 lett, tehát picit túl gyors. 200 méter séta, aztán indultam a tempóval vissza. Hátszéllel könnyebben ment, de rettenetesen melegem volt. Próbáltam visszább fogni magam. Nem sikerült, mert most 3:36-ot futtottam. A második páros még jobb lett: 3:41 és 3:34. A pulzusom azonban már elérte a 180-at is, tehát lassítani kellene. Megint csak nem sikerült. A szembeszéllel is 3:40 lett az ötödik tempó, és itt már kezdtem fáradni is, de még nem volt vészes. A tömeg viszont nagyon zavart. Egyre többen voltak, én meg egyre többször kellett, hogy élesen kerüljek, vagy belelassítak. Ezeket nagyon nem szeretem, mert félek, hogy rosszul lépek és megsérülök. A 6. tempó felénél aztán egy olyan csatárlánccal találtam szembe magam, amit sehogy nem tudtam kikerülni, így meg kellett állnom. Innentől fogva meg nem volt kedvem visszagyorsítani, így a 8 tervezett tempóból végül csak 5 és fél lett. Nem baj, kezdetnek nem rossz. Levezetésnek még kocogtam valamennyit, így aznapra is majden meglett a 14 kilométer, de bevallom eléggé elfáradtam. Ezt az edzésmódot viszont azt hiszem szeretni fogom.

Ennél is gyorsabban tempóztam:

Vasárnap már ebéd után visszaindultunk Kalamatából, mert eléggé beborult. Ahogy bepakoltunk a kocsiba és elindultunk azonban kisütött a nap. Nem akartam elhinnni, már vissza is akartam fordultuni, de Ageliki nem engedett. Mivel így korán visszaértünk Athénba, így még pont jutott időm egy laza 50 perces hétzáró futásra. A szombati tempóból szerencse semmit nem éreztem, meglehetősen frissek voltak a lábaim, így a mai 10 kilométer egy remek lezárása volt ennek a hétnek. Ahhoz képest, hogy beteg is voltam, a 68 kilométer több mint jó eredmény. Jövő héten már remélem egészségesen tudok minden nap futni.