100 kilométer! Eddig ennyit futottam áprilisban, pedig a hónap háromnegyede már elment. Máskor volt hogy egy hét alatt futottam ennyit. Mi történt velem? Lesérültem? Meguntam? Abbahagytam? Elvesztettem a motivációt? Egy fenét! Szerencsére ennél sokkal kellemesebben telt a hónap eddig.
Április 4-től ugyanis egészen szerdáig Amerikában voltunk! Egy jól megérdemelt 15 napos kaliforniai túra a Grand kanyonnal befejezve. Jaj de jó volt. San Franciscóban kezdtünk egy 3 napos városnézéssel, majd 2 nap alatt leautóztunk Los Angelesig félig meddig a híres tengerparti úton, aminek sajnos a legszebb része le van zárva füldcsuszamlás miatt. Azért így is lenyűgöző volt. Los Angelesben is 3 és fél napot voltunk, majd irámy busszal Las Vegas, onnan pedig megint autóval a Grand kanyon. Minden nagyon szép és jó volt, meg kell hagyni az amcsik tudják mi az a vendégszeretet. Tényleg mindenhol nagyon kedvesek és segítőkészek voltak. Ez a vidékre ráadásul kétszeresen is igaz volt. Oldalakat tudnék irogatni az élményeinkről, de most csak azokra szűkítem amiknek köze van a futáshoz. Tehát.
Amikor a programokat szerveztem a futás nem nagyon volt prioritás, de úgy voltam vele, ha az időmbe belefér akkor fogok futni. Ennek megfelelően már az odaút előtt minden szállásunk közelében kinéztem, hol fogok tudni futni. A 100 kilométeres teljesítményből azonban látszik, hogy nem túl sokat futottam, lássuk miért. San Franciscóban a belvárosban volt a hotelünk 3 napig, a közelben azonban volt egy park ahol lehetett volna körözni. Az odaút hosszú volt, reggel 5-kor indultunk Athénból és délután 1-re értünk San Franciscóba. A délutáni városnézés végére már 25 órája nem aludtunk, trhát futni nem volt sem erőm, sem kedvem. Másnap baseballmeccsre mentem este, így a futás semmiképp nem fért bele. Harmadnap lett volna erőm és kedvem futni, de olyan ítéletidő lett estére, hogy a közelben lévő étterembe alig bírtunk átmmenni. San Francisco tehát nem került fel a futótérképemre. A következő nap autóztunk és egy kisvárosban szálltunk meg. Már bizsergett a lábam, és Ageliki is akart futni. Nem számoltam azonban a forgalommal. Sajnos a tervezett 6 órai érkezésből este 8 óra lett, tök sötétben ismeretlen helyen meg nem volt kedvem futni. Másnap megint kisvárosi szállás és végre nem volt forgalom, úgyhogy este 6-kor sikerült Agelikivel együt elmenni egy nagyon hangulatos parkba körözni egyet. Jaj de jól esett. Nem is pulzuskontrolloztam, hanem csak mentem ahogy jól esett. Én 12 kilométert tekertem, Ageliki pedig 8-at. Fel is frissültünk rendesen. Következett 4 nap Los Angeles. Itt is találtam a Google maps-en egy jó kis parkot a hotelhez közel. Ahogy viszont arra autóztunk, kiderült, hogy a park gyakorlatilag egy hatalmas hajléktalanszálló. Los Angeles is tehát teljesen kimaradt. Nem baj, majd La Vegas. Ahogy azt én elképzeltem. Napközben rettenet meleg volt, este meg nem tudom miért gondoltam, hogy majd tudok az utcán futni. Egyszerűen olyan tömeg volt, hogy még gyalogolni is nehezen lehetett. Volt viszont a hotelnak konditerme, így életemben másodszor futógépen futottam. Amerikáról tudni kell, hogy mindenhol van légkondi, és használják is rendesen. Számomra érthetetlenül erősen. Már 22-24-fokban is egyből nyomják, így sokszor van az, hogy nyári melegben is kell a kabát, ha az ember bemenne valahová, akkor ne fagyon meg. Nesze neked takarékosság. A hotel folyosója is rendesen le volt hűtve, viszont a konditeremben nem volt légkondi és nagyon meleg volt. Gondolom azért, hogy minél kevesebb időt töltsenek ott az emberek, és inkább menjenek a kaszinóba pénzt költeni...Ahogy elkezdtem én is leizzadtam rendesen. 75 percet akartm futni, alapozópulzuson. A gép mérföldben mért, úgyhogy fogalmam sincs milyen tempóval futottam, csak azt éreztem, hogy egyre melegebb van és egyre veszem vissza a tempót, hogy mardjon a pulzusom. A meleget leszámítva azonban jól esett nagyon a futás. Végre! Egy órát nyomtam alapozön, aztán mondom kipörgetem a végét. Az utolsó 20 percet így már 9,5 mérföldes sepességgel repültem le. Jó volt, de a futógép engem nagyon beszédített. Rendesen nehezen tántorogtam vissza a szobába. Az amerikai futások itt aztán be is fejeződtek, mert innen már csak a Grand kanyon volt, ami 3 és fél nap volt, de eléggé feszített programmal, futásra nem maradt idő.
Ami még érdekes, az az amerikai út mérlegelése. Direkt lemértem magam közvetlen előtte, majd utána, hogy lássam mit okoz a jó kis amcsi kaja, minimális mozgással:
Csupán 0,7 kilót híztam, de a zsírszázalékom rendesen megugrott. Sikerült másfél kiló zsírral gyarapodnom, és ezt rendesen érzem is. Megint lett kis pocakom és úszógumim is. Most kell kb 3 hét, hogy helyreálljak.
Mióta hazaértünk végre újra futok. Igaz nehezebben indult, mint gondoltam. A Grand kanyonban megfáztam és azóta elég gyenge vagyok. A hosszú repülőút sem segített a regenerálódásban. Érdekes, hogy Agelikivel ellentétben nekem egyáltalán nem volt jetlagom. Ő kint is, és most itthon is rendesen megébred éjjelente, én meg végig úgy aludtam mint a bunda. Szerencsés alkat vagyok, de még messze attól, hogy versenyezzek. Nagyképűen beneveztem ugyan a vasárnapi félmaratonra, de végül el sem indultam. Fáradtan és pocakkal nem lett volna értelme, így most maradtak a 75-80 perces alapozók a hétre. Szombaton Kalamata 10 kilométeres verseny. Na azon mindenképp indulok, és egy jó eredményt remélek!
A Polárt meg innen is csókoltatom. Megvettem az M600-ast február vágán, mert semmit nem találtam arról, hogy az M400-nak lenne majd folytatása. Erre tessék. Két hete bejelentették az M430-ast, ami egy az egyben azokkal a paraméterekkel rendelkezik amit kerestem. Nincs mese, el kell passzolnom az M600-ast és beszereznem egy M430-ast amint megjelenik júniusban.
