2016. jan 30.

Edzésnapló - 2016 - 4. hét - Meggyógyultam, futottam és majdnem versenyeztem is

írta: Rehlaci
Edzésnapló - 2016 - 4. hét - Meggyógyultam, futottam és majdnem versenyeztem is

A múlt heti megfázásból sikeresen kikászálódtam, így újra egy teljes hetet tudtam futni. A hét eleji hideg is a második felére végre eltűnt. 

Hétfő: ma is még viszonylag hideg volt, így meló után gyorsan elbicikliztem csősálat nézni. És sikeresen eltévedtem. Van hozzánk viszonylag közel egy Mizuno bolt egészen hihetetlen választékkal, amit sikerült elkerülnöm, és a messzebbi Saucony boltnál kötöttem ki. Ha már ott voltam benéztem, de pont nem volt nekik, csak a teljes ninja álarc amiben itt biztos nem futkoznék szívesen. Hazafelé sikerült megtalálni a Mizuno boltot és végre egy remek csősállal tértem haza. Át is öltöztem és nekiindultam a 2 órás lazának. 4 fok volt és eléggé fújt a szél is, de a sál tökéletesen vizsgázott. Igaz csak az államig húztam fel, de a tarkómat is rendesen védte, meg a szembeszélnél néha azért orrig felhúztam ami kimondottan jól esett. Megérte. A futás végre jól ment, ezek szerint meggyógyultam. Meglepően gyors 5 perc környéki ezreket hoztam 143 alatti pulzuson is és a lábam is miután bemelegedett pont úgy szuperált ahogy kellett. Hogy ne legyen teljes az örömöm, az mp3 lejátszóm lemerült 1 óra után, valamint hirtelen elkezdtem éhezni. A vásárlás miatt voltam olyan hülye, hogy nem ettem futás előtt és ez most kezdte megbosszulni magát. Volt nálam egy gél amit gyorsan meg is ettem, de tapasztalatból már tudtam, hogy biztosan nem fogok 2 órát bírni, mert a gél ereje általában 40-45 percig tart ki.Így is lett, vagyis még a 40 percig sem tartott ki. Fél óra után megit jött az éhség, úgyhogy 1 óra 35 perc után hazaindultam. 25 perc bent maradt, így a szerdan nem lesz pihenőnap. Azért a 19 kilométer jól esett.

Kedd: ma estére programunk volt, így nem tudtam a céges edzés után maradni az extra tréningre. Nem akartam viszont csak a közös programot csinálni, így nem biciklivel, hanem futva jöttem az edzésre, ami majd 5 kilométer pluszt jelentett. Megint jó sokan voltunk, én pont az egyik elég dekarotív koléganővel együtt érkeztem. Na az edző egyből nekiállt mondani, hogy ha Ageliki nincs itt akkor egyből csajozok. És tényleg, ahogy megjelent, egyből elkezdte mondani neki :) Ma is jól ment a futás, nem éreztem fáradtságot a tegnapi után, igaz nem volt túl megerőltető a program sem. A végére még gyorsan csináltatott velem 1x700m közepes, 5x100m laza, majd 1500m tempót. A tempó jól esett nagyon. 4 percen belüli sebességgel simán futottam és a pulzusom sem ment nagyon 170 fölé. Kár hogy mennünk kellett. Majdnem 12 kilométer lett a vége.

Nem futáshoz tartozik, de le kell írnom. Jövök haza és látom, hogy kábelt fektetnek az utcában, szépen fel van túrva. És folytatódik a túrás tovább a főútra ahol a kocsim parkolt. Na szép, megnézem mi van vele. Látom végig ki van táblázva, hogy ne parkoljanak itt a munka idejére, és tényleg teljesen üres az utca, csak az én kocsim van ott....körbeásva. Igen, nem vitték el, hanem körbeásták és még büntetés sem volt rajt. Pont ott téblábolt egy biztonsági őr, kérdezem tőle mikor tették ki a figyelmeztetést. Röhögve mondja, hogy előző nap este,úgyhogy nem én vagyok a hülye.Tiszta szerencse, hogy csak én maradtam ott. Biztos ami biztos mondom odébbállok. Ahogy beülök, jön az építésvezető, hogy egész reggel keresték a kocsi gazdáját, végigcsöngették a környéket. Mondom neki, hogy két sarokra lakom. Erre kérdezi, hogy az első emeleten? Mert talált ott egy külföldi nevet, de senki nem nyitott ajtót. Persze mondom, napközben dolgozom. Jót röhögtünk, és végül odébbáltam. Azt mondta ott most nem terveznek semmit :)

Szerda: mára 10x250 méteres emelkedős tempót terveztem amiből végül egy pulzusmérő-tesztelős futás lett. Megettem az edzés előtti vajas lekváros kenyeret és irány a stadion. 4 és fél kilométer bemelegítés után indultam nekina tempóknak. Meglepően lazán, 3:40 körül hoztam az összeset, és apulzusom sem ment feljebb 172-nél. Az órateszt miatt még futottam pár 300 és 800 méteres tempót. Nem akartam elhinni, de amikor próbáltam 170-es tempót futni, valami elképesztő 3:45 körüli tempó jött ki. Megint ugrott volna a pulzusom lefelé? Már félek a szombati tempótól. Rossz hír, hogy elkezdett nagyony enyhény mindkét térdem fájni. Igaziból nem fájdalom, hanem csak érzem, hogy valami nincs rendben. Időjárás? Elhasználódott volna a cipőm? Túl sokat futok gyorsan? Meglátom... 12 kilométer jutott mára.

Csütörtök: rettenetesen szarul aludtam. Történt ugyanis, hogy este valami oknál fogva megittam egy kávét. Aztán amikor lefeküdtem aludni éjjel fél háromig csak pislogtam az ágyban. Ehhez képest elég frissen ébredtem, de estére elfogyott az éberség. A céges edzésen ma nem is futottunk sokat, inkább gimnasztikáztunk. Majd elaludtam. És a térdemet ma is éreztem. Nagyon nem örülök neki. A különprogram ma rövid volt: 6x100m laza, 700m tempócska, 300m laza, 300m tempó, 6x100m laza, majd 700m tempó. A tempók megint nagyon jól mentek, megint 4 percen belüli tempóval futottam 170-es pulzus alatt. Most már tényleg várom a szombatot. Ma végül csak 8 kilométert futottam. 

Ageliki ma nagyon ügyes volt. Örömmel újságolja, hogy vasárnapra benevezett minket a szomszéd kerületben lévő versenyre. 10,5 kilométer. Kérdezem tőle, hogy elolvasta-e a pálya paramétereit, mert a szomszéd kerület gyakorlatilag egy hegy. Be is igazolódott a sejtésem: 680 m szintkülönbség. Elmagyaráztam neki, hogy ez pont ötször annyi mint amit a legutóbbi hegyes futásnál nagyon megszenvedett. Angyalom kikerekedett szemekkel mondta azonnal vissza a nevezéseket.

Szombat: a péntekre tervezett laza futást kihagytam. A térdemet nem akartam túlterhelni, mert a testi épség mindennél fontosabb. Szombatra így viszonylag pihenten indultam neki a 75 perc tempónak. Úgy voltam vele, ha megint érzem a térdem akkor azonnal abbahagyom. Picit többet melegítettem a szokásosnál biztos ami biztos. Kellemes 14 fok volt, úgyhogy rövidnadrágot és vékony hosszúujjút húztam. A bemelegítöfutásnál már éreztem, hogy nem lesz baj a térdeimmel. A lábaim szépen olajozottan működtek. Negyed óra melegíts után indítottam a tempót. Hamar beálltam a 170-es pulzusra és a sebesség pont jó volt. 4:10 körüli kilométerekkel egyenletesen haladtam, pont jól esett. Viszont picit túlöltöztem úgyhogy fel is tűrtem a hosszúujjút. A stadionban baromi sötét volt. Azt hiszem venni fogok egy lámpát, mert bár csukott szemmel is tudom hol vannak kátyúk, de néha azért rettegek nehogy legyen valahol egy új amit elkapok. 45 perc környékén ettem meg a gélt és ittam rá egy kis izót is, ami pont jól jött, mert már kezdtem izzadni. A 75 perc aztán elég hamar eltelt, és kerek 18 kilométert futottam. Ez 4:10-es átlagtempó. Szuper! Kellemesen elfáradtam, de nem köptem ki a tüdőm. A térdeimet egy pillanatra sem éreztem aminek külön örülök. Pont jó lezárása a hétnek. A mai 21 kilométerrel együtt a héten 72 kilométert futottam.

Ezzel el is telt a január. 278 kilométert futottam. Ez pont kb annyi mint tavaly. Sajnos egy hét kiesett, de így is elégedett vagyok. Bár hosszúkat nem nagyon futottam, de stabilan tudok akár másfél óra fölött is futni 170-es pulzussal, savasodás érzése nélkül. A tempófutásaimmal tavalyhoz képest fél percet javultam. Februárra hasonló jó szériát várok!
Szólj hozzá

Görögország Athén Futás Chalandri Futóedzés Rehlaci Edzésnapló